Napunk

Mikor adjuk a gyereknek az első okostelefont? Kezdjük a családi táblagéppel és a közös szörfözéssel, javasolják a pszichológusok

Illusztrációs fotó - Jumpstory
Illusztrációs fotó – Jumpstory

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Mikor és hogyan állapítsuk meg, hogy a gyerek készen áll-e az első okostelefonjára? Négy pszichológus ad részletes válaszokat arra, hogyan kalauzoljuk a gyereket a technológiával való első találkozásai során.

Azt mondják, hogy legjobb a nyomógombos telefonnal vagy a közösen használt családi táblagéppel kezdeni. Elmagyarázzák azt is, miért segítenek inkább az okosórák a szülőknek, akik figyelhetik azok által a gyerekeiket. Az alapján is megfigyelhetjük a gyerek érettségét, hogy egészségesen szocializálódott-e és hogy kommunikál-e a környezetében a való világgal olyan mértékben, hogy a virtuális valóság ne vonja az uralma alá.

Tanácsot adnak abban is, hogyan álljunk ellen a gyerek nyomásának, aki már telefont akar annak ellenére is, hogy a szülők még nem engedélyezik.

A kérdésekre a következő szakemberek válaszolnak:

  • Michal Božík, az állami Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet pszichológusa, a gyerekek és a digitális technológiák témájának szakértője
  • Jarmila Tomková pszichológus, az Eset gyermek-kiberbiztonsági tanácsadója
  • Silvia Pokusová gyermekpszichológus, a játék pszichológiájának szakértője
  • Lenka Sokolová a Comenius Egyetemről, pedagógiai és iskolapszichológus

Mikor adjuk a gyerek kezébe az első okostelefont?

A pszichológusok javaslata szerint erre az alapiskola 3–5. osztályának időszaka az alkalmas, tehát amikor a gyerek 9-10 éves. Jarmila Tomková pszichológus azonban azt ajánlja, hogy az első okostelefont csak az alsó tagozat elvégzése után adjuk a gyerek kezébe.

Még a legügyesebb gyerek sem képes hétévesen kis felnőttként gondolkodni, mondja Tomková. A gyerekek gondolkodása fokozatosan érik: először gyerekszemmel látják a világot, hiszékenyen és konkrétan – tehát fejben azzal dolgoznak, amit itt és most látnak. Még nem képesek az absztrakt gondolkodásra azt illetően, hogy milyen következménnyel járnának a tetteik. „A kisgyereknek nem jut eszébe, hogy azt feltételezze valakiről, hogy nem tiszták a szándékai” – magyarázza a pszichológus.

Csak a koruk előrehaladtával kezdenek el elvontan gondolkodni. „Ilyenkor már képesek előrelátni a cselekedeteik következményeit, különböző helyzeteket összehasonlítani és megítélni” – teszi hozzá a pszichológus.

Michal Božík pszichológus a kutatási eredmények és a pedagógusokkal folytatott beszélgetései alapján úgy becsüli meg, hogy a gyerekek átlagosan 9-10 éves korukban kapják meg az első okostelefonjukat. „Amennyiben előre megbeszéljük és felállítjuk a telefon használatának szabályait, ez az életkor teljesen megfelelő, bár én személy szerint amellett vagyok, hogy a lehető legjobban odázzuk el az első digitális eszköz használatát” – teszi hozzá.

Illusztrációs fotó. Fotó – Jumpstory

Hogyan állapítsuk meg, hogy a gyerek elég érett-e már az okostelefonhoz?

A pszichológusok szerint maga a kor nem a legfontosabb tényező, hiszen mindegyik gyerek másképp fejlődik. A gyerek érettségének megállapítását illetően két feltétel figyelembevételét tanácsolják.

Az első feltétel a gyerek gondolkodásának érettsége. Ez azt jelenti, hogy a gyerek képes az elvont gondolkodásra, különböző forgatókönyvek létrehozására és arra, hogy felbecsülje a tetteinek következményét. Pokusová azt tanácsolja, hogy azt is figyeljük meg, hogy a gyerek egészségesen szocializálódott-e – hogyan viselkedik társaságban és a különböző szociális helyzetekben.

„Amennyiben a gyerek még nem beszél, nem tartja a szemkontaktust a szülőkkel, a családjával vagy a kortársaival, nem ajánlom, hogy támogassuk az okostelefon kommunikációra való használatában” – teszi hozzá.

Sokolová megjegyzi, hogy az okostelefonnak nem egy újabb játékként kellene szolgálnia a gyerek számára. Akkor kellene a kezébe adni, amikor az számára és a család számára is indokolt. „Például amikor elkezd egyedül járni az iskola utáni tevékenységekre vagy amikor az iskolai feladatok elkészítéséhez és figyelemmel követéséhez van szüksége okostelefonra” – magyarázza.

A második feltétel az, maga a szülő mire használja az okostelefont. Hogyan használja a szülő a technikát otthon? Milyen gyakran látják a gyerekek a szülőket kezükben telefonnal? Hozzáférhet-e a gyerek bármikor a telefonhoz vagy a táblagéphez? Pokusová szerint néhány szülő már a gyerek születésétől kezdve használja az okostelefont – meséket játszik le neki rajta vagy nem teszi el előle, így a gyerek a kezébe veheti, nyomkodhatja és játszhat vele.

Ha a szülő naponta használja az okostelefont, annál nehezebb lesz a gyereknek elmagyarázni, miért nem kaphat sajátot. Ha a gyerek gyakran látja a telefont a szülei kezében, akkor abból az fog lejönni neki, hogy ez a használati frekvencia teljesen normális. A pszichológusok kiemelik, hogy a gyerek a szülőt példának tekinti. „Fontos, hogy a szülő a gyerekét a saját elveivel összhangban nevelje, amiket saját maga is követ” – mondja Pokusová.

Božík szerint illúzió azt gondolni, hogy létezik egy konkrét életkor vagy állapot, amikor a gyerek már felkészült a mobilra. „A szülő munkája csak akkor kezdődik, amikor a gyerek kezébe adja a mobilt – már ha komolyan akarja venni a »digitális szülőséget«” – mondja.

Illusztrációs fotó. Fotó – TASR

Milyen eszköz legyen az első?

A pszichológusok két eszközt

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Alvás

Család

Digitális média

Emberi kapcsolatok

Gyereknevelés

Kiberbiztonság

Közösségi média

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak