Napunk

A Panattoni gigaberuházása ellen tiltakoztak Nagyudvarnokon, Bindics Zsolt főszervező szerint a megye többet is tehetne az ügyben

Bindics Zsolt civil aktivista a megyei képviselők sorfala előtt. Fotó - Napunk
Bindics Zsolt civil aktivista a megyei képviselők sorfala előtt. Fotó – Napunk

Mintegy százötven elégedetlen lakos gyűlt össze pénteken Nagyudvarnokon, hogy a családi házas övezet nyugalmát és az emberek egészségét fenyegető, ipari gigaberuházás ellen tiltakozzanak. A megmozduláson felszólalt a nagyszombati megyeelnök, Jozef Viskupič is, de az ígéreteivel nem aratott osztatlan sikert.

Helyszíni vizsgálatot tartottak pénteken Nagyszombat megye képviselői Nagyudvarnokon, közvetlenül annak a területnek a határában, ahová az amerikai Panattoni Development Company vállalat készül felépíteni Szlovákia legnagyobb logisztikai parkját. A 39 futballpályányi, 28 hektáros objektum kétszer akkora lenne, mint az Amazon szeredi logisztikai központja, mind a területet, mind a rakodódokkok számát tekintve.

A szemlét a No Panattoni civil kezdeményezés megmozdulása előzte meg, amelyen a három érintett település, Nagyudvarnok, Hegyéte és Dunaszerdahely lakosai is részt vettek. Mintegy százötven, a gigaberuházás ellen tiltakozó lakos gyűlt össze az Akácfa és a Fürdő utcák kereszteződésében.

A tervezett logisztikai park fekvése egy 2020-ban készített térképen. A fekete szaggatott vonal a harmadrendű utat jelzi, a piros pontok a kijáratokat. Fotó – Denník N

A megmozduláson felszólalt Bindics Zsolt aktivista mellett a helyszíni szemlét indítványozó Nagy József megyei képviselő, Jozef Viskupič megyeelnök, Berényi József, a megye alelnöke, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Michal Deraj, a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárója is. Bindics hangsúlyozta, hogy nem politikai akcióról van szó, ugyanakkor üdvözölte, hogy a képviselők komolyan veszik az ügyet, és eljöttek helyszíni szemlét tartani.

Ugyanakkor, mint később kiderült, azzal, hogy a helyszíni szemle egy lakossági megmozdulással fog indulni, nem mindenki volt tisztában. Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök ezzel kapcsolatban meglepetésének adott hangot, és hangsúlyozta: nem a választások miatt van itt, ő megyei politikus, és a választások után is ugyanakkora figyelmet fog szentelni ennek az ügynek, mint korábban.

Tiltakozás Nagyudvarnokon. Fotó – Napunk

A megye nem állíthatja le a beruházást, még ha ellenzi is a kamiondömpinget

A megyeelnök a felszólalásában elmondta: a megye feladata megítélni, hogy a beruházás összhangban van-e a megye területrendezései tervével. Egyben leszögezte, hogy indítványozni fogja a környezetvédelmi bizottság összehívását, amelynek ülésére az összes érintett felet meg fogják hívni, beleértve Hegyéte polgármesterét, Bokros Ferencet és a beruházó cég képviselőjét is.

Emlékeztetett, hogy a kérdéses területen 2007 óta tervben van egy ipari jellegű beruházás. Ezt a szándékot 2017-ben Hegyéte önkormányzata megerősítette.

Viskupič úgy véli, a legtöbben a forgalmi terheléstől, a teherforgalom megnövekedésétől tartanak. Hangsúlyozta, a megye közbenjár azért, hogy a beruházó megfeleljen az elvárt kritériumoknak úgy a közlekedést, mint a zajszennyezést vagy a környezeti hatásokat tekintve.

Jozef Viskupič megyeelnök Bindics Zsolt aktivistának magyarázza a megye álláspontját. Fotó – Napunk

Egyben leszögezte: ennek a régiónak nem felel meg olyan beruházás, amely megnövekedett kamionforgalmat eredményezne. Bízik benne, hogy az erről szóló határozatot, amelyet a kilátásba helyezett bizottsági ülés után fogadnak el, a megyei képviselő-testület is jóváhagyja majd.

Berényi József, a megye alelnöke hozzáfűzte: a megyének elsősorban a közlekedés területén van mozgástere, hiszen a másod- és harmadosztályú utak megyei igazgatás alá tartoznak. A megyének ebben az ügyben az alelnök szerint nincs döntési hatásköre, csupán állást foglalhat. „A beruházás megvalósításáról nem a megye, hanem a helyi önkormányzat dönt, mi ezt csupán véleményezhetjük” – emlékeztetett Berényi.

A feldühödött lakosok a bírósághoz fordulnak

Bindics Zsolt, a pénteki megmozdulást szervező No Panattoni civil szervezet tagja ellenvetésként többször is hangsúlyozta, hogy a megyei területrendezési terv értelmében a szóban forgó terület a vidékies jellegű kistérség kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy itt csak lokális, kistérségi jellegű ipari beruházások valósulhatnak meg. Úgy véli tehát, hogy erre hivatkozva a megye felülbírálhatná a község döntését, hiszen az, amit a Panattoni tervez, nyilvánvalóan nem sorolható a lokális, mikrorégiós beruházások kategóriájába.

„A célunk a mai megmozdulással az volt, hogy kapjunk egy nyilvános ígéretet, hogy foglalkozni fognak az ügyünkkel. A mi álláspontunk az, hogy a megye a saját területrendezési tervén keresztül nagyon is befolyásolhatja azt, hogy milyen építkezések, beruházások valósulnak meg a területén. Azt szeretnénk, ha a képviselők az általuk képviselt lakosok érdekeit szem előtt tartva megtennék a maximumot azért, hogy ezt a beruházást teljesen leállítsák, ne csak módosítsák” – nyilatkozta a Napunknak a civil aktivista, aki az egyik olyan családi ház tulajdonosa, amelynek szó szerint az ablakai alatt létesülne a tervezett logisztikai park.

Az Akácfa utca Nagyudvarnokon. Fotó – Tomáš Grečko

Hozzátette: következő lépésként azt tervezik, hogy bíróságra adják az ügyet, abban bízva, hogy előzetes intézkedéssel megakadályozzák a további engedélyeztetési eljárást.

Országos jelentőségű beruházás, mégis egy kisközség dönt róla

Michal Deraj, a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárója a felszólalása elején leszögezte: az ügyben a dunaszerdahelyi hivatal környezetvédelmi szakosztálya, valamint a nagyszombati járási hivatal hozták meg azokat döntéseket,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Dunaszerdahely

Ipar

Környezetvédelem

Közlekedés

Mezőgazdaság

Nagyszombat megye

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak