A Soros-szótár sokszor olyan, mintha az 50-es évek kommunista fröcsögéseit olvasnánk

A héten járta be a médiát a hír, hogy Magyarországnak már Soros-szótára is van. A cikkírók rögtön hozzá is tették: ne gondolja a kedves olvasó, hogy ez valami vicc (pedig szerintem elsőre mindenkinek a Kétfarkú Kutyapárt jutott eszébe).

Egyébként tényleg nem az. Egy tudományos alapossággal megírt, szerkezetét és külső jegyeit tekintve a Magyar értelmező kéziszótárral rokonítható szógyűjteménnyel gazdagodik, aki megrendeli a kiadványt.

Hogy pontosan miről is van szó, arra a kiadvány előszavában meg is találjuk a választ: „a Soros-szótár korunk egyik legismertebb és legmegosztóbb alakjának, Soros Györgynek a vezetéknevéhez kötőjellel illesztett szavak alkotta szóösszetételeket bemutató és rendszerező gyűjtemény”. Hogy a szerzők mennyire komolyan gondolták ezt a projektet, bizonyítja, hogy a szótár elkészültét több éves kutatómunka előzte meg.

A cikkben kitérünk arra is:

• miért nem azonosítható a Soros-szótár által kodifikált nyelvezet az orwelli newspeak-kel;
• hogy a Soros-propagandagépezet mégis a kommunista elődök bevált módszereit alkalmazza;
• és hogy a Soros-szavak jelentős része reinkarnálódott kommunista fröcsögés.

---

A szótár szerzői, Szemes Máté és Varga Zoltán összesen 626 újonnan keletkezett neologizmust, ún. „Soros-szót” gyűjtöttek össze és rendszereztek. Állításuk szerint ez a mennyiség a magyar szókincs törzsállománya több mint 1%-ának felel meg. Meggyőződésük, hogy ez az arány elég magas ahhoz, hogy egy lingvisztikai, szociológiai, politikatudományi és médiatudományi szempontból is speciális, megkerülhetetlen korjelenségről beszélhessünk, amelyet éppen emiatt a lehető legprecízebben és legtudományosabban akartak bemutatni.

A szótárt népszerűsítő honlapon azt olvashatjuk, hogy bár a Soros-szótárt a szerzők elsősorban nyelvészeti munkának szánták, de „témáját és összefüggéseit tekintve ugyanúgy olvasható társadalmi pillanatfelvételként, popkulturális viccgyűjteményként, kommunikációtörténeti kuriózumként vagy a progresszív sorosozás kiskátéjaként, mint a kortárs politika nyelvi hatalomért folytatott küzdelmének farzsebnyi korlenyomataként.”

Fontos megjegyezni, hogy a Soros-szócikkek forrásainak túlnyomó többsége sajtótermék, és ezek között szlovákiai magyar médiumokat is találunk. Ily módon a dunszt.sk, a korkep.sk, parameter.sk és az ujszo.com is hozzájárult ahhoz, hogy megszülethessen a Soros-szótár.

Az ember általában nem szórakozás céljából emel le egy szótárt a polcról, pedig jelen esetben ez is garantált. A gyűjtemény a legkevésbé sem egy száraz szószedet, inkább izgalmas, hiánypótló látleletnek mondanám, amely „bepillantást enged a mindennapi nyelvhasználat alakítását célzó politikai kommunikáció működésébe is.”

Vagyis segít képet alkotni arról, pillanatnyilag milyen fokon áll Magyarországon a nyelv leuralása, illetve a nyelv és a gondolkodás ellenőrzéséért vívott politikai küzdelem – és egyben azt is előrevetíti, nyelvpolitikai téren mi várhat Szlovákiára, ha a sorosozásban szintén élen járó Robert Fico szerzi vissza a kormányrudat.

A Goldstein-effektus

Az a jelenség, hogy a modern politika a hatalom megszerzésének vagy megszilárdításának eszközeként alkalmazza és hajlítgatja jobbra-balra a nyelvet, leginkább a kultikus angol írónak, George Orwellnek, a newspeak (újbeszél) „feltalálójának” köszönhetően vált a közbeszéd részévé.