Napunk

10 random, rácsodálkozó megfigyelés Pozsonyról egy külfölditől

Fotó - Munk Veronika
Fotó – Munk Veronika

Mit jelent annak Pozsony, aki több már, mint egy turista, és jócskán kevesebb, mint egy helybéli? Vélemény.

Pozsony és környéke a Napunk fókuszában. Keresd Pozsony címkével megjelölt cikkeinket! Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.

Külföldi vagyok Szlovákiában. Nem beszélek szlovákul, nem költöztem ide, de a munkám miatt harmadik hónapja hetente 2-3 napot Pozsonyban töltök. Amúgy Budapesten élek. Valamivel több vagyok már Pozsonyban, mint egy turista, és jócskán kevesebb, mint egy helybéli. Túl vagyok Čumil buksijának taperolásán, de még a napokban is eltévedtem kicsit, mert hát komolyan, de kinek jut eszébe közvetlenül egymás melletti megállókba rakni a 40-es troli egyik és másik irányba tartó járatát?

Lentebb több (konstruktív, haha) kritikai megjegyzést is teszek majd a városra, így itt az elején le is szögezném gyorsan, hogy imádom Pozsonyt. Szerethető, otthonos, érthető és élhető.

A szerző a pozsonyi Mihály-kapunál. Fotó – Munk Veronika

Június 1-én kezdtem el a Denník N innovációs és új piacokért felelős igazgatójaként dolgozni, és a jegyzetfüzetembe (tudom, boomer), az első pillanattól kezdve felvéstem a teljesen random és szubjektív megfigyeléseimet a városról, az emberekről és a közéletről.

A Napunk pozsonyi témákkal foglalkozó hetén a jegyzetfüzetemben szereplő naiv rácsodálkozásokat, boldogságos adrenalinfröccsöket, felvállalt tájékozatlanságokat, értetlen bambulásokat rendezem most tíz (ál)naiv, olykor sztereotip pont köré.

1. Mi ez az egész a bődületes méretű bevásárlóközpontokkal?

Eleve, már a nemzetközi buszjáratom is egy gigantikus bevásárlóközpont alagsorába fut be, hogy aztán kis túlzással minden sarkon szembe jöjjön egy bizonyos esetekben kerületméretű bevásárlóközpont. És szó ne essék, príma bevásárlóközpontok ezek, nagybevásárlástól postai szolgáltatáson át szusievésig bármire kiválóak, de könyörgöm, miért ne lehetne legalább egy kicsivel több bolt a bevásárlóközpontokon kívül is? Esküszöm az Egyesült Államokon kívül nem láttam ennyi plázát ilyen kis területen, egyrészt ártalmas lehet a helyi kereskedőknek, szolgáltatóknak, másrészt, mintha emiatt más európai nagyvárosokhoz képest kevesebb embert látnék az utcán.

2. Mennyire csodálatos már, hogy ennyi tó van a városban!

Van vagy tíz tó Pozsony-szerte vagy a fővároshoz egész közel, de a személyes kedvencem a Draždiak tó, ahol lehet fürödni, biciklizni, hattyúban gyönyörködni (csíp!), kocogni, sőt, strandröpipályát-bérelni a parton. Elképesztő adottságai vannak a 13 hektáros területnek, és higgyék el, először tetszett meg a környék, és csak utána tudtam meg, hogy a Petržalkát egykoron magyar szigetnek nevezték.

Fotó – Vladimír Šimíček

Álomszép ez a tó, és a legjobb benne, hogy a belvárosból kicsit több mint negyedórányi tömegközlekedéssel elérhető, ráadásul teljesen ingyenes a használata. Panelrengetegben nőttem fel, hasonlóban, mint ezt a tavat körülvevő Petržalka, nem csoda, hogy azonnal irigy lettem, hogy nekünk nem volt ilyen oázisunk az ötös épület egyes lépcsőház hatodik emelet egyes ajtó közelében.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Duna

Gasztronómia

Közlekedés

Kultúra

Pozsony

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak