Jó üzletet kötött az egyik városi képviselő Dunaszerdahelyen, csak a város nem járt vele túl jól

Ismét olyan telekeladási ügyletbe bonyolódott Dunaszerdahely városa, amely leginkább a vevőnek előnyös, a komoly hiánnyal küszködő városi költségvetés viszont nem jár vele túl jól. Mindez nem sokkal azután történt, hogy a Napunk több gyanús tranzakciót tárt fel a városban.
- Dunaszerdahely és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Néhány hónapja tárta fel a Napunk, hogy Dunaszerdahely város vezetése botrányosan drágán készült beszerezni elektronikai cikkeket a városi hivatal és városi intézmények számára, egy városi ingatlant pedig mintegy féláron adtak el a városi hivatal egyik alkalmazottjának.
Most ismét egy gyanús telekügyletre lettünk figyelmesek, amelyben eladóként a város, vevőként pedig az egyik városi képviselő szerepel, aki a többséget alkotó Szövetség-frakcióban ül.
Az ügyletben az a fő ellentmondás, hogy a mellette érvelő képviselők szerint a 900 ezer eurós hiánnyal küzdő városi költségvetés számára fontos lehet az eladásból származó bevétel, amely mintegy 52 ezer eurót tesz ki. Az eladási ár viszont kifejezetten kedvező a vevő számára, és ha a városnak tényleg olyan nagy szüksége van a pénzre (ami gyakorlatilag az összes szlovákiai önkormányzatra igaz jelenleg az előző kormányok népjóléti intézkedései miatt), érthetetlen, miért nem kértek többet a városi vagyon részét képező telkekért.
A város ráadásul nem írt ki versenypályázatot a telekre, hanem egyenesen megegyezett azzal a városi képviselővel, aki meg akarta venni.

Több tízezer eurótól eshettek el
A szóban forgó telkek a kórháztól nem messze, a Nagyabonyi út mentén találhatóak, vagyis nem a szűken vett belvárosban, ám egy viszonylag frekventált részen, ahol minden nap sok ember megfordul. Az egyik telek az utcafronton van, a másik pedig egy, a városi lakások melletti udvar.
Földes Károly szülész-nőgyógyász még 2009-ben vette meg a szomszédos ingatlant a várostól, amelyet azóta bővíteni akart, egy egészségügyi központ létrehozása céljából. Egészen eddig nem tudott megegyezni a várossal, most viszont Medicus AFK nevű cége számára hozzájutott a két telekhez, amelyekre vágyott, összesen