Napunk

A Szövetség listáján indul a második legtöbb pedagógus, de azt állítják, nem engedik be a politikát az iskolába

Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. Fotó N - Andrej Bán
Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. Fotó N – Andrej Bán

A Szövetség listáján induló pedagógusok és iskolaigazgatók azt állítják, az iskolába nem engedik be a politikát. Tény viszont, hogy a korábbi választások előtt sem tiltották ki a politikusokat az iskolákból.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Több pedagógus is mandátumot szeretne szerezni a szeptemberi előrehozott választásokon. A Denník N elemzéséből kiderül, hogy a KDH (22) után a Szövetség és a Progreszív Szlovákia listáján szerepel a legtöbb, 16-16 pedagógus. Nyolc pedagógus indul az SNS, 7-7 pedig a Smer és a Republika listáján.

Összevetettük a szlovákiai magyar pártok választási listáit, a Szövetség 149 jelöltje közül 16 pedagógus, akik közül négyen egyúttal 4 iskolaigazgatók is. A Modrí, Most–Híd szintén 149 fős listáján hat pedagógus vagy pedagógiai asszisztens indul, a Magyar Fórum és a vele közösen induló pártok 125 fős listáján pedig 7 pedagógus, egyetemi oktató van.

Írásunkból kiderül, hogy:

  • ki felel azért, hogy a politikusok ne kampányoljanak az oktatási intézményekben, a potenciális elsőszavazók között,
  • milyen funkcióban lévő jelölteket nem utasítanak ki az iskolaigazgatók tanintézményükből még a választások előtt sem,
  • együttműködnek-e szakmai kérdésekben a Szövetség listáján induló pedagógusok.

Megtalálják a módját

Az elmúlt évek során nem egy példa volt arra, hogy a különböző választások alkalmával egy-egy jelölt iskolai akciókon, rendezvényeken, rendhagyó órákon bukkant fel a választások előtti időszakban. Sőt, magasabb számban képviseltetik magukat a felújított vagy kibővített óvodák, iskolák, tornatermek átadóin, illetve az oktatási intézmények más jellegű fejlesztéséről szóló akcióin is, főleg, ha azok a választásokat megelőző hetekben valósulnak meg. Rendszerint beszédet is mondanak vagy köszöntik a diákokat.

Miközben az oktatási törvény viszonylag egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy az oktatási intézményeknek apolitikusnak kell lenniük, az igazgatók bizonyos jelölteket nem utasíthatnak ki az iskolák épületeiből, így a politikusok megtalálhatják a módját, hogy indirekt módon kampányoljanak az iskolákban is.

A három magyar vonatkozású választási lista közül a Szövetség jelöltjeit szólítottuk meg a kampánnyal kapcsolatban. Egyrészt ennek a pártnak a kampánya a legintenzívebb, másrészt pedig a legnagyobb a támogatottsága, bár a releváns közvéleménykutató ügynökségek a Forró Krisztián vezette gyűjtőpártnak idén még nem mértek 5 százalék feletti eredményt.

A 16 érintett pedagógus többsége tartaléklángon kampányol, ha egyáltalán kampánynak lehet nevezni azt, hogy néhányan megosztják a párt, illetve az elnök Facebook posztjait a közösségi oldalukon. Ugyanakkor vannak olyan jelöltek is, akikről pusztán a profiljuk alapján nem derülne ki, hogy indulnak a választáson. Ennek hátterében az állhat, hogy az első ötven hely közül csak hármat foglalnak el pedagógusok. Az első húszban pedig csak egy, jelenleg nem aktív pedagógus van.

Nincs konkrét útmutató

A vonatkozó jogszabályok szerint a pedagógusok, iskolaigazgatók és egyetemi oktatók más szakmák képviselőihez hasonlóan bármelyik választáson részt vehetnek jelöltként. Nekik is ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelniük, mint bárki másnak.

Bár az oktatási minisztérium eddig nem dolgozott ki konkrét módszertani útmutatót arra nézve, hogy milyen határok között kell mozognia egy pedagógusnak vagy igazgatónak, ha érintett valamelyik választás kapcsán, de az iskolatörvény tiltja a pártok és politikai mozgalmak tevékenységét és azok népszerűsítését az iskola területén.

Az iskoláknak ügyelniük kell arra, hogy elkerüljék a diákok manipulálását vagy a különböző pártok ideológiájának a támogatását. Ennek betartásáért az oktatási intézmények vezetői felelnek. Ők döntik el azt is,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyar iskolák

Oktatás

Pedagógusok

Szövetség

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak