Élő adásban esett egymásnak Forró és Dzurinda. Röpködtek a sértések, a gorillázástól a Fidesz ötödik hadoszlopáig

Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Az RTVS Sobotné dialógy című műsorának vendégei a Modrí-Híd listáját vezető Mikuláš Dzurinda egykori miniszterelnök, a Szövetséget vezető Forró Krisztián és Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke voltak.
Nem kímélték egymást a meghívott politikusok. Forró „gorillázott”, Dzurinda a Fidesz ötödik hadoszlopának nevezte a Szövetséget.
A műsorvezető elsőként a hét legfontosabb belpolitikai eseményéről, Tibor Gašpar volt rendőrfőnök őrizetbe vételéről, illetve Robert Fico arra adott reakcióiról kérdezte a politikusokat. Dzurinda és Simon egyetértettek abban, hogy megbíznak a bűnüldöző szervek munkájában. „Ha elkezdjük megkérdőjelezni a demokratikus intézményeket, az a vég kezdete” – hangsúlyozta Dzurinda. Simon szerint sincs szó boszorkányüldözésről.
Szijjártó és Tibor Gašpar
Ezt követően a Szövetség elnöke Szijjártó Péter szombat reggeli Facebook-bejegyzéséről kapott kérdést. Ebben a magyar külügyminiszter hajtóvadászatnak nevezte a Gašpar ellen folyamatban lévő eljárást. Forró Krisztián azt válaszolta, hogy csökkenőben van a rendőrségbe vetett bizalom, és nagyon reméli, hogy a nyomozók megfelelő módon alá tudják támasztani az eljárást. „Amennyiben nem, az nagyon kellemetlen” – tette hozzá.
„Mindenkinek jogában áll, hogy kifejtse a véleményét, de megismétlem, az ügyet elsősorban a szlovák bűnüldöző szervekre kéne hagynunk” – válaszolta a pártelnök, miután a műsorvezető jelezte, hogy megkerülte a kérdését.
Ezt követően parázs vita alakult ki a vendégek között a magyar külügyminiszter szavairól. Mikuláš Dzurinda hangsúlyozta, hogy nincs rendben, amit Szijjártó tett, ez már nem az első eset. Szerinte a magyar kormány időről-időre provokál. „Persze, mindenki mondhat amit akar, de felmerül a kérdés, ez mennyiben segíti a kétoldalú kapcsolatainkat. Szijjártó úr nyilatkozata ellenkezik a diplomácia elemi szabályaival” – véli a volt kormányfő.
Simon Zsolt emlékeztetett, hogy Szijjártó a Szövetség stratégiai partnere, és nem először nyilatkozott meg a Smert támogatva. Arra utalt, hogy a magyar tárcavezető tavaly decemberben kétnapos pozsonyi látogatása során a Smer székházában is tett látogatást, ahol arról beszélt, hogy a magyarok tisztelettel tartoznak Ficónak, mert ha jók a kölcsönös kapcsolatok, az mindkét ország állampolgárainak jó.
„Magyarként a gyomrom fordul fel ettől. Mérhetetlenül csalódott vagyok. Robert Fico ebben az országban annyi rosszat tett a magyarokkal, hogy elképzelni is nehéz. Szijjártó meg ebben a helyzetben Fico pártjára áll. Mintha külföldről szeretnék elősegíteni a választási győzelmüket” – hangsúlyozta a Magyar Fórum elnöke.
Forró Krisztián szerint a másik két vendég is ugyanazt teszi, mint Szijjártó, hisz ők is bírálják a magyarországi történéseket. A Szövetség elnöke az adásban többször is elismételte, hogy szerinte ez kettős mérce.
„A Szijjártó elleni kritika nem abból fakad, hogy mi szeretnénk beavatkozni a magyarországi belügyekbe, hanem abból, hogy úgy érezzük, a magyar diplomácia nekünk, szlovákiai magyaroknak azt akarja megmondani, hogy kit tiszteljünk és becsüljünk” – riposztolt Simon.
Mikuláš Dzurinda egyenesen a magyar kormány ötödik hadoszlopának nevezte a Szövetséget. „Megértem, hogy önök a Fidesz ötödik hadoszlopa, de még egyszer mondom, hogy ha Orbán Romániában mindenfélét mond, és Szlovákiát elszakított országrésznek nevezi, akkor