Napunk

Magasabb szállási költségek és pótdíj az elektromos készülékek használatáért – mi várja a szlovákiai egyetemistákat szeptemberben

Kollégiumi szoba a Šturákon. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Kollégiumi szoba a Šturákon. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Kisebb felháborodást váltott ki a diákok körében annak a javaslatnak a nyilvánosságra kerülése, mely szerint a pozsonyi Mlynská dolina kollégiumaiban az energiaárak növekedése miatt az idei tanévtől külön illetéket kellene fizetni a mikrohullámú sütő vagy a vasaló használatáért. Noha a kollégium vezetői azt állítják, hogy a döntés még nem végleges, a diákok már most azt fontolgatják, hogy a megnövekedett lakhatási díj (99 euró/személy egy kétágyas lakóegységben, ami 2024-től 114 euróra emelkedik) és ezen illeték bevezetése miatt inkább az albérletet választják.

A Denník N által megszólított diákok közül ugyanis van olyan, akinek anyagi helyzete csak nehezen tenné lehetővé az illetékek kifizetését.

A kollégium vezetősége azzal érvel, hogy noha a saját elektromos készülékek használata eddig is tiltva volt a szállást igénybe vevő diákok számára, az ellenőrzések során nem egyszer találtak mikrohullámú sütőket, gyorsforralókat vagy kenyérpirítókat. A sok elektromos készülék pedig leterheli az épületek elektromos hálózatait, és áramkieséseket is okoz.

A pozsonyi Mlynská dolina épületei. Fotó N – Tomáš Benedikovič

A javaslat szerint a diákoknak egy kérvényt kellene benyújtaniuk bizonyos elektromos készülékek használatára, és kifizetni a darabonkénti havi 5 eurós illetéket, ami egy tanévre átszámolva minimum 50 eurót jelent. Ezenfelül egy szobában vagy egy lakóegységben maximum két elektromos készülék használatát engedélyeznék. Azon diákok, akiknek valamilyen egészségügyi probléma miatt van szükségük bizonyos berendezésekre (speciális hűtőszekrény az inzulinra, vagy levegőtisztító asztmásoknak), kérvényezhetik az illeték elengedését. Ha valakinél tiltott elektromos készüléket találnak, 100 eurós pénzbüntetéssel sújthatják.

A Napunk utánajárt, vajon más szlovákiai egyetemeket is érint-e ez a probléma, és ha igen, milyen intézkedéseket tettek a vele való megküzdés érdekében.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Energiaválság

Selye János Egyetem

Szlovákia

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak