Napunk

AKO-felmérés: a PS nagyon feljött a Smerre, a Szövetség három százék alatt

A Republika támogatottsága visszaesett, több párt a bejutási küszöb környékén mozog.

Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!

Ha most tartanák a parlamenti választást, a Smer 19,4 százalékos eredménnyel nyerné azt az AKO legfrissebb, a TV Joj Na hrane című műsorának készített felmérése szerint. A PS továbbra is a második helyen áll 18,2 százalékkal, a harmadik Hlas támogatottsága pedig 15,1 százalék.

Az első három párttól jelentősen lemaradva az SaS következik 7,4 százalékkal, amely az augusztusi számokhoz képest erősödni tudott, ezáltal pedig egyre távolabb kerül a parlamentből való kiesés veszélyétől.

Ugyanez már nem mondható el a többi 5 százalék fölé mért párt esetében. Mindegyik hibahatáron belül mozog, és egyáltalán nem biztos, hogy be is jut majd a szeptember 30-i voksolás után felálló új törvényhozásba.

Az OĽaNO-KÚ-Za ľudí a pártkoalíciók számára bejutási küszöböt jelentő 7 százalékon áll, őket az SNS és KDH követi 6-6 százalékkal, a Sme rodina pedig a választási küszöb közvetlen közelébe, 5,3 százalékra gyengült.

A felmérés talán legnagyobb meglepetése,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

AKO

Felmérés

Választások 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak