Nincs pénz lóvéra – kompenzációt várnak a települések a magas energiaárak miatt, a labda Ódornál pattog (ankét)

A legfrissebb fejlemények szerint a következő napokban tárgyal az energiaárak kompenzációjáról Ódor Lajos miniszterelnök az önkormányzatokkal. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), valamint az SK8 Zuzana Čaputová államfőtől kapott ígéretet arra, hogy a már korábban kezdeményezett, majd kudarcba fulladt találkozó most megvalósul. Megkérdeztünk több dél-szlovákiai polgármestert, hogy érinti az általuk irányított települést ez a probléma.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Olyannyira aggasztó az önkormányzatok helyzete, hogy ha az állam nem fogad el egy komplex intézkedéscsomagot, beleértve az energiaárak kompenzációját is, a településeket már ősszel az összeomlás veszélye fogja fenyegetni. Erről Michal Kaliňák, a Hlas elnökségi tagja, a ZMOS korábbi elnöke beszélt a TASR-nek.
Az önkormányzatok képviselői a múlt héten tárgyaltak volna Ódor Lajossal, a miniszterelnök azonban egy nappal a találkozó előtt lefújta azt. Ezt követően az önkormányzatokat képviselő ZMOS, valamint a megyéket képviselő SK8 vezetése levelet intézett Zuzana Čaputová államfőhöz, arra kérték, segítsen nekik nyélbe ütni a tárgyalásokat a kormánnyal.
Čaputová július 18-án, kedden fogadta az önkormányzatok képviselőit az elnöki palotában. Jozef Božik, a ZMOS elnöke elöljáróban elmondta, pozitívan értékeli a köztársasági elnök gyors reakcióját. A találkozó után a ZMOS közölte: Čaputová ígéretet tett arra, hogy az önkormányzatok tárgyalni fognak a miniszterelnökkel.
Mit akarnak az önkormányzatok?
A Heger-kabinet több mint 100 millió euró értékű energiaár-kompenzációt ígért az önkormányzatoknak, amelyet most a ZMOS és az SK8 igyekszik behajtani.
Bár az önkormányzatok jogosan követelik a jussukat, az Ódor-kabinet egyelőre tehetetlen. Ódor Lajos korábban már hangsúlyozta, hogy a szakértői kormány hajlandó kompenzálni az önkormányzatokat, de erre csakis a költségvetés keretein belül van lehetőség. A kormányfő szerint az államnak nincs egyéb forrása arra, hogy kifizesse a Heger-kabinet által ígért pénzt. Ódor szerint ugyanis az utóbbi időben a parlament több olyan nem tervezett kiadást is elfogadott, amely ellehetetleníti a Heger-kabinet ígéretének betartását.
„Augusztus közepén kapjuk meg a pénzügyminisztérium féléves jelentését az államháztartás helyzetéről. Ennek alapján fogjuk tudni megmondani, milyen mértékben leszünk képesek segíteni az önkormányzatoknak“ – mondta Ódor.
A pénzügyminisztérium közölte, hogy a Heger-kabinet memorandumot kínált az önkormányzatoknak, ennek része az energiaár-kompenzáció is. A szerződést azonban nem kötötték meg, a szaktárca szerint pedig az, hogy a ZMOS és az SK8 a parlamenten keresztül akarja orvosolni a felmerülő problémát, azt jelenti, hogy felálltak a tárgyalóasztaltól.
A Smer és Tarabáék tűzték zászlójukra az önkormányzatok megmentését
Pénteken, július 21-én 9 órától a parlament rendkívüli ülést tart, amelyen a képviselők az energiaár-kompenzációkról fognak tárgyalni. A rendkívüli ülést a Smer és a független Tomáš Taraba (Život) körül csoportosuló képviselők indítványozták.
Robert Fico, a Smer elnöke szerint 2022-ben és 2023-ban olyan szociális törvényeket fogadott el a parlament, amelyek jelentős negatív hatást gyakorolnak az önkormányzatok bevételeire, emellett megnőttek az energiaárak, a probléma kezelésére pedig Fico szerint az aktuális kormány nem kínált semmiféle megoldást a települések számára.
A Smer és a Taraba körül csoportosuló képviselők azt szorgalmazzák, hogy a kormány szabadítson fel 108 millió eurót az önkormányzatok kiadásnövekedésének a kompenzálására. A képviselők szerint az összeget a költségvetési tartalékból kellene fedezni.
Mindegy, hogyan, csak legyen pénz
Jozef Viskupič, az SK8 és Nagyszombat megye elnöke leszögezte, hogy az önkormányzatoknak jelenleg teljesen mindegy, milyen a parlament összetétele, és mely pártok hajlandóak támogatni a követeléseiket.
„Szeretném felszólítani a képviselőket, hogy ne csináljanak politikai ügyet a kérdésből, és a rendkívüli parlamenti ülést használják fel arra, hogy megoldást találjanak az energiaárak kompenzációjának kifizetésére“ – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Viskupič.
Az SaS szerint a problémáról Igor Matovič tehet. Richard Sulík pártja úgy véli, hogy a Matovič által átültetett szülői bónusz a ludas. „A szülők nem kaptak semmiféle új pénzt, Igor Matovič azt adta nekik, amit az önkormányzatoktól elvett“ – szögezte le Marián Viskupič, az SaS képviselője. (Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, aki az OĽaNO listáján indul az előrehozott választáson, nem áll rokoni kapcsolatban Marián Viskupičcsal, az SaS jelöltjével – szerk. megj.)
A Szlovákiai Városok Szövetsége (ÚMS) visszafogottságra szólított fel. Richard Rybníček trencséni polgármester, az ÚMS elnöke felhívta rá a figyelmet: Ódor Lajos miniszterelnök nem mondott olyasmit, hogy az önkormányzatok nem kapnak pénzt. A kormányfő csupán arra kérte a ZMOS és az SK8 képviselőit, hogy legyenek türelemmel augusztus közepéig, amikor kiderül, milyen állapotban van az államkassza az első félév után. Hasonlóan vélekedik a kérdésről a Szlovákiai Városok Szövetségének elnökségi tagja, Keszegh Béla, Komárom polgármestere is.
A Napunk megkérdezett néhány dél-szlovákiai polgármestert, hogy a kompenzáció esetleges elmaradása miként érintheti az általuk vezetett várost vagy falut, illetve hogy szerintük milyen módon lehetne megoldani a kialakult helyzet. Az ankétban megszólal Keszegh Béla (Komárom), Horváth Zoltán (Tallós), Zachar Pál (Ipolyság), Orosz Csaba (Somorja), Pataky Károly (Királyhelmec), Hencz Péter (Bátka), Győrfi Erika (Tornalja) és Eugen Szabó (Párkány).
Keszegh Béla
Komárom polgármestere (független)
Néhányan félrevitték ezt a dolgot, rástartolva a kampányidőszakra, különösen a ZMOS (Szlovákiai Városok és Falvak Társulása – a szerk. megj.) új elnöke, Božík akar ebből politikai ügyet csinálni. Nem korrekt azt állítani, amit ők állítottak, hogy van pénz, csak nem akarja kifizetni a miniszterelnök.