Zubánics László: Az ukránoknak a kárpátaljaiak a jó magyarok
Az itteni magyarok jelentős része a hivatalos magyar kormányzati álláspontot véli és hiszi az ukrajnai háborúról – mondja a kárpátaljai magyar politikus.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Bár Kárpátalja valóban a béke szigete az ukrajnai háború hátországában, mégis mellbevágó az a jövőkép, mely a kárpátaljai magyar közösség előtt áll. A háború szele nem ér el idáig, a következményei azonban igen: mikor a közösséget épp azok hagyják ott, akik nélkül nem lehet azt újrateremteni, az egyetlen forgatókönyvet vetít előre, a lassú eltűnését. Zubánics Lászlóval, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, az Ungvári Nemzeti Egyetem docensével beszélgettünk jelenről és jövőről.
Interjúnkból megtudhatják:
- miért látják másként a háborút a kárpátaljai magyarok, mint az ukránok,
- miben más a lakosság mentalitása a Kárpátokon túl,
- kik a jó és kik a kevésbé jó magyarok Ukrajnában,
- hány legyet ütött egy csapásra Viktor Baloha,
- és hogyan nem térnek vissza azok, akik „elmennek meglátogatni apát”.
Hogyan érzékeli az ukrán ellentámadást Kárpátalja és az itteni magyarok?
Pontosan nem ismerjük a mértékét, hiszen csak annyi információnk van, amennyit a hivatalos hírforrásokból, a különböző Telegram-csatornákról, illetve a híradóból lát és hall az ember. A háború első napjaitól kezdve minden tévécsatornán van egy többórás műsorblokk, amit az állami televízió készít, mindenkinél ugyanez megy, függetlenül attól, hogy magántelevízióról van szó vagy más csatornáról.
Ehhez a műsorblokkhoz kell mindenkinek igazodnia. Annyit látunk, hogy a keleti régiókban, Harkiv és Donyeck megyékben, illetve Herszon megyében vannak visszavett települések. Ám hogy ez pontosan mit jelent például négyzetkilométerek szempontjából, azt egy egyszerű ember nem tudja megítélni. Látjuk azt is, hogy katonai mozgások vannak, megnőtt az elesettek száma, és megnőtt a hazahozott, katonai tiszteletadással szervezett temetések száma is.
Mindez azonban másfél ezer kilométer távolságban történik. Az emberek a gyászmenetekből, a temetésekből tudják, hogy háború zajlik.
A valós helyzetet csak a hadvezetés ismeri, s ezeket az információkat igyekeznek megszűrni – hadititkokat nem szoktak elárulni. Június első napjaiban én is voltam kint a keleti határszéleken, meghívtak egy, az ott szolgáló magyar származású katonákkal való találkozóra. Egy magyarországi segélyakció, a Kárpátaljai Sárkányellátó felszerelésekből és eszközökből álló küldeményével együtt utazva mentem oda.
Ahol jártam, ott viszonylag csendes a helyzet – de a határszélen azért vannak belövések. Az elmúlt napokban pedig itt, Nyugat-Ukrajnában, Lembergben is volt egy rakétatámadás, egy, a Fekete-tengerről indított rakétával, ami sok halálos áldozattal, sebesülttel és anyagi kárral járt.
A háború rányomja a bélyegét egy közösség életére, és mikor kitört, az befolyásolta a lakossági morált is. Az ellentámadásnak van ellenkező előjelű görbéje? Fűznek hozzá reményeket?
Szerintem külön kell választani a kárpátaljai magyarokat és a többségi nemzetet.
