Ódor-kormány: Nem változik jövőre a villamos energia ára

Szlovákia pedig elnyert egy amerikai pályázatot a moduláris atomreaktorok fejlesztésére.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
A villamos energia beszerzési ára (silová zložka), ami az áram lakossági árának a legnagyobb részét teszi ki a rendszerhasználati díjak és az adó mellett, 2024-ben is marad a jelenlegi, 61 euró kilowattonkénti szinten – jelentette be Ódor Lajos kormányfő, Peter Dovhun gazdasági miniszter és Branislav Strýček, a Szlovák Villamosművek vezérigazgatója kedd délután egy sajtótájékoztatón.
A gazdasági minisztérium erről hosszas tárgyalás után egyezett meg a Villamosművekkel és az Európai Bizottsággal, ami jóváhagyta a megállapodást. Bár az Ódor-kormány a mindenkire vonatkozó általános kedvezmények helyett a rászorulóknak szánt, célzott segítséget tartja helyesnek, ebben az esetben egy ilyen általános intézkedést hozott. Ódor Lajos szerint mindez annak köszönhető, hogy Szlovákia, szemben a gázzal vagy az olajjal, az elektromos áramot elő tudja állítani itthon.
Peter Dovhun gazdasági miniszter elmondta, hogy ezzel Bulgária után Szlovákiában lesz a legalacsonyabb a villamos energia ára. Az intézkedést az teszi lehetővé, hogy Szlovákia elegendő villamos energiát tud előállítani, elsősorban a mohi atomerőműnek köszönhetően, ami jelenleg is bővítés alatt áll.
A kormányfő és a miniszter is hangsúlyozták, hogy azért jelentik be a döntést ilyen korán, hogy a lakosság tudjon számolni és tervezni az áram árával a következő évre. Peter Dovhun emellett arra is felszólította a lakosságot, hogy továbbra is spóroljon, és aki teheti, az olcsó áramnak köszönhető megtakarításait fektesse be a háza, lakása energiahatékonyságának növelésébe.
A miniszter arról is beszélt, hogy Szlovákia az egyike annak a három országnak, ami elnyert egy amerikai pályázatot a kis moduláris atomreaktorok fejlesztésére.
Branislav Strýček, a Szlovák Villamosművek vezérigazgatója elmondta, hogy az energiacég arról is megállapodott a kormánnyal, hogy az állam a következő három évben nem fogja az uniós gyakorlattól eltérő rendkívüli adókkal és elvonásokkal sújtani a Villamosműveket.