A Red Bull behúzta a konstruktőri világbajnoki címet Japánban, Piastri először került pódiumra

A szingapúri botlás után Max Verstappen ismét leiskolázta a mezőnyt Japánban, a Red Bull pedig annak ellenére megnyerte a konstruktőri bajnoki címet, hogy Sergio Pérez nullázott a futamon.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Bár Carlos Sainz és a Ferrari Szingapúrban meg tudta lepni az idei szezonban domináns Max Verstappent, Szuzukában visszaállt a világ rendje: az időmérőn Verstappen több mint fél másodpercet vert a magát második helyre kvalifikáló Oscar Piastrira. A harmadik helyről Lando Norris indult a másik McLarennel.
Az időmérő kapcsán még Logan Sargeant balesetét érdemes kiemelni: az amerikai pilóta alatt meglehetősen inog az ülés a Williamsben, az egész év során nem volt képes kiaknázni az autóban rejlő lehetőségeket, és több balesete is volt. Szombaton is falba csapta az autót a Q1-ben, az értelmetlen hiba ismét többletköltségeket jelent majd a csapatnak.
Már csak egy hely kiadó
Az AlphaTauri szombaton bejelentette, hogy jövőre a Yuki Tsunoda – Daniel Ricciardo pilótapáros versenyez náluk, így már csak egy hely kiadó a rajtrácson, az Alex Albon melletti ülés a Williams csapatánál. A pletykák szerint Felipe Drugovich lehet az esélyes, de az AlphaTaurinál remeklő Lawson nevét is emlegetik.
Just one seat to fill, and the 2024 grid will be complete 👤#F1 pic.twitter.com/IeW7OO7CW7
— Formula 1 (@F1) September 23, 2023
Verstappen már az elején elhúzott
A szuzukai futamon Max Vertappen pozíciója az első kanyarig volt veszélyben: a rajtot jobban kapta el a két mögötte induló McLaren, aminek köszönhetően Lando Norris az első kanyarban egy rövid időre elé is került, de a holland a kanyar végén visszaelőzött, és onnantól fogva elhúzott a mezőnytől.
A rajt után Bottas nekicsapódott Albonnak, sok törmelék került a pályára, így bejött a biztonsági autó.