Szélárnyékban: A Red Bullok helyett egymással csatáztak a Ferrarik Monzában, Verstappen megdöntötte Vettel rekordját

Max Verstappen az első versenyző a Forma-1 történetében, aki egymást követő tíz versenyt meg tudott nyerni egy szezonban. A helyzet pikantériája, hogy Sebastian Vettel 2013-as rekordját a nagy rivális Ferrari hazai futamán adta át a múltnak.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A Ferrari pilótái nagyon fogadkoztak, hogy Monzában megállítják Verstappen menetelését, és erre úgy tűnt, van is némi esélyük, hiszen az időmérő edzésen – bár csak egy hajszállal – Carlos Sainznak sikerült megelőznie Max Verstappent, a harmadik helyre pedig Charles Leclerc kvalifikálta magát. A két Ferrari harapófogóba fogta a Red Bullt, elméletileg tehát különféle stratégiákkal is próbálkozhattak volna ellene.
Fog-e az átok Verstappenen?
A Ferrari rég nem látott formában érkezett a hazai versenyére. Immár hagyományosan különleges dizájnnal készültek az autófestés és a pilóták overalljának festése terén (ezúttal a Le Mans-t megnyerő Hypercar előtt tisztelegve), de már az első szabadedzések során látni lehetett, hogy az autók is jól mennek, különösen Carlos Sainz remekelt, aki végül a pole-t is behúzta.
A tifosik ezen kívül a nevezetes monzai „átokban” is reménykedhettek, mely 2019 óta „él”, és aminek az a lényege, hogy az előző évi győztes mindig kiesik a versenyből. És mivel tavaly Verstappen nyert, idén az átoknak elvileg őt kellett volna sújtania. A hétvége egyik kérdése így az volt, hogy fognak-e a babonák a Red Bull holland pilótáján, aki idén gőzhengerként menetel, és minden lehetséges rekordot megdönt.
Verstappen megkapta az új herendi trófeáját
A Magyar Nagydíj utáni legfelkapottabb beszédtéma az volt, hogyan törte össze Lando Norris ünneplés közben Max Verstappen 40 ezer euró értékű herendi győzelmi trófeáját.
Szerencsére a cég készült a hasonló balesetekre, már másnap megkezdték az új trófea gyártását, és az Olasz Nagydíjat megelőző héten át is adták a holland pilótának az új díjat. Az átadásnál ott volt Lando Norris is, aki ezúttal szerencsére fékezte magát.
It’s fixed 🇭🇺🙌 pic.twitter.com/wkgKE5y4vR
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) August 29, 2023
Tsunoda az elején kiesik
A monzai pálya híres arról, hogy alig történik olyan verseny, ahol ne lenne szükség biztonsági autóra. Az első kiesésre ezúttal sem kellett sokat várni: