Hamarabb küldik a megemelt „Bethlen-pénzt” a magyar iskolásoknak, és elsőként Szlovákiába

A magyar kormány elsőként a szlovákiai magyar óvodásoknak, iskolásoknak kezdte el utalni a megemelt, átszámítva mintegy 260 eurónak megfelelő oktatási nevelési támogatást.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Idén a megszokottnál hónapokkal korában, gyakorlatilag a tanévkezdéssel egyidőben kezdte el utalni a Szülőföldön magyarul program keretében igényelt, a köznyelvben Bethlen-pénzként ismert támogatást a magyar kormány. A szűkszavú tájékoztatás szerint a következő hetekben minden érintett megkapja a támogatást, nem csak a szlovákiai magyar gyerekek, fiatalok.
„Hétfőn indul a megemelt összegű, bruttó 100 ezer forint értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar gyerekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik” – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság az MTI-vel hétfő délután.
Kedden a Nemzetpolitikai Államtitkárság közösségi oldalán is megjelent, hogy „hamarosan érkezik a megemelt összegű oktatási-nevelési támogatás a külhoni magyar szülőkhöz”. Részleteket azonban itt sem közöltek.
A magyar állam a státustörvény alapján a 2002/2003-as tanévtől folyósítja a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást azoknak a külhoni magyar gyerekeknek és diákoknak, akik tanulmányaikat szülőföldjükön magyar nyelven végzik.
Idén Szlovákia az első
Az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül, hogy „a támogatások kifizetése – amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a külhoni partnerszervezetek bonyolítanak – hétfőn, azaz szeptember 4-én indul el a szlovákiai támogatások első ütemének utalásával és a következő hetekben több ütemben valamennyi külhoni régióba megérkezik”.
Az utóbbi években nem volt példa arra, hogy a támogatást szeptemberben folyósítsák, jobbára január és március hónapokban érkezett meg a bruttó 22 400 forintos összeg a diákok számlájára. Bár Debreceni-Tóth Gabriella, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke kérdéseinkre reagálva azt írta, hogy ez nem rendkívüli.
„A tanév eleji utalás nem