Soros-alapítványok kivonulása kisebbségi szemmel: fáj, de jót tesz
Még jót is tehet a Soros-alapítványok kivonulása. Kösz az elmúlt harminc–negyven évet. Új rendszerek, új korok jönnek. Rá kell jönnünk, hogy nincs mumus, a vetített ellenség nem ellenség, és nincs is megmentés, megmentő, támasz, ha mi magunk, kisebbségi közösségek nem vállalunk felelősséget magunkért. Véleménycikk.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Majdnem egy évtizede tart a magyar kormány Soros-ellenes propagandája. A hírre, hogy a Soros-alapítványok kivonulnak Európából a kampány támogatói, követői és hívői Magyarország határain innen és túl úgy gondolják: beérett a gyümölcs. Eltűnik, aminek el kell tűnnie, és átveszi a liberális individualista nemzetnyomorítás helyét valami más.
A Soros-ellenesség behálózta a magyar–magyar viszonyokat, új Soros-ellenes konszenzust teremtett, és bizonyos értelemben új identitást az identitáspolitikák földjén. Ezt, a kortárs koncepciók alapján „épített” nemzetet az ellenségképek tartják össze. És a propaganda által kreált Soros-kép minden ellenségkép őse, alapja.
Azok a szervezetek, aktivisták, kisebbségpolitikusok, akik a propagandakampányt elutasították, és/vagy a Soros-alapítványok pénzéből is működtek a kivonulásról szóló döntést kockázatosnak, sajnálatosnak tartják. Azt, hogy tulajdonképpen mi is történik ezzel az átrendeződéssel, strukturálisan és elvi szinten kevesen fogalmazták meg.
Formáló erő
A Soros-alapítványok jelenléte a térségben (más-más évtizedekben más más szinteken) átalakította a kisebbségpolitikai, kultúr- és oktatáspolitikai szemléletet. A második világháború után kialakult diktatúrákkal szemben decentralizált, és bizonyos értelemben depolitizált szintre vitte az érdekvédelmet.
Így jöttek létre az alapítványok által támogatott szakmai, jogi, érdekvédelmi civil szervezetek. Bizonyos értelemben új szintre emelte a politikai érdekvédelmet is. A gazdasági-politikai transzparenciát kikényszerítő, Soros által támogatott sajtó- és jogvédő szereplők valóban, aktív módon „beleszóltak”, „beleavatkoztak” a politikai folyamatok alakulásába.
Nem úgy, ahogy az orbáni politika állította, „háttérhatalomként”, átláthatatlan, demokratikus szabályokkal nem igazolható módon, hanem a törvényalkotás és -alkalmazás követésével, számonkérésével.
Tulajdonképpen a politikai rendszert kényszerítették különböző eszközökkel önkorrekcióra, saját szabályai szerint. A centralizált és kontroll nélküli politikai hatalom lebontása, demokratikus átalakítása és fenntartása ebben a rendszerben vált lehetségessé a rendszerváltás utáni évtizedekben.
Megváltozott helyzet
Csakhogy a decentralizációt recentralizáció követte.
A rendszerváltás évtizedeiben kiépített többpártrendszer, demokratikus intézményháló, a jogállami keretek vagy megszűnnek, vagy a látszatok szintjén működnek. A civil aktorok mozgástere is szűkül. Ráadásul az a konszenzus se segíti a munkájukat, ami a rendszerváltás pillanatában megkérdőjelezhetetlen volt.
Akkor mindenki úgy gondolta, kell a demokratizálás, kell a decentralizáció, kell a hatalmi kontroll civil kontrollja, kell a több párt, kell a szabad sajtó. A kisebbségi jogok a korabeli reformcsomagban kiemelt helyet foglaltak el. Ma minderre a többség nemet mond. Nem kell a többpártrendszer, a demokrácia gyanús, a decentralizáció gyengeség és balgaság.
A civilek kellemetlen, felesleges statiszták egy drámában, amiben nem osztottak ki rájuk szerepet. A kisebbségi jogokhoz való viszony változott meg a legradikálisabban. A kisebbségi jog a rendszerváltás korában a változás, a jóvátétel záloga volt. Antiszemitizmus-ellenességet, roma jogvédelmet jelentett és a kisebbségi magyarok társadalmi, kulturális rehabilitációját.
Ma az antiszemitizmust nem érzékeli az emberek többsége (ha igen, helyesli), a romaellenesség elfogadott, támogatott politikai programmá emelkedett.
A kisebbségi magyarok pedig minden igyekezetükkel úgy tesznek, mintha többségiek lennének, egy félig-meddig (kettős állampolgársággal, szavazati joggal és állandó revizionista-szimbolikus politikával) újrakreált magyar nemzetállamban. Akiket ma kisebbségként határoz meg a társadalom (szexuális kisebbségek tagjai, menekültek, romák) azoknak a jogait inkább megvonnák, mintsem védenék az antidemokratikus, recentralizációs folyamat hívei.
Ilyen körülmények között, bármilyen meghökkentő, arra a következtetésre kell jutni:
