Napunk

Jozef Pikna bíró: Kočnert el kellene ítélni

Marian Kočner a tárgyalás előtt. Fotó - TASR
Marian Kočner a tárgyalás előtt. Fotó – TASR

Jozef Pikna az első bíró, aki szerint Marian Kočnert el kellene ítélni Ján Kuciak meggyilkolásáért, ahogyan az ügyészek meggyilkolásának az előkészítésért is. A specializált büntetőbíróság bírája kilenc oldalon fejtette ki álláspontját.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Amikor a bazini Specializált Büntetőbíróság május 19-én ismét felmentette Marian Kočnert Ján Kuciak meggyilkolásának, valamint az ügyészek meggyilkolásának az előkészítése vádpontjában, Ružena Sabová, a tanács elnöke közölte, hogy a háromfős tanács 2:1 arányban szavazott a vállalkozót illetően, miközben Alena Zsuzsová bűnösségéről mindhárom bíró meg volt győződve.

Bár a specializált büntetőbíróságon úgy vélték, hogy épp Ružena Sabová volt meggyőződve Marian Kočner bűnösségéről, az ítélet írásos verziójából kiderül, hogy Jozef Piknát győzték meg a bizonyítékok. A tanács harmadik tagja Rastislav Stieranka bíró volt.

A bizonyítékok alapján egyértelműen bűnös

Jozef Pikna bíró kilencoldalas írásos indoklásban összegzi, miért nem kételkedik Marian Kočner bűnösségében. Pikna szerint ugyanis a bizonyítékok „kölcsönösen kiegészítik egymást, logikus és egységes rendszer alkotnak, összességükben kizárják minden más következtetés lehetőségét, mint hogy a vádlott, Kočner követte el a bűncselekményt”.

Pikna rámutat, hogy különvéleménye segíthet abban, hogy a fellebbviteli bíróság „a tisztességes döntés érdekében” az ügy minden szempontját figyelembe vegye.

A Speciális Büntetőbíróság tanácsa először 2020 szeptemberében mentette fel Kočnert, de a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, és újratárgyalásra visszaküldte az ügyet Bazinba. A felmentő ítéletkor nem Pikna, hanem Ivan Matel volt a tanács tagja.

A második alkalommal, 2023 májusában a tanács ugyan elítélte Alena Zsuzsovát, akit először szintén felmentettek, de Kočnert továbbra is ártatlannak találták. Az ügy most ismét a Legfelsőbb Bíróság elé kerül. Pikna az egyetlen bíró, aki eddig bűnösnek találta Marian Kočnert az ellene felhozott vádpontokban.

Zsuzsovának nem volt pénze, sem indítéka

Pikna a különvéleményében nem elemez minden egyes bizonyítékot, amely meggyőzte őt Kočner bűnösségéről, mert ezek nagy része Zsuzsová bűnösségét támasztja alá, és az ítéletben részletesen kitérnek ezekre. Rámutat azonban azokra, amelyek nem szerepelnek az ítéletben.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bíróság

Kuciak-ügy

Marian Kočner

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak