Mit taníthat nekünk a hűtlenség a szerelemről? Mítoszokat rombol le Esther Perel párkapcsolati szakértő

„Amikor elkezdtem foglalkozni a hűtlenség témájával, rendszeresen megkérdeztem a hallgatóságot, hogy van-e tapasztalatuk a hűtlenséggel. Senki sem jelentkezett, ami nem meglepő” – vezeti be Esther Perel az olvasót a munkásságába.

Amikor módosított a kérdésen, a helyzet hirtelen megváltozott. „Kinek volt valamilyen formában jelen az életében a hűtlenség?” – kérdezte, és a kezek a magasba lendültek.

Annak ellenére, hogy a társadalmunk egyre nyitottabban áll a szex témájához, a hűtlenséget még mindig tabuként vagy szégyenként kezelik. „Nem tudjuk megakadályozni, hogy ne történjen meg, ezért abban egyetértünk, hogy nem kellene megtörténnie” – jegyzi meg Perel.

Csakhogy számára ez a társadalmi egyetértés nem volt elég. A rendelőjében naponta találkozik összetört férfiakkal, nőkkel és párokkal, akiket a hűtlenség tett tönkre. Ezért kezdett el erről nyíltan beszélni és írni, amit olyan provokatívan csinált, hogy a világ leghíresebb kapcsolati szakértőjévé vált.

Emlékeznek Monica Lewinskyre?

Ennek hallatán felébredhet bennünk a kétség, mégis hogyan lehet egy pszichoterapeuta egy globálisan elismert párkapcsolati szakértő?

Nos, ez nem egyik napról a másikra történt, bár a tíz éve megtartott előadásán a TED-konferencián már voltak erre utaló jelek. Az előadásban arról a különös paradoxonról beszélt, amely a kapcsolatokban történik: noha sikerül kiépítenünk a bizonyosság, bizalom és biztonság érzetét, a szex eltűnik, és annak ellenére, hogy mindkét fél szeretné újra visszahozni, egyszerűen sehogy sem sikerül.

Egyetlen nap alatt egymillióan nézték meg az előadását, azóta pedig további tizenkilenc millióan.

A merész elmélkedései, hogy miért van ez így, és mit lehet ezzel kezdeni, nem a semmiből jöttek. Éveken át tartó tanulás és gyakorlat előzte meg, valamint a családtörténet is hozzájárult. A lengyel származású szülei ugyanis holokauszttúlélők voltak. Perel Belgiumban született, ahol édesanyja és édesapja a koncentrációs táborok felszabadítása után ismerte meg egymást. A The New York Timesnak adott interjújában elmondta, nem tartoztak azok közé, akik életük végéig az áldozatok szerepében éltek. „Ők nem csupán túlélték a tábort, és az életükért küzdöttek, hanem úgy döntöttek, hogy annak a lehető legteljesebb formáját fogják élni. És ebben az erotika a halál ellenszere volt.”

Jeruzsálemi és massachusettsi tanulmányai után vissza akart térni Európába, ám Amerika túl vonzó volt számára, és máig ott van otthon. Ennek ellenére a beszédjén mégis „érezhető” Európa, de ez talán azért van, mert kilenc nyelven beszél, és hét nyelven tart terápiás foglalkozásokat. Kétségkívül ez is hozzájárul ahhoz, hogy megérti a különböző kultúrákból érkező embereket. E tehetségét pedig a következtetéseiben is gyakran kamatoztatja: ami valahol tabu, az máshol normális, miért ne használhatnánk fel tehát arra, hogy tágabb perspektívában lássunk?

*

Az első sikeres TED-előadását, ami arról szólt, hogy „hogyan lehet az izgalmat és az erotikát ötvözni az otthoni boldogsággal”, a Bill Clinton amerikai elnök 1990-es évek végi „botránya” ösztönözte.

Kíváncsi volt arra, hogyan lett ebből az eseményből egy országos, ha nem világméretű kutatás a hűtlenségről: attól kezdve, hogy mi tekinthető annak, egészen addig, hogy hogyan lehet véget vetni neki. A Monica Lewinsky „bizonyítékkal terhelt” kék ruháját ábrázoló fotók és az elnök kínos nyilatkozatai mellett Hillary Clinton szerepét is figyelembe vette, akinek az egész világ előtt kellett megcsalt feleségként állnia.

„Min töprengsz mostanság?” – kérdezte Rich Simon, a Pszichoterapeuták Platformjának alapítója és szerkesztője Perelt, amikor ez a botrány végigsöpört a társadalmon. „Az amerikaiakon és a szexen” – vágta rá spontánul Perel. „Akkor miért nem írsz erről?” – kérdezte Simon.

Ő pedig megfogadta a tanácsot. A cikke megjelent, és egy héten belül hat kiadótól hívták fel könyvajánlatokkal. A Mating in Captivity: Unlocking Erotic Intelligence (Szeretkezés fogságban – A szexualitástól az erotikáig, melynek alcíme How to Combine Excitement and Eroticism with Domestic Happiness (Hogyan ötvözzük az izgalmat és az erotikát az otthoni boldogsággal) 2003-ban jelent meg a HarperCollins kiadónál, és bestseller lett.

A könyv három éve jelent meg szlovák fordításban a Bajkal kiadó gondozásában, amely most kiadta a 2017-es a The State of Affairs: Rethinking Infidelity (Affér, avagy gondoljuk újra a hűtlenséget) című sikerkönyvet, amelyet szlovákra Katarína Bartoňová fordított le. És van mit rajta újragondolni. Magyarul 2022-ben jelent meg a javított kiadás Orvos-Tóth Noémi ajánlásával.

Az afférok és a házasságok már nem olyanok, mint régen

Ha van valami, amiben Esther Perel kritikusai a neten mindenhol egyetértenek, az az, hogy felróják neki, hogy a hűtlenek pártján áll, és felmenti őket. Hiszen egy frissen megcsaltaknak már a könyv alcíme, a Mit taníthat nekünk a hűtlenség a szerelemről is a legjobb esetben egy rossz vicc, rosszabb esetben pedig hatalmas pofátlanság.

Nem Esther Perel volt az első, aki kimondta, hogy a kapcsolatok a hűtlenség után folytatódhatnak, vagy akár meg is erősödhetnek (és még sok más valószínűtlen állítást), de minden bizonnyal neki sikerült ezt a legnagyobb hatásfokkal és meggyőződéssel megtennie.

A hihetőség az, ami az első és a második könyvét is rendkívül érdekessé teszi, mivel Perel gyakorlatilag minden helyzetre, még a legvalószínűtlenebbre és legelképzelhetetlenebbre is elő tud állni valamilyen történettel a praxisából.

Ezért képes fokozatosan feltenni és megválaszolni azokat a gyakori kérdéseket, hogy: Miért pont most? Miért vele? Csak a szexről szólt? Jobb néha titokban tartani a hűtlenséget? Mennyit kell róla elmondani? Miért emészti fel a féltékenység az intelligens és megfontolt embereket is, és hajtja őket őrült bosszúra? Miért lépnek félre még a boldog emberek is? A hűtlenség mindig az önzés és a gyengeség jele, vagy lehet érthető, elfogadható, sőt bizonyos esetekben akár a bátor cselekedet is? Vannak olyan szükségletek, amelyeket a házasság, még egy jó házasság sem tud kielégíteni? Mennyi időbe telik, amíg egy pár kiheveri a hűtlenséget? Van-e esélyük azoknak a pároknak, akik a volt párjuk megcsalásával jöttek össze? Mi a helyzet a másik oldallal, azokkal a szeretőkkel, akik évek óta várakoznak?

Nem mindig könnyű ezt olvasni. A történetek, bár részletekbe menően személyesek, túlságosan hasonlítanak azokhoz, amit már talán közelről is láthattunk. Mindazok a kezdetben gondtalan párok, akik a hűtlenség kiderülése után a frontvonalba kerülnek, teljes frusztrációba, lelkiismeret-furdalásba, bénító fájdalomba, megaláztatásba és akár évekig tartó identitásválságba zuhannak. Perel szerint a hűtlenség két ártatlan illúzió halálát jelenti – az első, hogy a házasságunk különleges, a második pedig, hogy egyedi vagy értékes személyek vagyunk.

Valahol itt kezdi el magyarázni azt, hogy a hűtlenség miért fáj ma jobban, mint régen, és miért történik meg ennek ellenére gyakran. Perel úgy látja, hogy sem a szerelmi afférok, sem a házasságok már nem olyanok, mint régen.

Korábban a „szerelemből kötött” házasságok még nem is léteztek, és a világ számos részén még ma sem számítanak természetesnek. Csakhogy ott vannak azok az országok, ahol az igazit keressük, akivel a nagykönyvben megírtak szerint mindig mindennek működnie kell.

Úgy véli, hogy a házasságot illető elvárásaink soha nem voltak még ekkorák, mint most, az ember ugyanis azt várja el, hogy egy ember adja neki meg mindazt, amit korábban egy egész közösség biztosított be, ráadásul sokkal tovább élünk. Egy kétfős csapatnak ez egy hatalmas feladat.

Miért nem elég beszélni az áldozatokról és vétkesekről

Azoknak, akik felróják neki, hogy védi a hűtlenséget, Perel ismételten azzal érvel, hogy „az, hogy megértem a hűtlenséget, nem jelenti annak igazolását vagy védelmét”.

Azok, akiknek ez a magyarázat nem volt elég, azt kezdték el firtatni, hogy a hűtlenség mellett vagy ellene van-e. Perel erre kitalált egy hatásos választ, mégpedig azt, hogy: „Igen”, amivel garantáltan zavarba hozza a vádaskodó kérdezősködőket. „…hatalmas különbség van a megértés és a feloldozás között” – írja az Affér bevezetőjében is. „A szerelem és a vágy bonyolultsága nem engedi, hogy az egyszerű jó–rossz/áldozat–vétkes kategóriákban gondolkodjunk.”

Természetesen a rendelőjében ő is találkozott számos  narcisztikus, szexuális ragadozó, illetve nemtörődöm, önző és bosszúvágyó emberrel, akik évekig szemérmetlenül hazudtak neki és a szeretteiknek is. Legtöbbször azonban olyan emberek csalják meg a párjukat, akik számára a monogámia és a hűség fontos értékek. Hogyan lehetséges tehát, hogy megszegik ezeket? És hogy sok időt, energiát és néha pénzt is fektetnek ebbe?

„A moralizáló diskurzus a hűtlenségről a probléma forrását gyakran a hiányos párkapcsolatokban vagy az egyének példájára alapozva próbálja megtalálni” – írja Perel. „Ha mindened megvan otthon, amire szükséged van, nem lenne okod arra, hogy máshová menj. Aki hűséges, az érett, elkötelezett és realista – aki elkalandozik, az önző, éretlen, és hiányzik belőle az önkontroll.”

Csakhogy ő lépésről lépésre lebontja ezt a régi értelmezést. Könyvében férfiakról és nőkről, heteroszexuális és nem heteroszexuális párokról olvashatunk, akiknek elbeszéléseiből egyértelmű, hogy nem könnyelmű ostobákról van szó. Noha a viselkedésük indítékai Perel szerint leggyakrabban vagy a házasságon belüli problémás kapcsolatokra, vagy az egyik partner múltban gyökerező problémás viselkedésére vezethetőek vissza, túl gyakran állnak elő valamilyen más magyarázattal is. Mégpedig azzal, hogy a hűtlenséget az önfelfedezés egyik erősítő formájának, egy új (vagy elveszett) identitás kereséséről szóló történeteknek tekintik.

Perel biztos abban, hogy néhány olvasó felhorkanna e mondatok hallatán, és közben azt gondolnák magukban, hogy: Önmagunk újrafelfedezése, mekkora baromság! Persze, hisz ez sokkal jobban hangzik, mint kefélni egy autópálya melletti motelben. A szerző elmeséli Priya történetét, azé az ötvenes nőét, akinek viszonya van egy olyan férfival, akivel soha, de soha, de soha nem járna. Boldog házasságban él, és mindene megvan, amire vágyott. Teljesen elítéli a saját viselkedését, és nem tud rá magyarázatot adni. Szereti a férjét és a családját. Miközben végigveszik a nő élettörténetét, Perel megjegyzi, hogy itt szerinte nem a házasságáról, hanem róla van szó.

És annak ellenére, hogy ő úgy érzi, hogy egy afférja volt egy furgonban egy sráccal, Perel elmagyarázza neki, valójában ez egy önmagával eltöltött intim találkozás volt, amiben a férfi csak a közvetítő szerepét játszotta.

Pornó, eszkort és szeretők – avagy ilyen egyszerű lenne az egész?

A könyv érdekesebb részeihez tartoznak azok a részek, amelyekben Perel betekintést enged egy hosszabb időt magába foglaló horizontba és a terápia lefolyásába. Nem beszélve azokról a történetekről, amelyek a „legegyértelműbbek” közé tartoznak, és aztán kiderülnek, hogy mégsem.

Míg egy nyolcvanas éveiben járó férfira, aki „hűtlennek” érzi magát, mert egy másik nyolcvanas éveiben lévő nővel találkozgat, akit abban az otthonban ismert meg, ahol a súlyos Alzheimer-kóros felesége fekszik, könnyen legyinthetünk, olyan férfiak is teret kapnak, akik nem egy, hanem több párhuzamos kapcsolatban élnek, vagy akik órákat töltenek pornónézéssel, prostituáltak és eszkortok szolgáltatásaiért fizetnek. Önző, nemtörődöm emberek-e ezek a férfiak, vagy máshol van a probléma?

Azok a történetek, amelyekben a férfiak (különböző okok miatt) képtelenek szexelni a feleségükkel, akit szeretnek, az otthoni hálószobán kívül viszont minden működik náluk, szintén kétségeket ébresztenek az olvasóban. Perel továbbá úgy érzi, hogy a szerelem és a vágy kettészakadása az egyik legnagyobb kihívást jelentő hűtlenségi forgatókönyv, amivel találkozik, és több ilyen esetről is mesél. Nem véletlenül említ csak férfiakat ebben a fejezetben.

A szeretőkről szóló fejezetben pedig csak nőkről ír. Mint mondja, számos olyan férfival találkozott, akik férjezett nők (vagy nős férfiak) szeretői voltak, de olyannal még nem, aki szingliként harminc éven át szerette volna egy másik férfi feleségét abban reménykedve, hogy az egyszer elhagyja azt, és vele alapít családot.

*

Azok, akik előszeretettel olvasnak a kapcsolatokról, az elmúlt években valószínűleg már sok mindennel találkoztak abból, amiről Perel az Affér című könyvében ír.

Valamikor az első és a második könyv megjelenése között, elsősorban az élő előadásokat követő rendkívül pozitív visszhangnak köszönhetően, úgy döntött, hogy megpróbálja tapasztalatait nemcsak kollégái, hanem a nagyközönség körében is terjeszteni, és azóta is intenzíven ezt teszi. Saját weboldala van, aktív a közösségi médiában és a Where should we begin? (Hol is kezdjük?) podcastja rendszeresen szerepel a toplisták elején. Könyveit harminc nyelvre fordították le, és ami állítólag nem mindennapos dolog, annak dacára is elismert szakértő a pszichoterapeuták körében, hogy nagy népszerűségnek örvend.

Annak ellenére, hogy a hűtlenségről szóló könyvének számos tézise az idő múlásával már nem tűnik olyan elgondolkodtatónak vagy radikálisnak, mint a megjelenése idején, a könyv lebilincselő elbeszélői stílusa, a fontos részletekre fordított figyelme, valamint az empátia, az őszinteség és a humor keveréke nagyszerű és sok szempontból revelatív olvasmánnyá teszi.  Sajnálatos lenne, ha ez a modern „modern párkapcsolati Biblia” nem fordítotték volna le több nyelvre.

Remélhetőleg hamarosan olvashatjuk a folytatását is. A sikeres párkapcsolatok vagy házasságok jövőjének néhány megoldása már ebben a könyvben is körvonalazódik, de egyelőre mindez még csak a „kísérleti” szakaszban van, különösen azon a téren, hogy mit jelent a monogámia, és hogyan kell vele bánni. És ha nem vagyunk közvetlenül érintettek ebben a kihívásban, akkor egyelőre meg kell elégednünk azzal a tömör megállapítással, hogy „Partnereink nem a tulajdonaink; csak kölcsönben vannak nálunk, megújítási lehetőséggel – vagy anélkül.”

Filip Orsolya fordítása