Magyar parlamenti képviselet az első Csehszlovák Köztársaságban
Az etnikai alapú politizálás korántsem volt annyira egyértelmű az első Csehszlovák Köztársaság idején, mint ahogyan azt ma egyesek gondolják. Ha az első, az 1920-as nemzetgyűlési választásokat nézzük, azt látjuk, hogy a magyar szavazók voksai nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg a polgári „jobboldal” és a szociáldemokraták által képviselt baloldal között.
Már csak pár óra maradt! Kapcsolódj be közösségi finanszírozási akciónkba, hogy a Napunk 2024-ben is a szlovákiai magyarok hangja lehessen! Minden adományt köszönünk.
A szerző történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója
Amikor manapság a szlovákiai magyarok politikai képviselete a téma, ritkán kerülnek elő a történelmi párhuzamok és tapasztalatok. Ami nem csoda, hiszen 1989 előtt Szlovákia legnagyobb nemzeti kisebbségének nem volt (nem lehetett) önálló politikai érdekképviselete, hiszen az egypárti diktatúra logikája nem tűrte azt.
Ugyan az 1954-es választásoktól kezdődően a prágai, 1969-től pedig a pozsonyi törvényhozásban mindig is voltak magyar nemzetiségű képviselők, ám ők nem azért voltak ott, hogy a magyar ügyeket képviseljék, hanem azért, hogy a nemzetiségi kvótát kitöltsék és magyarul beszélő (közülük többen nem is beszéltek szlovákul) biodíszletet alkossanak a pártvezetés számára. Ez egyaránt érvényes volt az olyan prominens személyiségekre, mint Lőrincz Gyula vagy Fábry István, illetve azokra a traktoristákra, fejőnőkre, szövetkezeti elnökökre, akiket erre a szerepre – nem tudni milyen kulcs alapján – kijelöltek, de akiknek a nevére ma már senki sem emlékszik.
A mai szlovákiai magyar politikai élet számára történelmi összehasonlítási alapot csupán az első Csehszlovák Köztársaság időszaka képezhet, hiszen a korabeli liberális demokrácia, és az arányos választási rendszer sok tekintetben hasonló körülményeket teremtett, mint amit ma ismerünk, bár más szempontokból a különbségek sem elhanyagolhatók.
Párhuzamok és különbségek
Alapvető különbségnek tekinthetjük azt, hogy a két világháború között a szlovákiai magyar pártok választói bázisa jóval nagyobb volt a mainál. Az 1921-es népszámlálás idején kimutatott 634 ezer magát magyarnak valló fő mellett (ez Szlovákia lakosságának a 21,5%-át jelentette) ugyanis a magyar pártok potenciális választói közé lehetett sorolni a szlovákiai zsidóság, valamint a németek és a szlovákok egy részét is.
Ráadásul Dél-Szlovákia Pozsonytól Királyhelmecig terjedő térsége nagyrészt homogénen magyarok által lakottnak volt tekinthető, ahol a cseh–szlovák elem inkább csak a városokban képezett nagyobb csoportokat. Sőt, a déli régiót a szlovák közvélemény és politika is „magyar vidéknek” tekintette, és teljesen átengedte a magyar pártoknak, délen gyakorlatilag nem kampányolt.
És mivel a szlovákiai magyar társadalom vagyoni, felekezeti, területi, osztály vagy politikai-ideológiai szempontból rendkívül változatos volt, az a ma olyan gyakran felvetődő kérdés, hogy egyetlen vagy több párt képviselje-e a magyar kisebbséget, fel sem vetődött. A szlovákiai magyar politikát természetes módon a pluralitás jellemezte, az egységes politikai képviselet kialakítására még csak kísérlet sem történt, hiszen az 1936-ban létrejött Egyesült Magyar Párt is csupán a szlovákiai magyar politika Budapesttel szorosan együttműködő, jobboldali vonalát fogta össze. Márpedig a magyar lakosság körében a baloldali gondolatnak jelentős tábora volt.
A plurális érdekképviseletnek köszönhetően a magyar választó nem csupán a jobb- vagy baloldalhoz való tartozás (polgári vagy szociáldemokrata pártok) vagy felekezeti szempontok alapján (a katolikus Országos Keresztényszocialista Párt – OKP vagy a protestáns Magyar Nemzeti Párt – MNP) dönthettek. További differenciáló tényező volt a pártoknak Csehszlovákiához való viszonya (a csehszlovák államot elutasító ún. negativista és a Prágát támogató aktivista pártok), illetve dönthetett a választó aszerint is, hogy magyar etnikai pártra (MNP), vagy több etnikumot felölelő pártra (keresztényszocialisták), esetleg internacionalista pártalakulatra (Csehszlovákia Kommunista Pártja – CSKP) kíván-e voksolni.
Az etnikai alapú politizálás ugyanis korántsem volt annyira egyértelmű, mint ahogyan azt ma egyesek gondolják. Ha az első, az 1920-as nemzetgyűlési választásokat nézzük, azt látjuk, hogy a magyar szavazók voksai nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg a polgári „jobboldal” és a szociáldemokraták által képviselt baloldal között, miközben az első irány zászlóshajója az OKP, a másiké pedig a Szlovenszkói Német–Magyar Szociáldemokrata Párt volt. Egyik sem szigorúan vett etnikai párt, hiszen
