A gyerekeknek olyan ellátást kell kapniuk, amilyenre szükségük van, nem pedig olyat, amilyet a szülő akar, mondja a gyerekorvos

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A gyermekorvosok fele nyugdíjaskorú, és a rendelőkből már ma több mint kétszáz gyermekorvos hiányzik. Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati alapellátás vezető szakértője elmondja, miért követelik a rendelési idő lerövidítését a sürgősségi ügyeleteken, és azt is, hogyan nézhet ki a gyermekgyógyászat öt év múlva.
A parlament pénteken tartott rendkívüli ülést a magas energiaárak miatt, ami határozatképtelen volt. A gyermekorvosok az ügyeleti rendelési idő lerövidítését kérték két órával, ami törvénymódosítást igényel. Ennek megvitatására még nem hívtak össze rendkívüli ülést. Mi a véleménye erről?
Nem örülünk ennek, de még mindig reméljük, hogy összehívnak egy rendkívüli ülést ezzel kapcsolatban.
Azt szeretnék elérni, hogy a sürgősségi ügyeletek 22 óra helyett 20 órakor zárjanak be. Michal Palkovič egészségügyi miniszter még július 6-án azt mondta, hogy a kormány fontolgatja egy ülés összehívásának kezdeményezését. Mi történt azóta?
Július 6-a óta már elég sok kijelentést hallottunk a képviselőktől arról, hogyan közelítenék meg ezt a problémát. Az önkormányzatok és a kórházakban dolgozó gyermekorvosok fenntartásai miatt minisztériumi szinten folynak tárgyalások és viták. Nagyon remélem, hogy két héten belül a miniszter úr és a kormány javasolni fogja a parlamentnek egy rendkívüli ülés összehívását.
Egyeztet erről az egészségügyi miniszterrel?
Naponta.
A gyermekorvosok közel egyharmada benyújtotta a felmondását június végéig a sürgősségi ügyeleteken. Ez nem azt jelenti, hogy nem fognak dolgozni, hanem azt, hogy nem önként fogják tenni. Hogyan változott a helyzet június vége óta?
Jelenleg körülbelül 360 felmondást tartunk nyilván a sürgősségi ügyeleteken szolgáló gyermekorvosok részéről. A rendszerben 980 gyermekorvos van, több mint egyharmaduk nyújtotta be a felmondást. Amikor benyújtottuk őket, teljes mértékben tisztában voltunk azzal, mi áll a törvényben. Vagyis, annak ellenére, hogy benyújtottuk a felmondást, dolgozni fogunk a megyék által meghatározott beosztás szerint. A gyermekorvosok magukkal szúrtak ki a felmondásokkal, mert ha nincs szerződésük, kevesebb pénzt kapnak, és nem választhatják ki a szolgálatokat. Ennek ellenére mégis megtették, mert nyíltan a képviselők tudtára akarták hozni, hogy a sürgősségi ügyeleteken nem önként dolgoznak, ahogy azt ők állították.
Az önkormányzatok azt állították, hogy nem tudják, mit szeretnének a gyermekorvosok, merthogy sehol sincs probléma és mindannyian önként dolgoznak. A tudomásukra akartuk hozni, hogy ez nem egy önkéntes szolgálat, és azért írtuk alá a szerződéseket, mert nem volt más lehetőségünk. És ha már a törvényből adódóan dolgoznunk kell, akkor legalább jobb körülményeket szerettünk volna elérni. Ha benyújtjuk a felmondást, senki sem mondhatja majd, hogy a gyermekorvosok elégedettek és önként szolgálnak.
Ön is benyújtotta a felmondását?
Igen.
Mikor telik le a felmondási idő?
Ez a konkrét szerződéstől függ. Általában két hónapos felmondási határidők vannak. Pozsonyban három hónaposak, de Nagyszombatban például kéthetesek a felmondási határidők.
A legnagyobb probléma szeptemberben fog megmutatkozni?
Igen, szeptember 1-jén.
Mi lesz akkor?
Szeptember 1-jétől az emberek nem érzékelik a változást. Csupán az változik, hogy a gyermekorvosok már nem fogják kiválasztani a szolgálatokat, és nem az eredeti bérezésért fognak dolgozni. Az ambuláns ügyelet üzemeltetője közli a megye egészségügyi osztályának igazgatójával, hogy nem tudja bebiztosítani a szolgáltatásokat a szerződéses szolgáltatókkal. A megye elosztja a szolgálatokat az összes megyében található orvos között. Először azokkal fogják lefedni a szolgálatokat, akik nem mondtak fel, a hiányzó helyeket pedig szerződés nélküli orvosokkal töltik fel. Az embereknek nem kell félniük attól, hogy az ügyeleteken nem lesz senki.
Mi gyermekorvosok azonban nagyon meggondoljuk, hogyan fogunk erre reagálni. Nem akarok sem ijesztgetni, sem pedig fenyegetőzni. A gyermekorvosok fáradtsága és munkarendszere jelenleg rendkívül rossz. Nem dühösek, mert amíg az ember dühös, addig jó. Az ő esetükben inkább kimerültségről és rezignáltságról beszélhetünk, már felhagytak minden reménnyel. Meglátjuk, mit fognak tenni szeptemberben.
Milyen lehetőségeik vannak?
Számos kolléga már most készen állt arra, hogy befejezi a munkát, és nyugdíjba vonul. A gyermekorvosok fele nyugdíjaskorú. Meglátjuk, mi lesz szeptemberben, amikor szolgálatba lépnek és a gyermekek közötti megbetegedések pedig megnövekednek. Mindemellett pedig sem az önkormányzatok, sem a polgármesterek és olyan emberek sem fognak bennünket támogatni, akik megértik, hogy a mi munkánk valóban nagyon nehéz, és hogy már valójában az erőnk végén vagyunk. Ilyen körülmények között nehéz lesz belépni egy ilyen kihívásokkal teli időszakba. Tehát meglátjuk, mit fognak tenni a gyermekorvosok.
Úgy érzi, van valaki, aki megérti, hogy problémával nézünk szembe, hogy a gyermekorvosaink idősek és fennáll a gyermekgondozási rendszer összeomlása?
A minisztérium megérti, hogy próbáljuk megőrizni a nappali egészségügyi ellátást. Az alapellátás reformja 2030-ig tartalmazza az annak megőrzésére és minőségének növelésére irányuló intézkedéseket. Ennek egyike az ambuláns sürgősségi ügyelet módosítása, olyan módon, ahogyan azt most a minisztérium javasolja. Ez nem más, mint a rendelési idő lerövidítése és a pontok (a sürgősségi ügyeleteké – a szerk. megj.) számának csökkentése. Ezt a reformot a minisztérium készítette elő, és a kormány jóváhagyta. Semmi más nem történik, csak az, amit a reform tartalmaz. Ezért gondolom azt, hogy a minisztérium megért minket, az emberek és a képviselők viszont nem, és közülük leginkább az önkormányzati képviselők.
Azon helyek számának csökkentését kérik, ahol ügyeletek működnek. Már most hat olyan hely van, ahol nincs orvos az ügyeletek működéséhez, és a számuknak fokozatosan csökkennie kellene. A minisztériumban most tárgyalásokat folytatnak az önkormányzatokkal és azokkal a szervezetekkel, amelyeknek lehetőségük volt észrevételeket tenni. Milyen fázisban van ez, lesz-e még valamilyen változás a sürgősségi ügyeletek megszüntetésével kapcsolatban?
A helyek számának csökkentéséről beszelünk. Nem szeretem a megszüntetés kifejezést, mert az azt jelentené, hogy az emberektől hirtelen elvesszük őket. Ez azonban nem így van. A helyeket összevonjuk – az emberek egy másik helyre fognak járni a sürgősségi ügyeletre, nem arról van szó, hogy megszüntetnénk a szolgáltatást.