Napunk

Lesz körforgalom a gyilkos dunaszerdahelyi kereszteződésben, de még sok körülötte a kérdőjel

A 2023. július 20-i baleset a Dunaszerdahely és Pódatejed közötti kereszteződésben. Fotó - a rendőrség FB-oldala
A 2023. július 20-i baleset a Dunaszerdahely és Pódatejed közötti kereszteződésben. Fotó – a rendőrség FB-oldala

Évtizedek óta halnak meg emberek a Dunaszerdahely és Pódafa közötti kereszteződésben, de megoldás csak nem érkezett. Most talán változhat a helyzet, de nem rövid időn belül, miközben a helyiek már gerillaakciókat szerveznének, a választási kampányban is felhasználják a témát, és az egyik legismertebb helyi influenszer is megmondta a magáét.

Még csúcsidőn kívül is hosszú percekig várakozhatunk, ha a Pódatejed felé vezető úton, a Metrans vállalat zsúfolt telephelye mellett szeretnénk elhagyni Dunaszerdahelyt. Ahol a szűkös Pódafai út az I/63-as elsőrendű főúttal találkozik, ott van a Csallóköz egyik legkellemetlenebb útkereszteződése.

Ha Pozsony felől Komárom irányába haladunk, errefelé visz az utunk – az R7-es autópálya Dunaszerdahely előtt, Egyházgellénél véget ér, onnan már csak a jócskán leterhelt 63-as úton haladhatunk tovább kelet felé.

Habár sík terepen vagyunk, és az út jól belátható, a főúton haladó élénk forgalom, valamint a Metrans kamionos forgalma veszélyes helyzeteket teremt. A helyszín gyakorlatilag egész nap tele van járművekkel, a kilátást gyakran a főútra kigördülő hatalmas kamionok nehezítik.

Közben Dunaszerdahely és Pódafa között autóbuszok és kerékpárok is nagy számban közlekednek, a 63-as országúton haladók közül pedig a 70-es sebességkorlátozás ellenére sokan nem veszik figyelembe, milyen veszélyes szakaszon haladnak át.

Dunaszerdahely irányából gyakran alakulnak ki hosszú kocsisorok. Fotó – Napunk

Halálos balesetek sora

Ennek pedig megvannak a következményei. Legutóbb július 20-án történt itt egy súlyos baleset. Egy 37 éves motoros ütközött egy Toyota Rav4-est vezető 39 éves nővel, aki Dunaszerdahely felől, a Pódafai útról hajtott ki a főútra. A Toyota valószínűleg nem adott előnyt a Komárom felől Pozsony felé haladó motorosnak. A motor az autó oldalának csapódott, és a motoros életét vesztette.

A Napunk érdeklődésére a rendőrség közölte, a baleset körülményeit továbbra is vizsgálják.

Tavaly legalább négy olyan baleset történt ebben a kereszteződésben, amelyek könnyebb vagy súlyosabb sérülésekkel jártak. Általában az elsőbbségadás elmulasztása vezetett ütközéshez.

Halálos balesetből sem az első viszont az idén júliusi. Az utóbbi évek legtragikusabb esete 2006-ban történt, egy októberi péntek 13-i hajnalon, amikor egy Škoda 105-ös és egy Favorit ütközött, és utóbbi négy utasa életét vesztette. A Škoda sofőrje nem adott előnyt a Favoritnak, átlökte azt a szembe sávba, ahol egy kamion száguldott neki. A Favoritban 30-as, 40-es éveikben járó helyi férfiak ültek.

A négy halálos áldozatot követelő baleset óta már 17 év telt el, újabb súlyos balesetek történtek, időnként halálos kimenetellel, megoldás viszont nem született.

Mit tett a város

Az ügy egyik sajátossága, hogy az egyes szereplők egymásra mutogatnak benne, kinek kellene megoldást találnia: a város az államra, az állam egyes szervei egymásra, illetve a megyére. A kereszteződés ugyanis annak az elterelő útszakasznak a része, amely még a rendszerváltás előtt épült az állami és megyei utak találkozásánál. A várost tehát tehermentesíti, de mára túltelítődött.

Az megállapítható, hogy a város a saját házi feladatát elvégezte, ahogy arra Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester többször rámutatott.

„Hány tragédiának kell még történnie, hogy a döntést hozó szervek megtegyék a szükséges lépéseket? Hány családnak kell összeroppannia, mennyi emberéletnek kell áldozatul esnie, hogy megépüljön az érintett körforgalom? Hiszen a várostól az elvi építkezési engedély megvan. A projekt kész. A Metrans és a lakosság is partner ebben” – írta a júliusi baleset után a polgármester a Facebookon. Szerinte már csak a Szlovák Közútkezelőnek (Slovenská správa ciest, SSC) kell kérvényeznie az engedélyt a közlekedési minisztériumnál, majd nekivágni a beruházásnak.

„Érthetetlen a számomra, hogy a biztonságos közlekedés és az emberélet nem számottevő ezeknél az állami szerveknél…!” – írta Hájos.

Dunaszerdahelyen többször is volt már tanácskozás az ügyben, hogy körforgalmat létesítsenek a kereszteződésnél. 2011-ben és 2016-ban is tárgyaltak a dologról a város, a rendőrség, a közútkezelő és a közlekedési minisztérium szervei, de nem történt előrelépés. Végül a város, a Metrans vállalattal közösen kidolgozta a szükséges terveket. Az elsőt az állami szervek visszadobták, a következőbe beépítették az észrevételeiket.

A város 2020 novemberében kiadta a területrendezési határozatot, amely 2021. január 13-án lett jogerős.

A kereszteződés mellett telephelyet üzemeltető Metrans vállalat vezetője a Paraméternek azt nyilatkozta, ők már 2006 óta próbálnak előrelépést elérni az ügyben. „A Metrans vállalat az elvi építkezési engedélyezési eljáráshoz (územné konanie) szükséges projektdokumentáció elkészítését vállalta magára, beleértve a projekt megtárgyalását az egyes hivatalokban, illetve a szükséges álláspontok biztosítását” – közölte a portállal Kiss Péter vezérigazgató.

Jobb oldalon a Metrans telephelye. Fotó – Napunk

Gerillaakciókat terveznek, Ipse is megszólalt

A polgármester azt is kilátásba helyezte, hogy az állami szervekre gerillaakcióval helyezhetnének nyomást, a 63-as főút lezárásával.

Mások is belengettek tiltakozó akciókat, és a választási kampánynak is témája lett a Dunaszerdahely melletti kereszteződés ügye.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Baleset

Dunaszerdahely

Hájos Zoltán

Közlekedés

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak