Megnéztük, mi történik egy nap a sürgősségi betegfelvételen: balesetek sérültjeitől a szellentési gondokig. Mikor kell ügyeltre menni?

Még reggel nyolc sincs, de Szlovákia legnagyobb sürgősségi betegfelvételén egy középkorú férfinak az ápolók azt magyarázzák, hogy a váróba nem vihet be egy 1,5 literes PET-palackos sört.

„Nem kocsmában van” – mondják neki, miközben kitessékelik a váróteremből, ahol hat beteg ül. Nyilvánvalóan alkoholos befolyásoltság alatt áll, egy mentőautó hozta be. A személyzet már ismeri, minden nap benéz. Azt állítja, hogy fáj a lába, de legtöbbször kialussza magát és elmegy. Legyenek üdvözölve a pozsonyi főrévi kórházban.

Az itteni sürgősségi betegfelvételen évente körülbelül 55 ezer pácienst látnak el. Sokaknak semmi keresnivalójuk itt, ám Július Hodosy főorvos szerint nem mindig egyszerű az esetek megítélése. A sürgősségi betegfelvétellel visszaélő emberek hivatalos számát az állam nem ismeri, ugyanis nem készít statisztikát. A politikusok szerint az emberek 50–70 százaléka keresi fel a sürgősségi ügyeletet olyan esetekben, amikor az állapotuk azt nem indokolja.

Nem egyszerű megmondani, hogy ki él vissza a rendszerrel. Hogy jobban belelássunk a helyzetbe, Hodosy főorvossal megvizsgáltuk az összes esetet, amelyet egy véletlenszerűen kiválasztott munkanap 24 órája alatt láttak el július elején.

Van, aki nem akar várni

Egy nyári napon a sürgősségi betegfelvételen 164 embert láttak el. Csaknem egyharmadukat a mentő hozta be, és húsz páciens szorult kórházi kezelésre.

Miután a főorvossal együtt kielemeztük az eseteket, arra a következtetésre jutottunk, hogy a betegek mintegy egyharmada él vissza a sürgősségi betegfelvétel igénybevételével.

Néhány esetben hamar kiderül, hogy a páciens az életveszélyben lévők számára fenntartott osztályra csak „véletlenül került”. Ez történt azzal a 40 éves férfival is, aki az anamnézis felvételekor azt mondta, hogy erős hasi fájdalmak gyötrik. Otthon úgy gondolta, hogy csak azért fáj a hasa, mert éhes, ezért evett egy kis kolbászt, majd elment munkába. Amikor este kilenckor erősebb lett a fájdalom, eljött a sürgősségi betegfelvételre. „Hazaengedtük, mert csak a szellentéssel voltak gondjai” – mondja a főorvos.

Ennek a kolbászevőnek kifizettük az ultrahangvizsgálatot és a laborvizsgálatokat, amelyek semmi komolyat nem állapítottak meg. A páciens még a tíz eurós illetéket sem fizette ki, mert az ellátás több mint két órán át tartott, és ilyen esetben már nem kell fizetni. Ilyen azonban a szolidaritás elve a közegészségügyben – a gyanút cáfoló vizsgálatokat is el kell végezni, még az ilyen banális esetekben is.

Vagy az a 20 éves nő, aki mentőt hívott, mert mellkasi fájdalmai voltak. Elmondta, hogy egy fesztiválon dolgozott, néhány napig nem evett rendesen, alkoholt fogyasztott, és nagyon keveset aludt. A rendelőbe szinte azonnal bevették, tekintve, hogy mellkasi fájdalmakra panaszkodott, legfeljebb tíz percet kellett várnia, míg megvizsgálják.

Hodosy főorvos a következőképpen ítélte meg az állapotát: elég lett volna rendesen kialudnia magát és enni, nem rögtön mentőt hívni. „Nem kell ahhoz orvosnak lennünk, hogy megértsük, ha nem fogunk, enni, inni és aludni, ha éjjel dolgozni fogunk és alkoholt fogyasztani, akkor nem leszünk jól. Nem tudom, mit várnak az emberek ilyenkor az orvosoktól.”

Vagy az a 22 éves nő, aki az autóban ülve lett rosszul. Légszomja volt és körülbelül egy órán át voltak mellkasi fájdalmai. Aztán ez elmúlt, de ennek ellenére inkább eljött a betegfelvételre. A vizsgálatok semmit sem mutattak ki. És hogy miért lehet ezt az esetet visszaélésnek nevezni? Mert a páciens ezekkel a problémákkal már két hónapja is járt itt, és akkor sem találtak nála semmit, ő pedig azóta nem keresett fel szakorvost.

„Nem azt akarjuk, hogy a páciensek ismerjék az orvostudományt és hat évig tanuljanak, de sokat segítene, ha legalább valamilyen alapvető fogalmuk lenne az egészségükről” – mondja Hodosy. Példaként olyan pácienseket említ,