Tízezrek látogatják Borsit, ahol a magyar kormány pénzéből épült fel Kelet-Szlovákia egyik legnagyobb látványossága

Nem volt mentes a politikai feszültségtől a borsi Rákóczi-kastély felújítása, amelyre rányomta a bélyegét a szlovákiai műemlékekre fordított magyar állami források körüli vita. A felújítást irányító szervezet vezetője kulturális revízióként tekint Borsira, miközben a kastély a Kassa megyei turizmus egyik központjává nőheti ki magát.
Magyarország nem a határokat változtatta meg, hiszen erre nincs is lehetőség, és a XXI. században ez már egy idejétmúlt kérdés, hanem együttműködéssel, beruházással és jó politikával egy kulturális revíziót hajtott végre – mondta a borsi Rákóczi-kastély felújításáról Diószegi László, a felújítást lebonyolító Teleki László Alapítvány elnöke.
Az önálló Szlovákia történetének egyik legnagyobb volumenű műemlékfelújítását paradox módon túlnyomórészt a magyar kormány finanszírozta. Ma is a magyar állam segítségével működik az az intézmény, amely a térségben egyedülállóan modern kiállítás mellett szállodát, éttermet és további turisztikai attrakciókat is működtet II. Rákóczi Ferenc egykori várkastélyában.
Komoly kultúrpolitikai és diplomáciai erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy a borsi kastélynak néhány kulcsszereplő kilobbizza azt a 8,7 millió eurós támogatást, amit a magyar kormány a felújításra elkülönített. Szlovák oldalról mindössze tízezer euró körüli összeg érkezett a nagy rekonstrukcióra. A politikai viták arról, miért fektet be a magyar kormány ennyi pénzt szlovákiai műemlékekre, Borsiban is okoztak feszültséget, ám a kastély fenntartói ezen már szívesen túllépnének.

A Tőketerebesi járásban fekvő, alig több mint ezer lelket számláló Borsi kastélya ma Kelet-Szlovákia egyik legkülönlegesebb történelmi látványossága. Riportunkban annak jártunk utána,
- hogyan menekült meg a történelmi épület a pusztulástól,
- két évvel az átadás után mit jelent a környék számára a kastély,
- hogyan befolyásolták Borsit a magyar–szlovák politikai viták,
- és milyen reakciók érkeztek a magyar nemzeti szimbólumokkal jócskán ellátott létesítményre.
Elnökök, vezérek
A borsi kastély első pillantásra kilóg a környék látványosságai közül – habár a Tőketerebesi járás határmenti településein az utóbbi években épültek új turistacélpontok (például a helyi borászatra alapozva), ennyire impozáns látványosság nincs errefelé. A kastély melletti természeti környezet is megkapó a Bodrog menti erdős-mocsaras vidékkel, amely ma már szintén az attrakció része egy vízi turisztikai központtal.
A látványosan felújított épület belül is elkápráztatja a látogatót: a kastély történetét és Rákóczi életét bemutató kiállítás végig interaktív, a legtöbb helyiségben van mit nyomkodni-tekergetni, hogy a kisebb gyerekek is kedvüket leljék a dologban. Egy külön helyiségben virtuális valóságban játszott játék segítségével kóstolhatunk bele a 17. századi életbe, ha megéhezünk, a kastély éttermében pihenhetünk meg, de meg is szállhatunk a fejedelmi szülőházban létesített szállodában.



Borsi közvetlenül a magyar határ mellett fekszik, mindössze öt kilométerre Sátoraljaújhelytől. Lakosainak hatvan százaléka szlovák nemzetiségű, 38 százalékos a magyarok aránya. Mivel viszont a kastély Rákóczi-emlékhelyként is szolgál, a magyar nemzeti szimbólumok egy négyzetméterre eső aránya kimagasló a helyszínen.
Emiatt is érthető, hogy Borsi nem vonható ki a magyar–szlovák nemzeti viták kontextusából. Habár a 2021-es átadáson Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar államfő is megjelent, nem sokkal később Ivan Korčok akkori külügyminiszter élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szlovákiai műemlékek felújításába és felvásárlásába fektet komoly összegeket. A vita sokáig elhúzódott, és még a szlovák bulvárba is beszivárgott: amikor Korčok 2022 júniusában Budapestre utazott Szijjártó Péterrel tárgyalni, a Plus 7 dní bulvárhetilap azzal a címlappal jelent meg, Orbán felvásárolja Szlovákiát.

A magyar fél tiltakozott az ellen, hogy bármilyen tisztességtelen céljai lennének ezekkel a befektetésekkel. Ezzel együtt nyilván merész kijelentés a borsi kastély felújítását lebonyolító Teleki Alapítvány vezetőjétől „kulturális revízióról” beszélni. Azt a borsi kastély történetében jártas szlovákiai magyar beszélgetőtársaink is elismerték, hogy