Négy héttel a parlamenti választás előtt egyre világosabban látjuk, ki kivel nem akar kormányozni

Pellegrinit és Ficót megbízhatóbbnak tartják, mint Čaputovát, derül ki a Focus friss felméréséből.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Andrej Danko (SNS) és Boris Kollár (Sme rodina) éles vitába keveredett az RTVS O päť minút 12 műsorában. A szóváltás során sértéseket vágtak egymás fejéhez a pártelnökök.
Az SNS és a Sme rodina pártok vezetői közti ellentét miatt a két párt nem kelt olyan benyomást, hogy a szeptemberi választások után egy koalícióban folytatnák. Ha bejutnak a törvényhozásba, könnyen előfordulhat, hogy kulcsszerepük lesz a kormányalakításban.
„Nem látom okát annak, hogy fontos ügyekben az SNS-szel tárgyaljunk” – mondta Kollár. Danko pedig úgy fogalmazott, hogy a PS és az OĽaNO mellett a Sme rodina kormányra kerülését is meg kell akadályozni.
A Denník N információi szerint a Hlasban sem lelkesednek túlságosan az SNS elnökéért, akit nem tartanak megbízható koalíciós partnernek. Peter Pellegrini és Andrej Danko között is személyi ellentétek vannak, de a Hlas egyelőre hivatalosan nem zárta ki az együttműködést az SNS-szel.
A politikai pártok a hétvégén a közeledés helyett az egymástól való szigorúbb elhatárolódást folytatták. Milan Majerský, a KDH elnöke a Markíza tévécsatornán kijelentette, hogy nem lép koalícióra olyan pártokkal, amelyek megszüntetnék a Speciális Ügyészséget.
Majerský megjegyezte, hogy elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a Progresszív Szlovákia a választási programba foglaltak alapján megváltoztassa Szlovákia arculatát. A KDH elnöke arra kérdésre, hogy kormánykoalíciót kötne-e a Hlasszal, nem válaszolt egyértelműen.
A Hlas elnöke, Peter Pellegrini kizárta, hogy pártja a Republikával lépjen koalícióra. A Hlas alelnöke, Erik Tomáš viszont nem vetette el a kormányzás lehetőségét a Smerrel.
Veled nem
Négy héttel a parlamenti választás előtt körvonalazódik az, hogy a pártok kit utasítanak el.
Az OĽaNO kizárta a kormánykoalíciót