Arccal a tömegek felé. A Smer választási óriásplakátjáról

Így válhat egy tetszőleges személy az alkotmányos értékek vagy „a keresztény Európa“ védelmezőjévé – sőt, tulajdonképpen bármivé és annak az ellenkezőjévé is. Csanda Máté esszéje.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Az a pár gondolat, ami most egy választási óriásplakát kapcsán kikívánkozik belőlem, mind-mind evidens, magától értetődő, a szó szoros értelmében a szemünk előtt levő jelenségek kapcsán fogalmazódik meg bennem.
Azért is vágok neki ennek a röpke – és ebben a formában felszínes – „képelemzésnek“, mert a naponta, sőt percenként figyelmünkért versengő, köztereinket ellepő útjelzések, imágók, szimulákrumok és hipertextusok világában gyakran épp az evidenciák, a magától értetődések megnevezése, részelemekre szedése, szétszálazása (az első blikkre természetesnek ható képi jelrendszerek retorikájának közelebbi elemzése) vezet izgalmas felismerésekhez. Még akkor is, ha a végkövetkeztetés néha nem több, mint annak a belátása, hogy az adottnak, természetesnek ható látvány ízig-vérig megszerkesztett mérnöki munka.
Hatványozottan érvényes mindez az óriásplakátok műfajára – mert ugye pont ez az a zsáner, amit rendszerint a távolból, mozgásban, egy pillantással láttamozunk – még egy dugóban araszolva is csak térben és időben fragmentáltan (ugyanakkor gyakran napi rendszerességgel újra- meg újra rápillantva).
És az üzenet szempontjából pont ez a lényeg: a jó plakát akkor is hat, ha csak egy pillantás erejéig foglalkozunk vele. Sőt – valójában akkor hat csak igazán!
Az analízis, a formai elemzés egyik hozadéka éppen ez: hogy a darabjaira szedett képi üzenet nem rutinszerűen, hanem „lassított üzemmódban“ jut el hozzánk – sok esetben már ez is elég a hatásmechanizmusok és a mögöttes ideológiai töltet leleplezéséhez.
A legprofibb munka
Mindezt most a Robert Fico arcát ábrázoló, az elmúlt hetekben köztereinken megjelent Smer-plakát kapcsán írom (az első példányokkal Pozsonyban, szeptember első napjaiban találkoztam).
Ha engem kérdeznének arról, hogy az idei választási szezon kampányplakát-felhozatalából melyik darabot tartom a legprofibb munkának,