Ha mindannyian félni fogunk, az nem véd minket a klímaválságtól. Nem elég a diagnózis, a terápiához is el kell jutnunk, mondja a pszichológus

Értem én, hogy a katasztrófák nagy olvasottságot hoznak, másrészt azonban azt gondolom, hogy azon még fontosabb elgondolkodni, hogyan juttassuk el az emberekhez a megoldásokat, magyarázza Jan Krajhanzl öko-pszichológus.

Óva int azonban azoktól a megoldásoktól, amelyek a klímaválság elleni harcban nem nagyon segítenek. Ide sorolja az olyan felhívásokat, hogy az emberek ne használjanak műanyag táskákat, miközben azoknak az üvegházhatású gázok kibocsátására nincs nagy hatásuk.

Ehelyett arra biztatja az újságírókat, hogy a politikusokkal folytatott interjúk során kérdezzék meg őket, hogyan képzelik el a mezőgazdaság és az ipar igazságos megreformálását, vagy azt, hogyan szeretnék elérni a közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentését. „Egyúttal fel kellene már hagynunk a megosztó témák boncolgatásával, és kevesebbet foglalkozni például azzal, hogy néhány klímaaktivista jól vagy rosszul tette-e, hogy egy értékes festményt leöntött festékkel” – teszi hozzá.

Az interjúból kiderül:

• milyen hatással van az emberekre, ha túl gyakran olvasnak a klímakatasztrófákról,
• hogy nagyobb hajlandóságot mutatunk-e a globális felmelegedés ellen harcra a Földközi-tenger térségében pusztító tűzvészek láttán,
• miért nem érintenek meg minket a bangladesi fuldokló gyerekek, és mire kellene összpontosítaniuk a szlovákiai újságíróknak,
• milyen kérdést tenne fel egy interjúban Robert Ficónak,
• és az is, milyen optimista hangvételű könyvet ajánl a nyaralásra a klímaváltozásról.

Milyen pozitív és negatív hírt olvasott mostanság a klímaváltozással kapcsolatban?

Kezdeném először a negatívval. Rendkívüli, szinte szélsőséges hőhullámokat éltünk meg, nem csak Szlovákiában, hanem Csehországban és más európai országokban is. Néhány újság azonban még az erről szóló híreket is a tengerparton nyaraló emberekkel illusztrálja.

Csak megjegyezném, hogy csupán Európában évente több tízezer ember hal meg a hőség következtében, és nem csak az idősebbek, hanem olyanok is, akik szív-érrendszeri, valamint ehhez hasonló problémákkal küzdenek.

Nem csak mi, hanem a minket körülvevő természet is pusztító szárazságnak van kitéve. A kertünk melletti patak például gyakorlatilag kiszáradt. Ezért helytelennek tartom, ha valaki a nyarat a „kellemes tengerparti atmoszférához” köti, és egyben szomorúnak is.

Ami a pozitív híreket illeti, örömmel látom, hogy a média nagy része, amely a Földközi-tenger térségében pusztító tűzvészről tudósított, nem állt meg annyinál, hogy leírja, hogyan nem tudtak az emberek feljutni a repülőkre, és hogyan aludtak a földre helyezett matracokon, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy az üvegházhatású gázok további kibocsátása növeli a hasonló események bekövetkezésének valószínűségét.

Milyen képekkel kellene illusztrálniuk az újságíróknak a nyári cikkeket, ha nem tengerpartiakkal?

Elég lenne, ha körbenéznének maguk körül. Észrevennék például az aszály sújtotta országot, a száraz talajt, a kiszikkadó fákat, és azt sem zárnám ki, hogy az intenzív osztályról származó képek szintén megfelelőek lehetnek erre a célra. Számos ember gyakorlatilag az életéért küzd.

Nagyobb hajlandóságot mutatnak az emberek arra, hogy a klímaválságról beszéljenek és a szénlábnyomukat csökkentsék az extrém hőhullámok idején?

