Volt dunaszerdahelyi hivatalvezető és sikertelen rimaszombati polgármesterjelölt is indul a Smer listáján

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Ismét Robert Fico vezeti a Smer-SD választási listáját, ugyanakkor közel száz olyan jelölt van az aktuális felmérések szerint legtámogatottabb párt listáján, akik korábban még nem indultak választásokon, néhány déli településeről is indít jelölteket a párt.
A 2020-as választásokon, Ján Kuciak és partnere meggyilkolását és számos smeres botrányt követően Robert Fico átengedte az elsőséget a Smer listáján Peter Pellegrininek, aki nemcsak a kormányfői poszton váltotta a Smer vezérét, hanem – Denisa Sakovával egyetemben – a párt új generációjaként prezentálta őt a pártelnök.
Alig van nő a listán
Fico korábban azt állította, nem hatalmi, hanem emberi szempontok szerint állította össze a Smer mostani listáját.
„Figyelembe vettem a parlamenti frakció azon tagjainak lojalitását, akik nem árultak el. Javasolok új embereket is, akik már bizonyítottak. Két-három jelölt kivételével ez egy tisztán pártlista, ami garantálja az újonnan megválasztott parlamenti frakció stabilitását és egyértelmű orientációját a szlovák baloldali prioritások irányában” – fogalmazott a Smer elnöke.
A rengeteg új arc, a párt alelnökei, megyeelnökei, elnökségi tagjai, parlamenti képviselői mellett a Ficóhoz hűséges régi motorosok is listára kerültek, még akkor is, ha nem teljesen feddhetetlenek.
Robert Kaliňák és Tibor Gašpar első tízben való szereplése tekinthető az egyik legfőbb érdekességnek. Nem indul viszont az őszi választásokon Martin Glváč, a parlament korábbi alelnöke, a párt Pozsony megyei elnöke, aki a jogerősen elítélt Marian Kočnerrel folytatott kommunikációja miatt volt kénytelen távozni parlamenti posztjáról. Bár Glváč neve még szerepel a párt csúcsvezetésében, jó ideje nem aktív.
A 150 fős listán mindössze 21 nőt indítanak az őszi választáson, az első női jelölt a 33. helyen szereplő Jana Vaľová, aki jelenleg az egyetlen nő a párt parlamenti frakciójában. Rajta kívül ismertebb női név nem szerepel az indulók között.

A korábbi dunaszerdahelyi hivatalvezető ismét indul
A déli országrész településeiről csak néhány jelölt szerepel a Smer választási listáján. Többségük szűkebb pátriájukban lehet ismert, sem megyei szinten, sem pedig országos szinten nem politizáltak korábban. Tudomásunk szerint magyar jelöltet nem indít a párt, magyarul beszélőt viszont igen.
Az egyik ilyen induló