A Főnix mellett Csáky Pál szervezetét is jól kitömte támogatással a magyar kormány, derül ki a hvg.hu által kiperelt határozatokból

Tizenkét évvel ezelőtti magyar kormányhatározatokat szerzett meg a hvg.hu, amelyekből kiderül, hogy egy év alatt 787 millió forintot költött határon túli szervezetek támogatására az Orbán-kormány – ebből kb. 800 ezer eurónyi összeg vándorolt Szlovákiába.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Csáky Pál 2011-ben már nem volt az MKP elnöke, mégis sikerült kijárnia Budapesten egy komoly támogatást Pro Futuro Hungarica nevű, 2010-ben létrehozott szervezete számára. A szervezet egy magyar kormányhatározaton keresztül 50 millió forintos (az akkori árfolyamnak megfelelően kb. 160 ezer euró) támogatást nyert el.
A hvg.hu jogerősen pert nyert a magyar kormánnyal szemben, így sikerült hozzájutnia több tucatnyi határozathoz, amelyeket tíz évig titkolt a kormány, habár hivatalosan nem titkos dokumentumok. A kormány döntéselőkészítésre hivatkozva nem adta ki őket eddig. A portál egyéves per után jutott hozzá a dokumentumokhoz, amelyek közül elsőként a határon túli támogatásokra vonatkozó részt ismertették.
Titokzatos százmilliók
A határon túli támogatásokat 2010 után elsősorban a Bethlen Gábor Alapon keresztül osztják, ám az Orbán-kormányok gyakran megkerülik a BGA-t. Így tették ezt azoknak a döntéseknek az esetében is, amelyek által 2011-ben határon túli szervezeteket támogattak egyenesen a költségvetésből. Az öt határozat közül négyet Orbán Viktor miniszterelnök, egyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írt alá. A hvg.hu szerint a dokumentumok legtöbbször nem közlik, mire kellene felhasználni az adott összeget.
Egyedi döntésekről van szó ezekben az esetekben, amelyek pályázatokon kívül születtek, külön elbírálással.
2011-ben így ezzel az öt kormányhatározattal 787 millió forintot (kb. 2,6 millió eurót) osztottak szét 9 szervezet között Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Horvátországban.
Szlovákiába érkezett a szétosztott összeg csaknem 30 százaléka, 240 millió forint – vagyis mintegy 800 ezer euró. Az egyik támogatott szervezet az MKP-hoz közeli Főnix volt, amelyről az Új Szó 2016-ban írta meg, hogy 2012 és 2016 között legalább 290 millió forintot kapott Budapestről. A Főnix első vezetője Biró Ágnes korábbi MKP-s államtitkár volt, és a szervezettől Berényi József egykori pártelnök (ma az MKP-platform elnöke) is kapott fizetést. Annak nem volt nyoma, hogy valódi tevékenységre költötték volna a pénzt, az Új Szó információi szerint viszont választási kampányra jutott belőle.

Csáky és a nemzettudat
A másik hazai támogatott szervezet volt a Csáky Pálhoz köthető Pro Futuro Hungarica, amely 2010-ben jött létre a dunaszerdahelyi járásbeli Vásárúton. A Pro Futuro Hungarica 50 millió forintot, vagyis mintegy 160 ezer eurót kapott Budapestről. Csáky Pál honlapja szerint a szervezet