Napunk newsfilter: Fico a nép engedélyét kérte a szabad rablásra

1. A Smer elnöke egy kicsit sem szerény, ha helyzetbe akar kerülni. 2. Így működött a Mi Embereink Rendszere (MER).
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
Kedves Olvasók! A nyári szünetben előfordulhat, hogy egy-egy nap kevesebb eseményhez írunk jegyzetet. A newsfilter eredeti terjedelmében szeptembertől jelentkezik újra. Tartsanak velünk nyáron is!
1. A Smer elnöke egy kicsit sem szerény, ha helyzetbe akar kerülni
Robert Fico elérkezett a nép kondicionálásának utolsó szakaszába a választások előtt.
Az elmúlt időszakban az elsődleges célja az volt, hogy elhitesse az emberekkel a narratívát, mely szerint az országban pokoli, elviselhetetlen káosz uralkodik, és minden összeomlik. Most pedig, amikor már úgy látja, hogy a terv első fele sikerült, a második szakaszba lép: biankó csekket kér a néptől a káosz felszámolására.
Erről szólt a Smer-vezér mai sajtótájékoztatója is – Fico arról beszélt, hogyan kellene konszolidálni az államháztartást, mely óriási deficittel küzd. S eközben – mintegy mellékesen – megemlítette: játsszunk el a gondolattal, hogy meg kéne szüntetni a Közbeszerzési Hivatalt.
Konjunktúralovag. Fico a sajtótájékoztatón összehordott hetet-havat, de ez nem jelentett különösebben nagy újdonságot. Már az első kormánya idején is szerette saját teljesítményként eladni mások eredményeit, például az euróbevezetést vagy épp az óriási gazdasági növekedést – lett is nagy meglepetés, mikor a gazdasági világválság beszakította a szlovák gazdaságot, és Fico levegőért kapkodott.
A mai sajtótájékoztatóján hasonló dolgot játszott el: saját kormányának eredményeként adta el azt, hogy az elmúlt évtized óriási gazdasági konjunktúrája magával rántotta Szlovákiát is. Fico kormányai ehhez túl sokat nem tettek hozzá, a vajaskenyér gyakorlatilag magát kente meg, jó vastagon. Ficóéknak így nem kellett megerőltetniük magukat, mellette pedig nyerészkedhettek bőségesen, helyzetbe hozva saját oligarcháikat.
S lám, milyen kegyes a Sors: Ficónak most is könnyű dolga van. Nem ő ült a kormányrúdnál a Covid-válság idején, amely gazdasági értelemben is majdnem megfojtotta a világot. S nem ő ült a kormányrúdnál az ukrajnai orosz agresszió kitörése idején sem, amikor a hatalomban lévő vezetőknek stratégiai jelentőségű gazdasági döntéseket is meg kellett hozniuk, hogy Európa túléljen. Nálunk ezeket a dolgokat a Heger–Matovič-tandem intézte – Fico pedig nem is lehetett boldogabb, hogy beletört a bicskájuk.
Dolgos kezek. Épp ezért volt végtelenül átlátszó az a szöveg, amit Fico a sajtótájékoztatón az emberek fejébe igyekezett beleverni. Hogy majd jön ő és csapata, feltúrják Szlovákiát, és mindent megváltoztatnak és jobbá tesznek.
Ha el is hisszük, hogy a Nagy Feltúrás nem galaktikus méretű lopássorozatot jelent, akkor sem fér a fejünkbe, honnan lesz erre pénz. Hiszen a deficit a pesszimista jóslatok szerint 7, az optimistábbak szerint 6 százalék körül alakul az év végén, így egyszerűen muszáj lesz valahol húzni a nadrágszíjon. Ha ezt nem kezdjük el azonnal, 2030 környékén az ország eladósodottsága a GDP 70 százaléka körül