Eltűnnek az őstermelők a legendás pozsonyi Miletics piacról, egyre kevesebben keresik a hazait

Nemcsak a hőség miatt kevés az árus és a vevő Pozsony legismertebb piacán. Az árusok szerint jelentősen csökkent a vásárlók száma, jóval kevesebb árut adnak el, mint korábban, az üzletláncokkal pedig nem bírnak lépést tartani az őstermelők.
Pozsony és környéke a Napunk fókuszában. Keresd Pozsony címkével megjelölt cikkeinket! Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Szinte alig akad olyan ember, aki ne fordult volna meg a Miletics utcai piacon, ahol az ételt kínáló büfék, a virág- és ruhaárusok mellett a zöldség- és gyümölcsárusok standjai foglalnak el jelentős területet.
A járvány előtt tavasztól későőszig rendszerint nagy volt a nyüzsgés itt, a standokon kínált zöldség és gyümölcs mellett, a járdapadkákon általában idős nénik kínáltak babot, mákot, befőtteket, szárított gombát. Több bódéból friss pékárut, tejtermékeket és húsárut is be lehetett szerezni. Ebédidőben pedig mindig sorba kellett állni, ha valaki a nagy hőségben dinnyét szeretett volna venni.
Most viszont kevés az árus, a vevők is csak szállingóznak. Több bódé bezárt, új bérlőt keresnek. Nem egy bódé korábban hétfőtől szombatig várta a vevőket, most viszont csütörtöktől szombatig tart csak nyitva. Délben nem áll sor a legfelkapottabb vietnámi büfé előtt sem. Félórát is beszélgetek úgy egy-egy árussal, hogy senki nem vásárol nála, nézelődő is kevés van hét közben.
Többen állítják, hogy a koronavírus-járvány hatására sokan átszoktak az üzletláncok kínálatára. Piacra hétköznap szinte csak az idősebbek járnak, a kánikulában viszont ők is távol maradnak. Szombaton a fiatalabbak is kilátogatnak. Míg korábban általában minden nap érdemes volt kipakolni az árut, idén gyakorlatilag csak szombaton tudnak jelentősebb mennyiséget eladni az árusok.
Riportunkból kiderül, hogy:
- milyen mértékben zuhant vissza a hazai termékek iránti kereslet az őstermelők szerint,
- divat-e még befőzni, és hogyan alakulnak az idei árak a tavalyihoz képest,
- milyen mértékben emelkedett az őstermelők költsége, és milyen mértékben számolhatják azt be az áraikba,
- szinte minden kofa hazai termékként kínálja áruját még akkor is, ha a budapesti vagy a bécsi nagybani piacról szerzi be azt.
Komáromból Pozsonyba
Kádár Renáta 22 éve árul a pozsonyi Miletics utcai piacon. Elmondása szerint 1,5 hektárnyi területen gazdálkodik a családja. Jobbára paradicsomot, paprikát, uborkát, krumplit és dinnyét termesztenek. Egyedül szombaton van nagyobb forgalma. Komáromban nem is árul, mert ott csak szerdán és szombaton van piac, de csak 11 óráig. Itt minden nap árulhat, bár a bérleti díj jóval magasabb, 570 euró egy hónapra, ugyanakkor az egyik legjobb standon kínálja a termést.
„A kiadásaim, a föld és a tápanyag, melyek a palánták neveléséhez elengedhetetlenek, 300 százalékkal ugrottak meg. Ha ezeket a költségeket beleszámolnám az árba, akkor olyan összegért kellene kínálnom, mint a hidropóniás behozatalt, 4-5 euróért kilóját például a paprikának, és még nem beszéltünk a munkáról” – jegyzi meg Kádár Renáta. Hozzátette, négyen napi több mint nyolc órát dolgoznak és épphogy megélnek a gazdálkodásból.
Állítása szerint a hazai termelők az árak beállításánál már rég nem tudják felvenni a versenyt a külföldi üzletláncokkal, mert 70 centért lehetetlen kitermelni a dinnye kilóját, így az üzletláncok gyakorlatilag tönkreteszik a hazai termelőket. Közben törvénybe foglalták, hogy az üzletláncok nem árulhatják a zöldséget és a gyümölcsöt a felvásárlási ár alatt, hogy ezzel a hazai termelőkre legyenek tekintettel, de ezt a szabályt is ügyesen ki tudják játszani.

Alig van vevő
„Eddig évente négyszer ültettünk dinnyét, hogy áprilistól folyamatosan tudjuk kínálni, idén már csak kétszer plántáltunk, de ennek a mennyiségnek a kétharmada is tönkrement a dinnyeföldön, mert nem tudjuk eladni. Az embereknek nincs pénzük, alig vásárolnak” – mondja a komáromi őstermelő.
Becslése szerint az idei szezonban kétharmadával csökkent a vevők száma. Ahogyan korábban, úgy most is szombaton jön a legtöbb vevő, de hét közben nagyon kevesen látogatnak ki a piacra. Mialatt beszélgetünk, két vevő áll meg a standjánál, egyikük egy darab paprikát kér, a másik kettőt, majd végül három darabot visz el. 10-80 centes, ritkábban 1,20 eurós bevétele van egy-egy vevőn, már nagy vásárlásnak számít, ha valaki 2 euróért vásárol.
„Korábban nem tudtam volna önnel beszélgetni, mert nem győztem volna a dinnyét szeletelni a szezonban, főleg ebédidő alatt. Idén rendkívül érezhető a visszaesés már a tavalyi évhez képest is, arról már nem is beszélek, milyen volt a kereslet öt évvel ezelőtt” – mondja Kádár Renáta, aki szerint nevetséges mennyiségnek számít a napi 150 kilogrammnyi dinnye eladása a szezon közepén. Míg korábban paradicsomból napi 10 ládát tudott eladni, most jónak számít, ha napi négyet értékesít.

Kedvezőtlen időjárás
Az idei termés sem az elvárásoknak megfelelően alakult. „Nagyon rossz volt az időjárás, a május hideg és esős volt, ami nem kedvezett a palántáknak, mert melegben fejlődnek szépen. Ráadásul később a hirtelen melegeket esős napok váltották fel, ez egyedül a krumplinak kedvezett, minden mást tönkretett. Soha ennyi termésem nem rohadt meg a földön, mint idén” – panaszolja Kádár Renáta, beleértve a már csökkentett dinnyetermés kétharmadát is.
Úgy fogalmazott, a járvány előtt is komoly konkurenciát jelentettek az üzletláncok az őstermelőknek, azóta viszont az emberek gyakorlatilag csak ott vásárolnak.