Napunk

Utánajártunk, mi vonzza Szlovéniába fél Európát. Kötetlen úti beszámoló a Júliai-Alpok vadregényes tájairól

Júliai-Alpok, kilátás a Šijáról. Fotó - Napunk
Júliai-Alpok, kilátás a Šijáról. Fotó – Napunk

Augusztus és szeptember fordulóján egy hetet az alpesi szlovének földjén töltöttem. A kirándulás felét elmosta az eső, de bőven volt, ami kárpótoljon. Kötetlen úti beszámoló következik, melyben megkísérlek fényt deríteni arra, miért olyan népszerű célpont ez a Szlovákiához képest is aprónak számító ország, és mi vonzza ide fél Európát.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Nehéz elhinni, hogy ezt az országot egy hónapja történetének legnagyobb természeti katasztrófája sújtotta. Szlovénia elképesztően gyorsan talpra tudott állni a pusztító árvizeket követően. Az autópályákon már augusztus utolsó napjaiban is akadálytalan volt a közlekedés, az egyik leglátogatottabb régió, a Triglav Nemzeti Park legnagyobb turistamágnesei pedig korlátozás nélkül nyitva álltak a látogatók előtt. A kevésbé frekventált helyeken azért látszott, micsoda károkat szenvedett az ország, de az is, hogy milyen gördülékenyen halad a helyreállítás.

De miért éppen Szlovénia?

Érdekes kettősség az életemben, hogy bár gyerekkorom óta rajongok a hegyekért, tériszonyom van, ráadásul elképesztően bénán síelek. Ettől függetlenül mindig is arról álmodoztam, hogy eljutok az Alpok hófödte csúcsai közé. A Himalájáról csak azért mondtam le, mert a repülés gondolatától is összeszorul a gyomrom. Az pedig ezek után talán senkit sem lep meg, hogy a lanovkákkal is eléggé hadilábon állok.

Az Alpokat sokáig természetesen Svájccal, esetleg Ausztriával azonosítottam, aztán végül Olaszországban pillantottam meg először, jó tíz éve, amikor a Dolomitok mellett autóztunk el a tengerpart felé. Ott mindjárt belém hasított, hogy úticélt tévesztettem, ami kisvártatva be is igazolódott: az Adria észak-olaszországi, homokos plázsai nekem túl forrók, egyhangúak, kommerszek és laposak. Amikor néhány évvel később Horvátországban nyaraltunk, már gondosan ügyeltem arra, hogy hegyek is legyenek a láthatáron, minél elérhetőbb távolságban.

Az alpesi túra azonban csak nem akart összejönni egészen mostanáig, de most is csak egy hajszálon múlt.

Alpesi látkép Szlovéniában. Fotó – Napunk

Hogy hogyan jött képbe Szlovénia? Mivel Svájcról az a hír járja, hogy hacsak nem saját lakókocsival és hűtőtáskával mész, egy hét alatt egy éves megtakarításnak is búcsút inthetsz, egy közelebbi és olcsóbb célpontot kerestem.

Ráadásul a svájci Alpokra nem is lenne elég egy hét, viszont több idő most nem nagyon jöhetett számításba. Így hát ráböktem a Google glóbuszra, és az ujjam, vagyis a szemem a Júliai-Alpokon és a Triglav Nemzeti Parkon állapodott meg. Szlovéniát eddig minden ismerősöm ajánlotta, aki csak megfordult arrafelé, még azok is, akik csak átutaztak az országon.

Ekkor már eltelt két-három hét a nagy áradások után, amelyek az alpesi régiókat egyébként sem sújtották túlságosan. Nagyobb fejtörést okozott tehát, hogy hogyan jutunk el 500 kilométerre az elektromos kocsinkkal, amelynek 410-420 kilométer a maximális hatótávja. Ha valaki 130-cal veret az autópályán, akkor ennek a fele.

A bledi luxusszálló szamaritánusa

Szlovénia szerencsére a töltőinfrastruktúra terén is meglepően jól szituált, de azért a töltéssel az elején itt is meggyűlt a bajunk.

Majdnem minden töltőoszlop üzemeltetője a Petrol, ami a Mol/Slovnaft szlovén megfelelője. Az alkalmazásuk elég vacak, csak többszöri próbálkozás, újbóli letöltés és újbóli regisztráció után sikerült életet lehelni bele. Viszont Mariborban, ahol útközben megálltunk, korlátlanul és ingyenesen használható töltőoszlopot is találtunk közvetlenül a városközpontban, csak várni kellett egy kicsit, hogy felszabaduljon. Mifelénk az ingyenes töltő már nagyon ritka jószág, ha van is, vagy foglalt, vagy elromlott, vagy 30 perc után ledobja az autót, itt azonban kifogástalanul működött.

Nem akarom bő lére ereszteni a témát, de muszáj megosztanom még egy villanyautós élményt, mert ez volt a Szlovéniához kötődő egyik legpozitívabb tapasztalatunk.

A Triglav NP, sőt talán egész Szlovénia leglátogatottabb turistamágnese Bled. Kis túlzással minden sarkon van itt töltőoszlop, csakhogy ottjártunkkor valami nagykutya látogatása miatt lezárták a fél várost. Nagy nehezen elvergődtünk egy félreeső utcába, ahol a navigáció két nyilvános töltőoszlopot is jelzett. Amikor már vagy fél órája szenvedtünk az alkalmazással, úgy döntöttem, szerencsét próbálok az utca túloldalán lévő puccos szállodában, hátha tud valaki segíteni. A portás, egy fiatal srác szó nélkül elvezetett a szálloda parkolójába, megmutatta, hol a saját töltőjük, és azt mondta, álljunk oda nyugodtan és töltsük a kocsit, ameddig csak szükséges, ha pedig valaki kérdezősködne, mondjuk, hogy szállóvendégek vagyunk.

A töltő csupa pókháló volt, tehát nem használhatták túl sokat, a pár órás potyázással nem sok vizet zavartunk. A recepciós segítőkészsége viszont egyike volt azoknak a szívmelengető gesztusoknak, amelyek miatt tényleg visszavágyik az ember ebbe az országba.

Balkán és Európa

Ha már szóba került a Ljubljanától keletre fekvő Maribor és a nyugatra, az olasz határtól csak kb. száz kilométerre található Bled, akkor muszáj idelinkelnem a szlovén sztárfilozófus, Slavoj Žižek ominózus videóját. Egy ljubljanai hídon állva beszél bő szarkazmussal arról, hol húzódik a határ a Balkán és (Közép-)Európa között.

Maribor és Bled első pillantásra tényleg olyan, mintha két eltérő országban járnánk.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Idegenforgalom

Szlovénia

Turizmus

Utazás

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak