Ódor ismertette a menekültekkel kapcsolatos intézkedéseket, 500 katonát küldenek a szlovák–magyar határra

Öt területen tesz lépéseket a menekültválság kezelése érdekében az Ódor-kabinet. A rendőrség munkáját a katonaság is segíteni fogja, továbbá eltörölnék a rendőrség azon kötelezettségét, mely alapján igazolást kell kiállítaniuk a menekültek regisztrációjáról.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Ódor Lajos miniszterelnök szerint három oknál fogva kell reagálnia a kormánynak az utóbbi napokban felerősödött menekülthullámra. „Elsőrendű számunkra a lakosság biztonsága, ezen a téren nem kötünk kompromisszumokat” – mondta Ódor Lajos. Második okként a lakosok biztonságérzetét nevezte meg. Fontosnak tartja, hogy a lakosság azt érezze, a kormány ura a helyzetnek. Végezetül pedig a lakosság jobb informáltsága miatt is lépnie kell a kormánynak.
„Ha a lakosság nincs megfelelő mértékben tájékoztatva, akkor érthetően álhírek és félreértelmezések terjednek a polgárok között” – mondta a kormányfő, aki megjegyezte, hogy a választások előtti politikai harcban visszaélnek ezzel a témával a politikusok.
Törölnék az igazolást
Első lépésben a rendőrségnek nem kellene többé minden külföldi számára igazolást kiállítania arról, hogy tartózkodhatnak Szlovákia területén. A kormány által jóváhagyott javaslat alapján a kötelezettségből csak lehetőség lenne, ha a parlament gyorsított eljárásban jóváhagyja a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény módosítását. Különösen azoknak a migránsoknak nem kellene igazolást kiállítaniuk a szlovákiai tartózkodásról, akik csak átutazóban vannak Szlovákián keresztül más uniós országokba.
Jelenleg a rendőrségnek igazolást kell kiállítania annak a harmadik országbeli állampolgárnak, akit nem lehet kitoloncolni, mert adminisztratív akadálya van a kitoloncolásának. A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy mikor nem indul hivatalos közigazgatási eljárás a kiutasítás érdekében. „Ezek azok az esetek, amikor a közigazgatási kiutasításról szóló határozat reálisan nem hajtható végre, például a közigazgatási kiutasítás akadályoztatása miatt” – fogalmaz a javaslat beterjesztője. A cél a közigazgatási eljárások számának csökkentése és az illegális migráció elleni küzdelemhez szükséges kapacitások felszabadítása.
Ódor Lajos miniszterelnök szakértőkre hivatkozva azt mondta, részben emiatt az igazolás miatt érkezik több menekült az országba, mert garanciának tartják arra nézve, hogy a schengeni övezet területén maradhatnak, miközben ez nem felel meg a valóságnak. Ugyanakkor azért is érkezhet több menekült az országba, mert az osztrákok szigorúbban ellenőrzik a magyar–osztrák határt. Ódor hozzátette, hogy ilyen intézkedést Szlovákia is bevezet.
A vonatkozó törvény módosítása már holnap a parlament valamelyik rendkívüli ülésének – hármat hívott össze a házelnök – programjára kerülhet, ha lesz olyan képviselő, aki javasolná a programpont módosítását. A javaslat támogatásáról több pártelnökkel egyeztet a kormányfő, de egyelőre nincs garancia arra, hogy a képviselők gyorsított eljárásban megtárgyalják a módosító javaslatot.
Sulík és Fico ellenzi
Az Ódor-kabinet által javasolt törvénymódosítást sem a Smer, sem pedig az SaS nem támogatja.