A kutatásaink és külföldi eredmények is azt mutatják, hogy amikor az emberek a saját bőrükön tapasztalják meg a hőhullámokat, az árvizeket és az ehhez hasonló jelenségeket, akkor érzékenyebbé válnak a klímaváltozásra.

Például a nyáron végzett közvélemény-kutatásokban az emberek nagyobb aggodalomról számolnak be, mint mondjuk azokban, amelyeket januárban végeznek.

Amikor nemrég lehoztunk egy cikket, amelyben a tudósok a klímaváltozás további pusztító következményeire figyelmeztettek, néhány olvasó pánikkeltéssel vádolt meg minket. Egyikük azt írta, hogy az embereket már így is elég katasztrófa sújtja, nincs szükségük még erre is. Ha mondjuk az ENSZ közzétenne egy újabb, klímaváltozásról szóló jelentést, hogyan kellene azt újságírókként feldolgoznunk, minek kellene lennie a fő üzenetnek?

Megértem, hogy az újságírók bonyolult helyzetben vannak, egyrészt szívesen írnának a veszélyekről, másrészt viszont azt fontolgatják, hogy érdekel-e ez még valakit, és hogy épp aznap mennyire fut ez a téma. Manapság gyakorlatilag minden nap lehetne írni a klímaválságról, és valamikor nehéz erről meggyőzni a kollégákat a megbeszéléseken.

Ebből a szempontból az olyan nemzetközi eseményekre, mint a klímaváltozásról szóló új jelentések publikálása, olyan alkalomként tekintek, mint ami aktuálissá teszi a témát. Lehetőséget teremtenek arra, hogy kimondjuk: Nézzétek, új információkat adtak ki, térjünk vissza erre a témára, és mondjuk el, hogy mit lehetne csinálni vele.

Ilyenkor fontos elmagyarázni, hogy mit is jelent ez Szlovákiára nézve. Nemcsak a klímaváltozás következményeinek szempontjából, hanem abból a szempontból is, mit kellene Szlovákiának tenni, és milyen feladatok állnak előttünk. Ilyen esetekben azon információknak az elismétlése is hasznos lehet, amelyeket minden lakosnak ismernie kellene.

Konkrétan mire gondol?

Például arra, hogy mekkora az egy főre jutó károsanyag-kibocsátás más országokhoz képest, hogy sokkal nagyobb, mint például Indiában vagy más fejlett országokban – Olaszországban, Franciaországban vagy Spanyolországban. Vagy arra is célszerű lenne emlékeztetni az embereket, milyen eredményeket ért el Szlovákia a dekarbonizáció terén más, hozzá hasonló országokhoz hasonlítva.

Egy ilyen cikk megírása természetesen hosszabb felkészülést igényel, és bonyolultabb feladat. Ez a cikk így már nem csak egy újabb bekövetkezendő katasztrófáról szólna. Azt gondolom továbbá, hogy olyan időkben, amikor ilyen hírek jelennek meg, sokkal intenzívebben kell zaklatni a politikusokat, és meg kell kérdezni tőlük: „Nézze, itt egy újabb hír. Olvasta már? Tudja, hogy fog ez alapján Szlovákia kinézni 2050-ben? És mit tervez tenni annak érdekében, hogy jobb legyen a helyzet?”

Az ENSZ tisztviselői gyakran beszélnek éles szavakkal a klímaváltozásról. António Guterres főtitkár például azt mondta, hogy a „globális felmelegedés időszaka véget ért, és most már a globális forrásponton vagyunk”. Milyen hatásai vannak az ilyen kijelentéseknek? Át kellene ezeket venniük az újságíróknak a címekbe is? 

Azt hiszem, mindketten egyetértünk abban, hogy a nyilvánosságnak joga van tudni az alapvető információkat és tényeket. Ez azt jelenti, hogy nem szabad eltitkolnunk őket. Másrészt viszont azt gondolom, hogy egy azon alapuló cikk, hogy nagy veszélynek nézünk elébe, ma már egyszerűen nem elég.