Napunk

Čaputová és Ódor szerint nem történt rendőrségi puccs, Szlovákia demokratikus jogállam

Zuzana Čaputová államfő és Ódor Lajos a Biztonsági Tanács ülését követően. Fotó - TASR
Zuzana Čaputová államfő és Ódor Lajos a Biztonsági Tanács ülését követően. Fotó – TASR

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Zuzana Čaputová államfő a Biztonsági Tanács ülését követően kijelentette, hogy az állambiztonsági egységek rendesen működnek, a Szlovák Titkosszolgálatot (SIS) és a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) is az illetékes vezetők helyettesei irányítják, a hazai és külföldi partnereikkel továbbra is együttműködnek. Mindkét intézmény igazgatója ellen tegnap eljárás indult.

Az államfő kategorikusan elutasította azt is, hogy rendőrségi puccs történt volna a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) akciója kapcsán. Az akció során a NAKA nyomozója eljárást kezdeményezett a SIS jelenlegi és korábbi igazgatója, az NBÚ jelenlegi igazgatója, két aktív rendőr, egy vállalkozó és az SIS korábbi munkatársával szemben. Bűnözői csoport létrehozásával, hivatali hatalommal való visszaéléssel, valamint az igazságszolgáltatás akadályoztatásával gyanúsítják őket.

A tegnapi rendőrségi akció margójára Zuzana Čaputová leszögezte, a rendőrség bűncselekmények felderítésén dolgozik. „Több elkövető, illetve gyanúsított már beismerte tettét, eljárás indult ellenük, vádemelési javaslatot tettek ellenük, sőt, vannak, akiket már jogerősen elítéltek“ – mondta az államfő azzal, érti, ha sokan már nem látnak tisztán a jelenlegi helyzetben, és nem tudják, kinek higgyenek.

Az államfő hangsúlyozta, hogy bármilyen rendőrségi akció az állam biztonsági szervezeteiben a demokratikus működés szempontjából nagyon érzékeny, arról nem beszélve, hogy az ilyen jellegű akciókat érzékenyen követik Szlovákia külföldi partnerei is. Leszögezte, elfogadhatatlan, hogy a rendőrség visszaéljen a hatalmával az állambiztonsági egységekkel kapcsolatban.

„De mi, politikusok még ilyen helyzetben sem fogalmazhatunk meg elhamarkodott következtetéseket, az egyes lépések indokoltságáról és törvényességéről kizárólag az ügyészség és a bíróság dönthet” – figyelmeztetett Čaputová és emlékeztetett, hogy a NAKA tegnapi akciójával kapcsolatban rövidesen az ügyészség és az illetékes bíróság is állást foglal.

„Ha a bíróság kimondaná, hogy a rendőrség indokolatlanul indított eljárást, akkor volna lehetőség a rendőrség felelősségre vonására, de nem vagyunk ebben a helyzetben” – szögezte le az államfő.

Ódor Lajos, a szakértői kormány vezetője kijelentette, hogy Szlovákia továbbra is jogállam, a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok függetlensége nem tűnt el, ez természetesen nem azt jelenti, hogy ellenőrzés nélkül azt tehetnek, amit csak akarnak. „Ha valaki az ellenkezőjét próbálja bebeszélni önöknek, ne higgyenek neki” – mondta Ódor Lajos a Biztonsági Tanács ülését követően.

A kormányfő elmondta, hogy a rendőrség tegnapi akciójáról ő is a sajtóból értesült, a mai ülést pedig azért szorgalmazta a két közjogi méltóság, hogy meggyőződjenek arról, a két érintett állambiztonsági szerv továbbra is megfelelően működik és ellátja feladatait.

„Különös, paradoxonokkal teli világot élünk, a badarságok ellepik a nyilvános teret, a hazugságok részévé váltak a nyilvános megszólalásoknak, már értékesnek számít, ha tényeken alapuló igazságok hangzanak el” – mondta Ódor Lajos, aki szerint a héten ízelítőt kaptunk abból, hogy egy bizonyos csoport hogyan hazudik élő egyenesben, hogyan kelt félelmet és szít gyűlöletet azzal a céllal, hogy olcsó politikai pontokat szerezzen.

„Szlovákiában lassan szégyenkeznie kell annak, aki nem engedi magát korrumpálni,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

NAKA

Ódor Lajos

Rendőrség

Zuzana Čaputová

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak