„Azt adja, amit ígér.” Független tudott-e maradni a magyar állami támogatások mellett a Pozsonyi Magyar Szakkollégium?

Tanulmányi tanácsának tagja Ódor Lajos is, a tavalyi tanévnyitón pedig Novák Katalin is részt vett. A részben magyar állami támogatásokból fenntartott Pozsonyi Magyar Szakkollégium általunk megszólaltatott diákjai és szakmai háttéremberei szerint az intézmény nincs ideológiai nyomás alatt.
Pozsony és környéke a Napunk fókuszában. Keresd Pozsony címkével megjelölt cikkeinket! Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Nemrég váltott igazgatót a Pozsonyi Magyar Szakkollégium, amelynek különleges pozíciója van a szlovákiai magyar oktatási intézmények között: egyszerre kötődik Magyarországhoz, mert magyar állami pénzekből is finanszírozzák, és olyan elismert szlovákiai magyar szakemberekhez, mint Ódor Lajos vagy Simon Attila.
A Pozsonyi Magyar Szakkollégium általában két okból szokott bekerülni a hírekbe. Általában megemlítik azon szervezetek listáján, amelyek anyagi támogatást kapnak Magyarországtól. A másik eset, amikor számon kérik a nemrég leköszönt igazgatón, Mózes Szabolcson, aki korábban az Összefogás elnöke volt, ma pedig a Szövetség alelnöke, hogy politikusként miért nem áll ki teljes mellszélességgel a magyar kormány mellett, miközben az általa vezetett intézmény a magyar kormány anyagi támogatását bírja.
A Magyarországról érkező támogatások forró téma Szlovákiában: a szlovák politika és hazai magyar közélet egy része is a magyar kormány térfoglalását látja benne, és lojalitást feltételez cserébe a magyar kormány iránt, amit a támogatott sajtótermékek alá is támasztanak.
Ugyanakkor ezeket a támogatásokat a magyar kormány nem tudja szavazatokra váltani, hiszen Szlovákia ellehetetlenítette a kettős állampolgárságot, ami tartós külföldön élés nélkül a legutóbbi törvénymódosítás után sem lehetséges, emellett pedig magyarországi pénzekből olyan régiókban újult meg az iskola, a templom, vagy épp egy jelentős műemlék, amiket a szlovák állam régóta elhanyagol. Ezenkívül Magyarország a szlovákiai magyar iskolásokat is támogatja.
Hogy ez a kérdés mennyire nem fekete-fehér, azt a Pozsonyi Magyar Szakkollégium példája is szemlélteti. Hét éve az induláskor a határon túli támogatások arca, Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is részt vett a kollégium avatóünnepségén, 2022-ben Novák Katalin magyar köztársasági elnök volt a tanévnyitó vendége.

Ugyanakkor a szakkollégium tanulmányi tanácsának Ódor Lajos, Szlovákia jelenlegi miniszterelnöke is tagja, aki előadásokat is szokott tartani az intézményben, a kuratóriumnak pedig többek között Fiala-Butora János ügyvéd, emberi jogi szakember, Feledy Botond külpolitikai szakértő vagy Simon Attila történész is a tagja.
Cikkünkben arról olvashatnak,
- mi egyáltalán és mit kínál a Pozsonyban tanuló egyetemistáknak a szakkollégium,
- hogyan látja a szakkollégium eredményeit a korábbi és az új igazgató,
- milyen szakkollégistának lenni,
- van-e bármilyen elvárás a magyar kormánytól a Szakkollégium irányába a támogatásokért cserébe.
A cikkben megszólal a korábbi igazgató, Mózes Szabolcs, az őt az igazgatói poszton váltó Voda Zsófia, Fiala-Butora János, a kuratórium egyik tagja, aki egyben oktat is a szakkollégiumban, valamint két volt szakkollégista: Kotiers Róza és Hostomský Fanni.
Elérte-e a kitűzött céljait a Szakkollégium?
Voda Zsófia, az új igazgató, a szakkollégiumot egy olyan