Ivan Korčok indul az elnökválasztáson, a felmérések alapján legyőzheti Ficót

Aláírásgyűjtésbe kezd a volt külügyminiszter, polgári jelölt lesz.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Cikkünk 11:20-kor frissült.
Ivan Korčok hivatalosan is bejelentette, hogy polgári jelöltként indulni kíván a 2024-es államfőválasztáson, melynek időpontja egyelőre nem ismert.
Korčok aláírásgyűjtésbe kezd, 15 ezer aláírást szeretne összegyűjteni, hogy független jelöltként indulhasson az államfőválasztáson. Ismét megerősítette, hogy anyagi lehetőségei korlátozottak, mától elérhető az a transzparens számla, melyen keresztül „szerényen, de átláthatóan” kívánja finanszírozni a kampányát. Hozzátette, másoktól is fogad támogatást.
Nem kíván belefolyni a küszöbön álló parlamenti választások kampányába Korčok, ezért elképzeléseiről és programjáról részletesen csak az előrehozott választások után fog bővebben beszélni. Állítja, hogy nem tárgyalt a pártok képviselőivel a támogatásukról. „Szlovákia évek óta egy helyben toporog, mindent meg kell tennünk azért, hogy ennek véget vessünk” – mondta a volt külügyminiszter.
A mai sajtótájékoztatón Korčok felsorolta a számára fontos értékeket: a Szlovák Köztársaság iránti odaadás és hűség, a jogállamiság, a tolerancia, az összes demokratikus vélemény és az országunkban élő kisebbségek tiszteletben tartása. Az 1989. novemberi örökséget is magáénak vallja.
A gazdasági és szociális kérdések mellett olyan értékeket is népszerűsíteni akar, mint a hazaszeretet. Szerinte lehet büszkének lenni a hazára és ugyanakkor európainak lenni.
Már nem csak pusmogás
Ivan Korčok lehetséges elnökjelöltségéről már nem sokkal azelőtt elkezdtek beszélni, mielőtt Zuzana Čaputová államfő bejelentette, hogy másodszor nem indul a posztért.
Abban a pillanatban, amikor olyan információk kezdtek kiszivárogni, hogy Čaputová nem indul újra, Korčok rengeteg újságírói kérdést kapott politikai jövőjével kapcsolatban, amelyekre nem akart válaszolni.
„Tiszteletben tartom az államfő hivatalát és az elnök asszony személyét, nem lenne korrekt a részemről, ha még azelőtt nyilatkoznék, mielőtt az államfő állást foglalna” – így reagált Korčok június közepén a közösségi médiában. De ezt követően felgyorsultak az események, Zuzana Čaputová ugyanis június 20-án bejelentette döntését, mely szerint nem indul ismét az államfői posztért.
Egy nappal később Ivan Korčok nem válaszolt az indulását firtató kérdésekre, egy az SaS külpolitikával kapcsolatos beszélgetésének résztvevőjeként, csak annyit közölt, hogy mérlegelni fogja az elnökjelöltséget.
„Felteszem magamnak a kérdést, hogy lesz-e igény és támogatás egy olyan embernek, aki 30 évig szakemberként állt a diplomácia és a politika szolgálatában” – erről már néhány nappal később beszélt a Denník N-nek adott interjúban.
„A második dolog,