Ne áltassuk magunkat azzal, hogy majd jön egy szuperintelligencia, ami mindent rendbe hoz. Interjú Csányi Vilmos etológussal
Érdemes-e a jövő miatt pánikolni, ha képtelenség bármit is teljes bizonyossággal megjósolni? Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológussal, biokémikussal, etológussal, íróval arról beszélgettünk, vajon fel tud-e készülni az emberiség mindarra, ami várhat még rá.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Néhány hónapja jelent meg a Jövőpánik című interjúkötet, melyben Barát József újságíró beszélget Csányi Vilmos biológussal, etológussal és evolúciókutatóval arról, hol tart ma az emberi civilizáció, mikor érheti el a fejlődése csúcsát, és ha ez megtörténik, mi következik majd ezután. A könyv rendkívül élvezetes és gondolatébresztő olvasmány, ugyanakkor bőven felvet további izgalmas kérdéseket is.
Úgy döntöttem, ezek közül felteszek néhányat korunk egyik legnépszerűbb magyar tudósának, aki természetesen készséggel és a legjobb tudása szerint válaszolt a helyenként talán naivnak, laikusnak tűnő felvetéseimre. Beszélgetésünkből kiderült, hogy a bölcsek kövét hiába keressük, nincs olyan szuperintelligencia, amely az emberiség minden problémáját képes lenne varázsütésre megoldani. Ehhez sok idő kell, és ami még fontosabb: mindannyiunknak tennünk kell az eredményért. Persze az is jó kérdés, hogyan vehető rá erre a társadalom, és egyáltalán mennyi időnk maradt még.
Az interjúban szó lesz arról is:
- megoldható-e állami intézkedésekkel a klímaváltozás problémája;
- miért kell először a kultúránkat megváltoztatni, hogy változzon a gazdasági rendszer;
- mi lehet a megoldás a klímamenekültek problémájára;
- mi a közös a mesterséges intelligenciában és a Jóistenben.
A Jövőpánik című könyv egy meglepő kijelentéssel indul: a jövőről tulajdonképpen nincs is értelme beszélni, mert nem létezik, lehetetlen megbízhatóan megjósolni bármit is, mert nem állnak rendelkezésre azok a kifejezések, fogalmak, amelyekkel a jövő leírható lenne. Akkor tehát van-e bármi értelme egy ilyen kiismerhetetlen jövő miatt pánikolni?
Pusztán csak pánikolni semmiképpen nincs értelme. Beszélni lehet róla, elképzelni a különböző variánsokat. Mindig is voltak próféták, akik felhívták a társadalom figyelmét a szerintük a világra leselkedő veszélyekre, aztán vagy bejött, amit mondtak, vagy nem.
Én a könyvben a tudományos jövőlátás reménytelenségéről beszélek. Ettől függetlenül persze az embereket érdekli a jövő, és természetesen fel lehet vázolni nekik különböző forgatókönyveket. Abban viszont nem hiszek, hogy ki lehet választani egy konkrét jövőt. Lehetetlen megmondani, hogy a következő száz évben pontosan mi fog történni.
A pánik esetleg nem sarkallhatja cselekvésre a társadalmat?
Néha igen, néha nem. Annak viszont nem látom értelmét, hogy a sok évtizedes klímatagadás helyét most átvegye a pánik. A civilizációra nyilván a néhány fokos felmelegedés is súlyos hatással lesz, mivel az emberiség a bolygó túlságosan nagy részét foglalja el, de az élet ettől még nem fog megszűnni. Olyan intézkedések kellenek, amelyek segítenek lassítani, esetleg megállítani a klímaváltozást.
A könyvben azt mondja, hogy az államnak kell elrendelni azokat az intézkedéseket, amelyekkel a klímaváltozás lassítható, ezek pedig adott esetben kellemetlenek lesznek az egyénre nézve. Ez az irány nem vallott kudarcot a világjárvány alatt, amikor egy idő után az óvintézkedések inkább ellenállást váltottak ki?
Minden korlátozó intézkedés, különösen, amikor az állam összevissza beszél, negatív érzéseket vált ki.
