Napunk

Elkezdődött a Sziget: a sör drága, de aki ki tudja pengetni a beugrót, annak ez sem okozhat gondot

Sziget. Fotó - MTI/Mónus Márton
Sziget. Fotó – MTI/Mónus Márton

A Hajógyári-sziget 1993 óta ad otthont Magyarország legnagyobb fesztiváljának, amely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Kádár Tamás idén a tavalyinál szerényebb nyereségre és kevesebb résztvevőre számít. A főszervező arról is beszélt, valószínű, hogy a soproni Volt fesztivált jövőre sem rendezik meg.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Az utóbbi időszakot tekinthetjük a Sziget „normalizálódásának” – 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt a fesztivál, tavaly pedig a két év kihagyás után a rendkívül száraz időjárás miatt szó szerint a por lepte el a Hajógyári-szigetet. Kádár Tamás a Népszavának arról beszélt, idén fejlődési pályára állnak.

A szervezők három hét alatt építették fel a helyszínt mintegy 76 hektárnyi területen. A hatnapos rendezvényen nagyjából 50 programhelyszín várja a fesztiválozókat, több mint kétszáz magyar, valamint közel négyszáz külföldi előadóval. A fellépők között szlovákiai magyar nevek is felbukkannak, például a Varkocs (aug. 11.), Peter Šrámek, Denes Toth DJ (mindkettő aug. 14.) vagy éppen a párkányi Jóvilágvan (aug. 15.).

A 60 ezer „férőhelyes” Nagyszínpadon fellép Billie Eilish, az Imagine Dragons, Macklemore, a Florence and the Machine, a Mumford & Sons, David Guetta és Lorde is.

A „szabadság szigetén” megszámlálhatatlan a szórakozási lehetőség. A főszervező a Népszavának elmondta, hogy az idei egyik fő újítás, hogy mobilvécék helyett már kizárólag vízöblítéses blokkokat telepítettek. Ami az étkezést illeti, nagyjából 100 vendéglátóegység kínálatából lehet válogatni.

A rendezők kikötése alapján, a kínálatban szerepelnie kell egy teljes értékű, legfeljebb 2500 forintba (kb. 6,50 euró) kerülő – akár vegetáriánus és vegán -, úgynevezett „budget foodnak” is. Mindazonáltal szerintük a többi ital és étel tarifája sem haladja meg a Budapest belvárosában megszokott szintet – írja a lap.

Az úri huncutság szigete

A Sziget nemzetközi mércével mérve is a legnagyobb fesztiválok közé tartozik, és ez nemcsak a line-upon, de az árakon is megmutatkozik. A bérlet már tavaly sem volt olcsó, a Népszava számításai szerint pedig idén nagyjából negyedével drágult. Online hetijegyhez 155 600 forintért (kb. 400 euró) lehetett hozzájutni, a bérletet a helyszínen is meg lehet vásárolni, ebben az esetben azonban már több mint 440 euróra lesz szükség.

Hasonló az árkülönbség a napijegyekben is: a csütörtöki, vasárnapi és hétfői online belépő 38 ezer (98 euró) – a helyszínen 42 ezer (109 euró) -, a péntek, a szombat és a kedd pedig online 42 ezer, a helyszínen pedig 46 ezer forint (119 euró).

Annak pedig, aki végképp nem tudja hova tenni a fizetését, elérhető a VIP-bérlet, ami online mintegy 631 euró, míg a helyszínen közel 695 euró. A fesztiválon vannak olyan helyszínek, amelyek csak VIP-jeggyel látogathatóak, ezek száma idén bővült, mondta Kádár.

A pénztárnál tapasztalt sokkot a helyszínre bejutva rögtön le is öblíthetjük egy korsó sörrel, már ha maradt még valami apró a pénztárcánkban. Idén a legolcsóbb csapolt sör 1690 forint (kb. 4,40 euró), a Népszava szerint a tavalyihoz képest ez 31%-os drágulást jelent.

Lesz-e idén rekord?

Kádár elmondta, idén a tavalyi – összesítve 452 ezres – látogatószámnál kevesebbet várnak. Az elővételes bérletek főként a külföldiek között népszerűek, de az eladásokat hátrányosan befolyásolja a légi közlekedés drágulása, mondta a főszervező. Arra számítanak, hogy ugyan még a helyszíni jegyvásárlással némiképp feljebb tornázhatják a bevételt, a tavalyinál szerényebb nyereséggel zárhatják a szezont.

A Sziget idei költségvetése körülbelül 15 milliárd forint. Kiadásaik mintegy 25 százalékos ugrásának nagy részét a személyi költségek – és nem a fellépti díjak – tették ki, írja a Népszava.

A Sziget Zrt. rendezvényei közé tartozik a Balaton Sound és a Volt fesztivál is. Előbbi ugyan idén veszteséggel zárt, a cég jövőre is zöld utat adott a megrendezésének. Nincs ilyen szerencsés helyzetben viszont a soproni Volt fesztivál, amit már idén is kihúztak a nyári fesztiválok listájáról. A rendezvény sorsáról még nincs végleges döntés, de Kádár Tamás szerint nem valószínű, hogy 2024-ben visszakerül a Volt a fesztiváltérképre.

Fesztivál

Magyarország

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak