Ficóéknak nem sikerült elítéltetniük a NAKA akcióját a parlamenttel

A hétfői két próbálkozás után kedden sem sikerült megnyitni a parlement rendkívüli ülését. A törvényhozás összehívását a Smer kezdeményezte a múltheti Végkifejlet nevű NAKA-akció miatt.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
A képviselők hétfőn már kétszer is megpróbálkoztak a rendkívüli parlamenti ülés megnyitásával, majd kedden délelőtt újabb két próbálkozás következett. Egyik alkalommal sem prezentálta magát az ülés megnyitásához minimálisan szükséges 76 képviselő.
A hétfői próbálkozások során előbb 68, majd a második alkalommal 69 képviselő prezentálta magát. Az ülésteremben ugyanakkor jelen volt a képviselők többsége, az OĽaNO, az SaS és a Demokrati képviselői azonban nem prezentálták magukat. Hiányzott a Sme rodina, és a Hlas több képviselője is.
Kedden 9 órakor már csak 56 képviselő prezentálta magát, Boris Kollár házelnök ezt követően jelezte, hogy egy órával később még egyszer megpróbálkoznak. Tíz órakor már csak 53-an prezentálták magukat, így nem sikerült megnyitni a Ficóék által forszírozott ülést. Több próbálkozás már nem lesz.
A rendkívüli ülés összehívását a Smer 27 képviselője, valamint Tomáš Taraba és két képviselőtársa kezdeményezte. A javaslatban egy olyan állásfoglalás elfogadását szorgalmazták, melyben a parlament figyelmezteti a NAKA-t és a Speciális Ügyészséget, hogy a múltheti Végkifejlet nevű rendőrségi akció, mely során őrizetbe vették az SIS és az NBÚ vezetőjét, súlyos kétségeket okoz külföldön Szlovákia demokratikus működését illetően.
Emellett felszólították volna Zuzana Čaputová államfőt, hogy biztosítsa az állam rendes menetét és adjon magyarázatot a parlament előtt a helyzetre. A jelenleg a belügyminisztériumot is vezető Ódor Lajos kormányfőtől pedig azt követelték volna, hogy menessze Hamran István országos rendőrfőkapitányt.