Ódor Lajos a szlovákiai magyar Obama? Sokkal inkább az, mint elsőre gondolnánk

Barack Obama az USA első afroamerikai elnöke volt, megválasztása közösségének régi vágyát teljesítette be. Elnökségét sokan hatalmas előrelépésként élték meg, hiszen ötven évvel korábban még a faji szegregáció és az ez ellen harcoló polgárjogi mozgalom jellemezte az országot. Ezért is okozott nagy csalódást, hogy az elnöki ciklus végére a faji alapú diszkriminációt nem sikerült felszámolni, a fekete közösség helyzete érdemben nem javult.

Obama megválasztásában Obama ellenzői is nagy lépést láttak, csak épp a rossz irányba. Erős kampány indult azzal a céllal, hogy megfosszák elnökségétől. Formálisan nem faji származásával érveltek, hanem állítólagos (később cáfolt) külföldi születésével, de a rasszizmus erősen képviselve volt az ellentáborban.

Érdekes módon Obama támogatói között is voltak kritikusai, akik szerint az elnök „nem elég fekete”, hiszen fehér anyától született, és privilegizált fehér környezetben nőtt fel. Ezeknek az érveknek sem volt nagy hatása, hiszen Obama közéleti munkássága során mindig feketeként azonosította magát, és közössége helyzetének javítása mindig politikai céljai között volt.

Mit jelentett Obama megválasztása politikailag?

A szimbolikus üzenete nagyon fontos, hiszen kiderült, hogy a bőrszín önmagában többé már nem akadály, a fehérek többsége is hajlandó egy fekete jelöltre voksolni. Sokan ezt a rasszizmus korszakának végeként látták. Ugyanakkor az afroamerikai közösség számára fontos politikai kérdésekben nem hozott jelentős áttörést Obama elnöksége.

Az intézményes rasszizmust nem sikerült nyolc év alatt lebontani, a fekete közösségek helyzete sok szempontból még romlott is, például az iskolai re-szegregációs hullámok hatására. Ez pedig rámutat arra, hogy a rasszizmus az USA-ban nem eltűnt, hanem átalakult.

A polgárjogi mozgalom sikereinek hatására mára Amerikában nagyrészt szalonképtelenné vált a nyílt rasszista beszédmód. Szavakban, az emberközi kapcsolatok szintjén az USA a világ egyik legtoleránsabb, legkevésbé rasszista állama. Ez azonban nem járt a faji kisebbségeket nehéz helyzetbe hozó intézkedések felszámolásával.

Intézményes szinten, a lakhatási, iskolai szegregáció, az ehhez kapcsolódó oktatási, egészségügyi, munkahelyi erőforrásokhoz való hozzáférés, a faji alapon megkülönböztető rendészeti és büntetőpolitika szempontjából az USA egy mély, intézményes rasszizmus okozta társadalmi különbségekkel terhelt állam. A fejlett államok között a faji származás itt határozza meg legjobban a gyerekek jövőbeli esélyeit, és a különbségek óriásiak vagyon, jövedelem, élettartam stb. szempontjából.

A két rasszizmus eltérő fejlődési iránya nem ellentmondás: részben pont azért van lehetőség az intézményes rasszizmus fenntartására, mert a fehér elitek saját privilégiumaik védelmében azt antirasszista viselkedésükkel tudják legitimálni.

A többség megtanulta, hogy előnyös helyzetének kiaknázásához, a feketék hátrányos helyzetbe hozásához nincs szükség a rasszizmus nyílt kimutatására. Sőt, a látszólagos egyenlőség sokkal hasznosabb: ha nincs nyílt rasszizmus, le lehet tagadni a létét, és nem kell tenni a hátrányok felszámolásáért. Ha valaki hátrányos helyzetben van, arról nem a rasszizmus tehet, hiszen az nincs.

Az új nacionalizmus az USA-ban

Az új rasszizmus sokkal hatékonyabb a diszkrimináció fenntartásában, hiszen kevésbé látható. Az USA nagy részén többszörösét költik egy fehér, mint egy fekete gyerek oktatására (ennek módja, hogy más országoktól eltérően az oktatás helyi finanszírozású, és a szegényebb fekete körzetekben erre kevesebb pénz jut, amit az állam nem kompenzál). Ezt a fehér többség azért tudja megtenni, mert őszintén elítéli a nyílt rasszista beszédmódot, és nem ennek ellenére.

Ha egy politikus támogatja, hogy a feketékre a droghasználatért a fehéreknek járó büntetés sokszorosát szabják ki (ennek módja, hogy más büntetési tételeket használnak ugyanannak a drognak a feketék és mást a fehérek között elterjedt változataira), a rasszizmus vádja ellen nyugodtan védekezhet azzal, hogy ő nem rasszista, hiszen mindig tisztelettel beszél a feketékről, fekete barátai és alkalmazottai vannak.

A politikailag korrekt beszédmód nemcsak a rasszizmus vádjának élét veszi el, hanem a diszkrimináció áldozatait megfosztja addig ismert, a helyzetük leírására használt kifejezéseiktől is. Ha panaszkodnak amiatt, hogy az egészségügyi biztosítás hiánya aránytalanul sújtja a feketéket, és ez nem véletlen, hanem pont a rendszer célja (amit egyébként történelmileg igazolt), nem tudják ezt rasszizmusként azonosítani, hiszen ellenfeleik nem rasszisták a szó régi értelmében, és ezt ki is kérik maguknak.

A rasszizmus természetének átalakulása az amerikai társadalomtudósok számára régóta ismert dolog, de Obama elnöksége a szélesebb tömegeknek is bemutatta ezt a jelenséget.

A faji hátrányokat fekete elnökként sem sikerült felszámolnia, erre ugyanis nem volt mandátuma, az őt megválasztók többsége ezt nem támogatta. Az intézményes rasszizmus támogatói szempontjából Obama megválasztása nem probléma, hiszen a rendszert nem változtatja meg. A fehér elitnek semmiről sem kellett lemondania, sőt, kaptak egy újabb igazolást arról, hogy már nem rasszisták.

A fekete közösség pedig szegényebb lett egy illúzióval, és megbizonyosodott róla, hogy az utópia még odébb van, egy fekete elnök kevés a helyzetük rendezéséhez. Ehhez egy olyan politikai többség kell, amelyik az intézményes rasszizmust is hajlandó felszámolni. Obama mögött ilyen többség nem volt.

Mik a tanulságai ennek Szlovákiára nézve?

Ódor Lajos nemzetiségével kezdetben sokan nem tudtak mit kezdeni, hiszen meglehetősen esetlenül merült fel. Mivel