Hiába mondogatják a szülők, az elhízást a gyerek nem növi ki. Már az ivási szokások megváltoztatása is segít, mondja az orvos

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Jan Boženský, a Cseh Obezitológiai Társaság Gyermekgyógyászati Obezitológia Részlegének elnöke azt mondja, hogy a gyerekek a súlyuk miatt nagy nyomásnak vannak kitéve a társaik felől, a legtöbbjük pedig magától nem növi ki a túlsúlyt.
„Az elhízottság a gyerek számára hátrány. Ha egy kis ideig a szülők jelenléte nélkül beszélgetünk el a gyerekekkel, a legtöbbjük könnyek közt vallja be, hogy a társai zaklatják” – mondja Boženský.
Az interjúban beszél arról is, hogy:
- mit tehetünk, ha a gyerekünk felszedett néhány kilót,
- miért nem segít, ha a gyereknek naponta elmondjuk, hogy kövér,
- mivel motiváljuk a gyereket arra, hogy ne igyon cukrozott italokat,
- miért veszélyes a virsli ketchuppal,
- miért nem fogy le tartósan a gyerek az első gyógyfürdős terápia után.
Az elmúlt években a többszörösére nőtt az elhízott gyerekek száma. Mi okozza ezt?
Az elmúlt harminc év során hatalmas növekedésnek lehettünk tanúi, a korábbi 3 százalékról 2021-re 16 százalékra nőtt az elhízott gyerekek száma. A legnagyobb növekedést 2016 és 2021 között figyelhetjük meg.
Az utolsó ugrás a Covid-járvány számlájára írható. Ekkor ugyanis leginkább a lakosság legfiatalabb részének változtak meg az étkezési és mozgási szokásai. A legtöbb elhízott gyerek a tizenegy és tizenöt éves korosztály közül került ki. Ez az a generáció, amelyet a legrosszabbul érintett a Covid.
Tehát az az oka, hogy a gyerekek otthon ültek, bezárva?
Igen. Nem mozoghattak, nem jártak iskolába, elvesztették a társas kapcsolataikat, és a legnagyobb probléma az, hogy mindehhez hozzászoktak. A pandémia alatt felvett szokásokat sok gyerek később sem hagyta el.
Mit tehet a szülő, ha észreveszi, hogy a gyerekének hirtelen kigömbölyödött a hasa, és nem tudja, hogy túlsúlyról vagy elhízásról van-e szó?
Megvárhatja, míg a megelőző vizsgálaton megerősíti a gyermekorvos, vagy fogja az adatokat, tehát a gyerek magasságát és a súlyát, és kiszámolja a testtömegindexét (Body Mass Index – a szerk.). Ezt követően megnyitja az Állami Egészségügyi Intézet weboldalát, ahol az úgynevezett százalékos grafikonok vannak, és azokból meghatározhatja, hogy a gyerek túlsúlyos vagy elhízott-e.
Veszélyt jelent a gyerek számára a túlsúly?
A túlsúly semmiképp, de sok függ attól, hogy stabil-e, tehát, hogy a gyereknek öt vagy tíz éve van-e egy-két kilónyi súlyfeleslege. Ilyen helyzetben nem foglalkoznék vele, de ha az a gyerek ötven százalékon állt a táblázatban, és ugrásszerűen a túlsúly kategóriába tolódott, akkor feltételezhetjük, hogy a következő két vagy három év során az elhízottak kategóriájába kerül.
A környezetemben néha látok olyan gyerekeket, akiken néhány kilóval több van, a szülők pedig korlátozásokkal próbálják kordában tartani a súlyukat. Olyanokat mondanak nekik, hogy „Azt már ne edd meg! Csak egy darabot vegyél el!“ Segítenek ezzel a gyereknek?
Igyekeznek, az viszont kérdéses, hogy a korlátozás a jó irányba visz-e. A gyerekek nagy részének problémája van a cukros italok fogyasztásával. Ha a gyerek csak féladagot eszik ebédre, az valamennyire segíthet kordában tartani a súlyát, de ha naponta megiszik egy üveg cukros üdítőt, akkor felesleges korlátoznunk az evés terén.
Érdemes elgondolkodni azon, hol követünk el hibákat az étrendben. Mert ha a gyerek megeszik egy zacskó chipset vagy virslit ketchuppal, akkor korlátozhatunk, amit csak akarunk, de ezt a gyerek nem mozogja le. Jó, ha a szülők komolyan veszik a gyerekük egészségét, de először is el kellene gondolkodniuk, elemezni az egész család étrendjét, saját szokásaikat, és megkeresni a legnagyobb problémát.
Minden gyerek fogyaszt cukros italokat, akivel találkozik?
Igen. Csak nagyon kevés elhízott gyerek mondja azt, hogy olyan italokat fogyaszt, amiben nincs cukor.

Segít az, ha a cukrot mesterséges édesítőszerek váltják fel?
Semmiképpen. Azt javasoljuk a gyerekeknek, hogy tanuljanak meg vizet inni. Ha már a cukros italok között válogatunk, akkor a legjobb, ha azt választjuk, amiben a legkevesebb cukor van, de semmiképpen sem helyettesíteném a cukrot mesterséges édesítőszerekkel. A kisebb gyerekeknek igyekszünk elmagyarázni, hogy az állatkák is vizet isznak, nem pedig cukros italokat. Korábban mi is vizet ittunk, és a víz a hagyományos ivási szokásaink része. Nem tartoznak ide az ásványvizek és a szénsavval dúsított italok sem. És napi három liter folyadékot sem kell innunk, elég körülbelül másfél litert.
Ha eltávolítjuk a gyerekek étrendjéből a cukrozott italokat, akkor maguktól lefogynak?
Igen. Kiszámoltuk, hogy az általunk kezelt túlsúlyos gyerekek az italok által képesek havonta kétkilónyi cukrot bevinni a szervezetükbe, ami évnyi huszonöt kilogrammnyi cukrot jelent. Ha a gyerek évente huszonöt kilogrammal kevesebb cukrot fog fogyasztani, akkor veszíteni fog a súlyából. A legtöbb elhízott gyerek esetében már az ivási szokások megváltoztatása elég ahhoz, hogy csökkenjen a teljes testtömegük vagy a testzsírmennyiségük.
Maguktól is kinőhetik a gyerekek a túlsúlyt?
Nem, a legtöbb esetben nem. Sokszor elhangzik, hogy segít, ha a gyerek elkezd iskolába járni, ez azonban nem igaz.