Az amerikaiak imádják a műanyag zacskókat, nem hajlandóak megválni tőlük

A Csehországban töltött két hónap után már el is felejtettem, hogy Amerikában vásárolni általában több tucat műanyag zacskó hazavitelét jelenti.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Floridában általában nem kell fizetni a műanyag zacskókért, itt automatikusan járnak a vásárláskor. Mivel a legtöbb szupermarketben az eladók pakolják az élelmiszert a vásárlók táskáiba, ők döntik el, hogy végeredményben mennyit viszünk belőlük haza.
Le kell szögeznem, hogy az amerikai pénztárosok bőkezűen bánnak a műanyag szatyrokkal. Az itteniek nem tartós, erős műanyagból készülnek, hanem puhábból, ami kevesebb anyag felhasználásával készül. Ezek hátránya, hogy szakadnak, ezért az eladók gyakran több zacskóba csomagolják az árut. A palackok, tejesdobozok vagy bármi, ami kicsit nehezebb, eleve dupla zacskóba kerül. Ugyanakkor az eladók elkülönítik egymástól a különböző típusú élelmiszereket, mintha bármivel megfertőzhetné az egyik a másikat.
„Nyugodtan tegye a banánt a hús mellé” – mondom az eladónak, miközben látom, hogy a csomag hermetikusan lezárt marhahúst külön zacskóba teszi, a banánt úgyszintén. „De nehogy összekoszolódjon!” – magyarázza nekem a gondos hölgy.
„Úgyis meghámozom azokat a banánokat, úgyhogy nem számít, igaz?” – próbálok tiltakozni, de minden olyan gyorsan történik, hogy máris további öt szatyor van a bevásárlókocsimban, mindegyikben két, legfeljebb három dolog.
Megszakad az európai szívem, amikor látom, hogy az emberek itt milyen lazasággal viszik el a húsz-harminc műanyag zacskóba csomagolt áruval teli kosaraikat. Itt kevesen hordanak magukkal saját szatyrot. Ez ugyanis sokkal körülményesebb, az embernek előre gondolnia kell rá, elő kell készítenie a táskákat, és a bevásárlás kipakolása után újra vissza kell tennie őket a kocsiba, hogy rendelkezésre álljanak a következő bevásárlásnál.

A legegyszerűbb, ha az üzletben mindent becsomagoltatunk, és otthon kidobjuk a zacskókat. Az én környezetemben a legtöbben pontosan így tesznek: rögtön a szemétbe dobják a zacskóikat. Én igyekszem legalább valamennyire hasznosítani a zacskókat, és a fürdőszobában vagy a vécében lévő kis szemetesekbe tenni őket, de még így is túl sok van belőlük otthon, és sosem használjuk fel az összes elhozott zacskót.
Néha még Csehországba is elszállítom őket a bőröndömben, amikor azért pakolok beléjük dolgokat, hogy öregnek tűnjenek, és ne lopja el őket a reptéri személyzet. Utóbbi már többször is megtörtént velem. Minden szabad helyet kitöltök velük, ez pedig a világ talán legdrágább műanyag zacskóivá teszi őket, de megelégedéssel tölt el, amikor aztán otthon a szemetesben használom el őket, és nem kell szemeteszsákot vennem.
Ezt azonban nem mondhatom el egyetlen amerikai barátomnak sem, mert azt gondolnák, hogy megőrültem. A cseh barátaimnak ugyanakkor rendszeresen mesélek erről, és ők megértően bólogatnak.
Bárki, aki járt már Amerikában, ugyanerről fog beszélni: botrányos az egyébként nem különválogatott műanyagokkal való pazarlás aránya.
Senki nem vezet rá senkit erre a gondolkodásra, és senki sem növeli a tudatosságot a műanyag- és zacskófogyasztás tekintetében. Már az is egy kisebb küzdelem, hogy a saját zacskóinkat vigyük magunkkal az amerikai boltokba. Azon kívül, hogy előre át kell gondolnunk, még az eladókkal is vitatkoznunk kell, ők ezt ugyanis nem szeretik.
„Vannak saját táskáim, kérem, használják azokat” – integetek a vászontáskákkal, és átnyújtom őket nekik.
„Persze” – mondják mosolyogva, de az arcukra kiül: „Á, egy környezetvédő asszony!”
Egyesek, például a Walmartban, még csak hozzá sem nyúlnak a vásárlók táskáihoz, mert az tilos nekik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy saját magamnak kell az árut a magammal hozott táskába pakolnom. Mivel Csehországban nőttem fel, nekem nem okoz gondot, de az amerikaiak nem szoktak hozzá, és ez egy újabb ok számukra, hogy egyáltalán ne bajlódjanak saját táskákkal.

Ezért figyeltem érdeklődéssel, hogy hogyan reagálnak majd az amerikaiak a Lidlnél valamivel magasabb árfekvésű Aldira, ahol negyeddollárost (25 centes érmét – a szerk. megj.) kell bedobni a bevásárlókocsiba, és fizetni kell a zacskókért. Ez az egyetlen bolt Amerikában, amelyikről tudom, hogy így működik. Úgy saccoltam, hogy ez túl megterhelő lesz az amerikaiaknak, és emiatt mellőzik az Aldit. Nem