Napunk

Tuka Béla/Vojtech Tuka: Magyar kémből szlovák miniszterelnök (Magyar volt vagy szlovák? 9.)

Vojtech Tuka. Fotó - TASR
Vojtech Tuka. Fotó – TASR

Tuka nyolc évet ült Magyarországnak való kémkedésért, később viszont az önálló Szlovákia miniszterelnöke lehetett, hogy közreműködjön az ország történetének egyik legszörnyűbb tragédiájában.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Ez a cikk eredetileg a Napunk és a Denník N Magyar volt vagy szlovák? című magazinjában jelent meg. Előző, Mítoszok a magyarokról/szlovákokról című magazinunk cikkei itt olvashatóak.

Vojtech Tuka, magyarosan Tuka Béla (1880–1946) a szlovák–magyar közös történelem egyik legkülönösebb életútját járta be. A magazinunkban taglalt más személyiségekkel ellentétben az ő esetében egyáltalán nem mondható el, hogy bármelyik nemzet igyekezne kisajátítani magának az alakját. Sőt, éppen ellenkezőleg, a magyar történeti emlékezet kevéssé ismeri, a szlovák pedig igyekszik távolítani magától a háborús szlovák állam egyik vezető figuráját.

Magyar akcentussal Pozsonyban

Tuka 1880-ban született a Hont vármegyei Pjergen (szlovákul Piarg; ma Hegybánya, szlovákul: Štiavnické Bane) Tuka Antal/Anton elmagyarosodott szlovák tanító családjába, ahol egy nyelvileg vegyes, szlovák, magyar és német közegben töltötte ifjú éveit. Nem meglepő módon ebben az időszakban a magyar államnemzethez tartozónak vallotta magát. Szlovák interpretációban ezzel kapcsolatban leggyakrabban az erősen pejoratív „maďarón” kifejezés szokott előkerülni.

Jogi tanulmányait a dualista Budapesten, illetve Berlinben és Párizsban végezte. A magyarországi akadémiai életbe előbb Pécsett, majd a pozsonyi Erzsébet Egyetemen kapcsolódott be. Egyes kortársai szerint nem beszélte tökéletesen anyanyelvét, magyar akcentusa volt

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyar volt vagy szlovák?

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak