Oppenheimer esete az óriás svábbogárral. Lukács Zsolttal a vizuális kultúrát is gyökeresen átváltoztató mesterséges intelligenciáról beszélgettünk

Néhány hete nyílt meg a kassai Löffler Béla Múzeumban és Kortárs Galériában a MetAImorfózis című időszaki kiállítás Lukács Zsolt képzőművész és illusztrátor mesterséges intelligencia segítségével generált képeiből.

Szlovákiában ez az egyik első ilyen kezdeményezés, de biztosan nem az utolsó, hiszen a képgeneráló eszközök megjelenésük óta rengeteget fejlődtek, és egyre többen látják meg bennük a lehetőséget, amely forradalmasíthatja a kreatív ipart is. Kérdés, vajon az MI idővel képessé válhat-e arra, hogy a teljes alkotói folyamatból kiszorítsa az emberi „konkurenciát”.

A Trend hetilap állandó illusztrátorával arról is beszélgettünk:

• hogyan került képbe Kafka;
• ugyanúgy a saját művének tekinti-e az MI által generált képeket, mint a „hagyományos” illusztrációkat;
• tart-e attól, hogy az MI miatt elveszítheti a munkáját;
• és milyen hatással lesz mindez az emberi kreativitásra.

---

Honnan jött a kiállítás ötlete?

Az első ilyen mesterséges intelligencián alapuló képgenerátorok nagyjából egy éve jelentek meg. Engem kezdetben nem ragadott meg annyira a dolog, de mivel egyre erősödött a jelenlétük a kreatív ipar területén, megkerestem egy ismerősömet, akinek van egy játékfejlesztő cége, így nagyobb rálátása van a piacra, mint nekem. Megkérdeztem tőle, mi a véleménye erről az egészről, ők használják-e, és megalapozott-e a félelem, hogy az MI a kreatív iparban dolgozók munkáját is veszélyezteti. Azt válaszolta, hogy a cégnél kísérleteznek vele, és hogy szerinte ez olyan új eszköz, amit meg kell tanulni használni. Nekem pedig több sem kellett.

Tudni kell rólam, hogy a Trend hetilap illusztrátoraként és karikaturistájaként már a kezdetektől digitálisan alkotok. Szóval nem álltak távol tőlem az innovációk, és azóta már a Trendnek is készítettem illusztrációkat a mesterséges intelligencia segítségével. Több modellt is kipróbáltam, végül a Stable Diffusion mellett kötöttem ki, mivel az egy nyílt forráskódú modell, és az ezzel generált képek szabadon felhasználhatók akár kommersz célokra is.

Miután már egész képkollekciókat sikerült generálnom a modell segítségével, adódott egy kiállítási lehetőség a kassai Löffler Béla Múzeumban és Kortárs Galériában. Éppen befejeződött az egyik szárny átépítése, de a következő kiállítás csak augusztus 21-re volt leszervezve. Így Rácz Noémi, a múzeum igazgatója és egyben a feleségem megkérdezte, nem segítenék-e neki kitölteni ezt a három hetes holt időszakot. Azt is ő vetette fel, hogy az MI-vel generált anyagból állítsunk össze egy tárlatot.

Boris Vaitovičot, a Kassai Műszaki Egyetem képzőművészeti tanszékének vezetőjét kértem fel kurátornak. Ekkor már volt egy kollekcióm, amelyet Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése inspirált. Ebből végül semmi sem lett kiállítva, viszont ezen a vonalon haladtam tovább, és három hét alatt elkészítettem a kiállítás anyagát. Ahhoz, hogy ezt ilyen gyorsan sikerült tető alá hozni, nagy szükség volt egy külső szem, jelen esetben a kollégám, Boris Vaitovič rálátására, akivel végig intenzíven együttműködtem.

Franz Kafka mellett Edgar Allan Poe és Allen Ginsberg versei is inspirálták egy-egy MI-látomást. Miért éppen ők?

Munka közben arra jöttem rá, hogy bár mesterséges intelligenciának hívják, valójában ez inkább csak egy ügyes rajzológép, és ha a megszokott módon használja az ember, akkor tulajdonképpen csak a tömegkultúra termékeit szaporítja tovább. Igaz, hogy már tavaly augusztus óta is rengeteget fejlődött. Technikailag kiváló minőségű vizuális termékeket lehet vele előállítani, de ami a tartalmi oldalát illeti, megmondom őszintén, csalódott voltam. Bármennyire is tetszetős az eredmény, a generált képek többsége sematikus, közhelyes, nem tartalmaz semmi meglepőt vagy meghökkentőt, a fotóbankokban fellelhető tucatfotókhoz hasonlít.

Szóval elkezdtem törni a fejemet, hogyan lehet elkerülni ezeket a sztereotípiákat, hogyan lehet szembemenni a sematikus ábrázolásmóddal. Ekkor jött az ötlet, hogy szembesítem olyan erős kulturális kódokkal, mint amilyen például Az átváltozás című elbeszélés Franz Kafkától. Az volt a célom, hogy a képek stílusában a sötétebb vonal ötvöződjön a humorral és a groteszkkel. Az E. A. Poe-ról készült képsorozatban – ez végül nem került be a kiállítás anyagába – például a hollót egy tyúkkal helyettesítettem.

Kafkának – amellett, hogy az egyik kedvenc szerzőm, és a kiállítás egy főhajtás is előtte – metaforikus szerepe van. A mesterséges intelligencia terjedése ugyanis szerintem átformálja az egész társadalmat, és ez a folyamat már most is zajlik. Az alkotó folyamat közben pedig én magam is „átváltoztam”, akárcsak az elbeszélésben Gregor Samsa, hiszen ez egy olyan tevékenység, amely