Napunk

Új német beruházó érkezik Nagymihályba. Kémiai anyagoknak ellenálló rácsokat fognak gyártani

Az új német beruházó rácsait például kikötőkben használják. Fotó - Lichtgitter
Az új német beruházó rácsait például kikötőkben használják. Fotó – Lichtgitter

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A Kelet-Szlovákiában található Nagymihály ipara már hosszabb ideje az egészségügyi eszközök, kamionokra való szállítókonténerek és sajtok gyártásából áll. Most egy német család cége érkezik a városba, mely úgynevezett kompozit rácsokat fog gyártani, melyek több anyagból, például gyantából és üvegszálakból készülnek.

Ezeket széleskörűen fel tudják használni az igényesebb ipari létesítményekben, mivel ellenállóbbak a kémiai anyagokkal szemben, mint a szokásos acélrácsok. Nagyobb az élettartamuk, és a korrózióval szemben is ellenállóbbak.

Az új gyárat a német Lichtgitter cég hozza el, mely rácsok széles választékát gyártja és amelynek ez az első szlovákiai beruházása.

Mindez a németek Lichtgitter FRP Slovakia nevű leányvállalatának új projektjéből derül ki, mely nemrég került a hazai hivatalok elé.

Több információ a beruházásról

  • A németek Nagymihályban egy már létező gyárat fognak használni, ahol korábban elektrotechnikai és gépgyártás folyt. A gyárat már korábban megvették, most új technológiát szerelnek be.
  • A beruházás teljes összegét a projekt nem részletezi, de a gyártás során több mint 20 embert alkalmazhatnak.
  • A nagymihályi gyár éves szinten több mint

    Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Gazdaság

Nagymihály

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak