Neoprén ruhában úszott át Oroszországba, bebörtönözték: vér és hányás a falakon, csótányok, pókhálók, így ír a cellájáról

Ján Mazák, aki májusban a Narva folyón úszott át Észtországból Oroszországba, a hétvégén hazatért a Baltikumból Szlovákiába. A 46 éves kassai férfit az orosz rendőrség letartóztatta illegális határátlépés miatt. Azt követően, hogy 200 eurós büntetést kapott, és kiutasítottak az országból, a Denník N-nek elmesélte, hogyan változott meg a véleménye Oroszországról, és hogyan hagyott fel Vlagyimir Putyin dicsőítésével.

Ma azt állítja, hogy kijózanodott, és már sem Oroszországot, sem pedig Putyin elnököt nem tiszteli, akihez, mielőtt Oroszországba indult volna, egy dicsőítő dalt komponált a Nagy orosz nép vezetőjéhez címmel. Oroszország volt a szívem csücske, idealizáltam a művészeteken keresztül – mondta Ján Mazák július elején a baltikumi tartózkodása alatt.

A távolból nem akart részletekbe menően beszámolni a fogságról. Visszatért Szlovákiába, és nyíltan beszél arról, hogy nézett ki a két hónapos fogság Szentpéterváron és Kingiszeppben. A börtönben naplót vezetett, és most elmeséli, milyen rossz körülmények voltak a cellákban, amiket a Gulaghoz hasonlít.

A kihallgatást egy KGB-ről szóló filmhez hasonlítja

Mazák elmondta, hogy az oroszok nem közvetlenül a folyó mellett fogták el. Előtte még három órát gyalogolt egy erdei úton Ivangorod irányába, ahol a határrendőrség található. Nem tervezte azt, hogy rögtön jelentkezik a rendőrségen és menedékjogot kér. „Először szállást akartam keresni, hogy megszáradjak, felmelegedjek és megmosakodjam. Sáros és kihűlt voltam, szinte az egész testem reszketett” – magyarázza.

Erre azonban nem maradt ideje. Körülbelül hét kilométer után ugyanis megjelent előtte egy rendőrautó. A rendőröknek elmondta, miért jött Oroszországba, és eldicsekedett azzal is, hogy komponált egy ünnepélyes himnuszt Vivat Russia címmel. Hogy higgyenek neki, megmutatta nekik az interneten. „Többször is lejátszották a rendőrőrsön, ezért azt hittem, hogy nyert ügyem van, és hogy az oroszországi tartózkodásom jól kezdődik. Ez azonban csak az első benyomás volt” – mondja Mazák, aki egy időben karmesterként és kórusvezetőként is dolgozott a Kassai Nemzeti Színházban.

Azt is elmondja, hogy az ezt követő kihallgatásán úgy érezte, mintha egy KGB-filmbe csöppent volna. Az egyik rendőr kérdezett tőle valamit, a másik rögtön üvöltözni kezdett és megfenyegette azzal, mi minden vár rá Oroszországban. „Mindvégig nyomást gyakorolt rám, hogy azonnal áruljam el, ki mindenki tud arról, hogy átúsztam Oroszországba. Egyik helyiségből a másikba vezettek mindenféle magyarázat nélkül, mintha lelkileg akartak volna kínozni. A rendőrségi cellában 72 órán át tartottak fogva a megengedett 48 helyett.”

Azt mondták neki, ellenőrzik, hogy igaz-e, hogy senki sem tudott az oroszországi útjáról. A kérdéseikből úgy tűnt, hogy ez a dolog a legfontosabb számukra. „Már az az érzésem volt, hogyha meggyőződnek arról, hogy senki sem tud róla, akkor eltesznek láb alól, és senki sem fog keresni. Tényleg attól féltem, hogy megölnek” – meséli Mazák, és azt mondja, hogy csak az használt, amikor felajánlotta, hogy nyugodtan kössék hazugságvizsgálóra.

Ennek ellenére is a kingiszeppi börtönbe vitték. A cellában egyedül hagyták, majd átvitték Szentpétervárra. Ott először elkülönítették másik hét rabbal, néhány nappal később pedig egy cellába helyezték át, ahol több mint 60 ember volt –  leginkább rablók, vesztegetők vagy drogdílerek.

A börtön olyan volt, mint a Gulag

Mazák azt mondja, hogy Szentpéterváron egy tévéjük is volt, orosz csatornákkal, valamint dohányozhattak is a cellában. Minden rabnál volt gyufa. „Mindenhol cigiznek. Az én cellámban talán két-három nemdohányzó rab volt. De csak két helyen dohányoztunk, ahol egyszerre csak korlátozott számú ember tartózkodhatott, hogy lehessen levegőt venni.”

Az orosz börtönt azonban a Gulaghoz hasonlítja, amit az ágyak állapotával magyaráz. „A fémkonstrukción volt pár deszka, rajtuk pedig egy miniatűr vastagságú matrac. Úgy tippeltem, hogy legalább ötven éves lehet. Valójában a deszkákon aludtunk. Magam alá tettem a pulóveremet, hogy ne nyomjanak a bordáim.”

A falakon száradt hányást és vért látott, mindent pókhálók borítottak be. Noha a cellában volt víz,