Brüsszel génmódosított kajával etetne minket, és gyomtermesztésre kényszerít. Hoaxok, melyeket a magyar pártok is terjesztenek

Az utóbbi néhány hétben két élelmiszer-biztonságot érintő hoax is kampánytémává vált Szlovákiában. Az euroszkeptikus pártok teljesen alaptalanul mutogatnak Brüsszelre, a hangulatkeltésbe a Szövetség és a Magyar Fórum is beszállt.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Az említett témák részben mezőgazdasági, részben környezetvédelmi vonatkozásúak, ami pedig közös bennük, hogy kiválóan alkalmasak a közvélemény manipulálására, hiszen a legtöbbünket kényesen érint, hogy mit és milyen áron akarnak etetni velünk.
Így aztán a hangulatkeltésre fogékony pártok gyorsan aktivizálódtak, és az éterbe engedték magvas gondolataikat azzal kapcsolatban, hogyan nyomná le az EU a torkunkon a génmódosított élelmiszereket, de persze csak azután, hogy a termőföldjeinket gyomnövényekkel hinteti tele.
A cikkben szó lesz arról:
- valójában mire bólintott rá Brüsszelben Jozef Bíreš földművelésügyi miniszter, és hogy lett ebből kampánytéma;
- mi a különbség a génmódosítás és a genomszerkesztés között;
- miért hoax az, hogy az EU engedélyezné a génmódosított élelmiszereket;
- miért hoax az, hogy az EU gyomtermesztésre kényszeríti Szlovákiát;
- ki a felelős azért, hogy felverte a parlagfű a biokorridorok egy részét;
- és hogyan szálltak fel a dilivonatra a magyar pártok képviselőjelöltjei is.
Az örök mumus: GMO
Augusztus elején kisebb botrány kerekedett, miután elterjedt, hogy Jozef Bíreš földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának júliusi ülésén a korábbi ígéretével szemben a génmódosított növények (GMO) termesztése, illetve az élelmiszergyártásban való felhasználásuk engedélyezése mellett tette le a voksát. A tárca rögtön kiadott egy cáfolatot, miszerint a miniszter nem a GMO-élelmiszerek, hanem az új géntechnikai módszerek (NGT) engedélyezéséről nyilatkozott pozitívan.
Az Európai Bizottság nemrég állt elő egy tervezettel, amely azt javasolja az uniós döntéshozóknak, hogy az új géntechnológiával (New Genomic Technology, NGT) létrehozott fajták esetében enyhítsék a génmódosított (GMO) növények termesztését és felhasználását szigorúan korlátozó EU-s szabályozást. Ez utóbbi 2001 óta van hatályban, és kimondja, hogy génmódosított növény közhasznú termesztésére vagy felhasználására csak akkor van mód az EU területén, ha ennek veszélytelenségét évekig tartó, független laboratóriumok által kontrollált hatásvizsgálat igazolta. Magyarországon még ennél is drákóibb a szabályozás, a mezőgazdaság totális GMO-mentességét a törvényhozók az Alaptörvénybe is belefoglalták.
Szlovákiában 2021-ben fogadták el azt a környezetvédelmi minisztérium által kidolgozott törvénymódosítást, mellyel a korábbinál is szigorúbb állami ellenőrzés alá vonták a génmódosított növények termesztésének engedélyezését, összhangban az uniós irányelvekkel.
Michal Kiča környezetvédelmi államtitkár az említett jogszabály kapcsán két éve úgy fogalmazott, hogy az egy jelentős előrelépés a biológiai biztonság terén Szlovákiában. Nem csoda, hogy most nála is kiverte a biztosítékot Bíreš állásfoglalása.
Az időközben a Demokrati pártba belépett Kiča szerint az új géntechnikai módszerekkel módosított növények csupán a GMO egy kategóriáját jelentik, és mivel nem lehet teljes biztonsággal kizárni az ilyen technikáknak az élővilágra és a közegészségügyre gyakorolt negatív hatásait, az EB javaslatát elhamarkodottnak tartja. Egyben a miniszter szemére vetette, hogy a tárcája nem sokkal korábban még elutasítóan nyilatkozott a tervezetről, aztán mégis támogatta azt.

A GMO-vonatra a Szövetség is felugrott
A földművelésügyi minisztérium augusztus elején kiadott állásfoglalása szerint Bíreš azzal a feltétellel támogatta az új technológiák alkalmazását, ha megfelelően kivizsgálják azok környezeti hatásait, ha nem fogják veszélyeztetni a hazai termelők versenyképességét, és ha biztosítva lesz a közegészség védelme is.
„Szlovákiának más tagállamokkal együtt fenntartásai vannak. Az NGT-vel kapcsolatos szabályozásról szóló vitában konstruktívan fog részt venni, a hazai és külföldi szaktekintélyek tudományos eredményeire támaszkodva” – olvasható a tárca állásfoglalásában, amely egyben leszögezte, hogy a GMO-élelmiszerekkel kapcsolatos álláspont változatlan.
Az EB vitatott javaslata és Bíreš állítólagos GMO-pálfordulása viszont épp elég muníciót biztosított az euroszkeptikus pártoknak. Ne feledjük, kampány van, és ez tipikusan az a téma, amelyre Szlovákia lakosságának egy jelentős hányada szinte azonnal ugrik. A hangulatkeltés tehát akár kifizetődő is lehet, a kis pártoknak pedig a néhány tized százaléknyi plusz támogatottság is jól jön.
A GMO-hisztériakeltésben a legtovább Gabriela Matečná, az SNS volt földművelésügyi minisztere ment, aki szerint Zuzana Čaputová kormánya arra akarja rávenni a szlovákokat, hogy génmódosított élelmiszerekkel tömjék magukat. Egyben felszólította az államfőt, hogy vonja vissza Bíreš megbízatását, hiszen szerinte mindenféle meghatalmazás nélkül szavazott Brüsszelben a génmódosított növények termesztése és élelmiszergyártáshoz való felhasználásuk mellett.
A Smer, a Hlas és a Republika által is megtolt GMO-vonatra kicsit megkésve bár, de a Szövetség is felszállt. Iván Tamás képviselőjelölt augusztus 9-én tett közzé egy bejegyzést arról, hogy Brüsszel a génmódosítást támogatja, ráadásul azt akarja, hogy ebbe a nemzetállamok ne szóljanak bele. A poszthoz egy lilára és feketére színezett paradicsom manipulált fotóját gondolta a legalkalmasabb illusztrációnak.
A Szövetség politikusa nagyvonalúan eltekintett Bíreš álláspontjának kommentálásától, beérte a brüsszelezéssel. Szerinte míg az EU húsz éve még elutasította a génmódosított élelmiszereket, most már „a génmódosítás engedélyezésén ügyködik”. Teszi mindezt persze kizárólag a nagyobb profit reményében. „Eddig csak az volt a kérdés, hogy a paradicsomnak miért nincs paradicsom íze! Most már az is kétséges lehet, hogy egészséges-e azt megenni” – véli Iván.
Vegyszer és műtrágya jöhet, génszerkesztés nem
Aki ezt beveszi, azt sajnos ki kell ábrándítanunk: