Kik azok a bolgárkertészek? Nélkülük talán a fóliázás sem terjedt volna el Dél-Szlovákiában

Számos dél-szlovákiai településen vált meghatározóvá a 20. század második felében az intenzív zöldség- és gyümölcstermesztés. Az elterjedéséhez szükséges speciális tudás nem mindig helyben alakult ki, hanem a 19. század második felétől kezdődően sokszor a bolgárkertészek hozták magukkal. A térségben ténykedő kertészközösségek története kevéssé kutatott, de például a gömöri működésükről már született tudományos munka.

A szántás-vetés mellett a kertészkedés sem volt teljesen ismeretlen a magyar falvak lakossága előtt, de a birtokos parasztok nagyon sokáig lenézték, alantas munkának tartották a munkaigényes zöldségtermesztést. Inkább csak a nők dolgoztak a házak melletti kertekben, legtöbbször csak saját szükségletre termelve.

Az extenzív gabonatermelésről végül kényszerből mondtak le falvaink parasztgazdái a földjeik második világháború utáni elveszését követően, de néhányan a bolgárkertészektől eltanult módszerekkel – például az árasztásos öntözéssel, a melegágyas hajtatással – hamar egy sokkal jövedelmezőbb kereseti forrásra tettek szert. Nem egy esetben pedig később az önálló vállalkozói útra lépést is elősegítette a viszonylag kis tőkebefektetéssel elindítható zöldségezés.

A 19. század második felétől a hazájukat egyre nagyobb számban a kertészeti idény idejére elhagyó bolgárkertészek nemcsak a paprika, a paradicsom és az uborka, hanem egyebek mellett a dinnye, a padlizsán, a fejes saláta, a kelkáposzta, a karfiol és a karalábé termesztésének szokását is elvitték magukkal Szerbiába, Romániába, az Osztrák–Magyar Monarchiába. Sőt, még az Orosz Birodalomba is eljutottak.

„A környezetével barátságos, de mégis határt szabó magatartásuk, valamint megbízhatóságuk és nagy munkabíró képességük hamar elfogadottá tette őket, és tekintélyt adott nekik a magyar társadalomban. A bolgárokban a földtulajdonosok mint bérbeadók megbízhattak, és a piacon a vevők sem csalódtak. Valójában a kapitalizálódó életformában a polgári rend, a megbízhatóság és a munkaszeretet példái lettek” – olvashatjuk a bolgárkertészekről szóló jellemzést Bódi Ferenc és Ralitsa Savova tanulmányában.

Kertészek a szultán szolgálatában

Egy anekdota szerint a zöldségtermesztés fortélyait egy bizonyos Szlavcsó Atanász Mihov bolgár gazda véletlenül leste el török szomszédjától és barátjától, Ali Kaja agától, ez a kertművelési gyakorlat pedig aztán bolgár közvetítéssel fokozatosan elterjedt a Balkánon és a Monarchiában.

Egyes feltételezések szerint a hódoltság évszázadaiban a bolgár cárok egykori lovászai kerültek Konstantinápoly szultáni istállóiba, majd tanultak bele a kertészkedésbe. Máshol lovászokról nem, csak arról olvashatunk, hogy hosszú időn át népes kertészkolóniák látták el az Oszmán Birodalom fővárosát terményeikkel. A különböző kertészeti technikáikat – például az árasztásos öntözést –, vélhetően török közvetítéssel, a földművelés bölcsőjének számító Mezopotámiából vették át.

Új piacok felé

A Magyar Királyság területén már a 19. század derekán megjelentek a bolgárkertészek: Pest közelében, Fóton 1865-ben vett bérbe először öt vállalkozó kertészet céljára 15 hold földet. A következő években a számuk egyre csak nőtt. A főváros környékén a század utolsó évtizedére már 573-an voltak.

A bolgárkertészek igazán nagy kirajzása a szülőföldjükről azután kezdődött meg, hogy Bulgária 1878-ban visszanyerte függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. Ez ugyanis a bolgár zöldségeseket egy csapásra elvágta Sztambultól, új piacok felé kellett nézniük.

Észak felé indultak új lehetőségek keresésére, eközben eljutottak egészen Prága, Bécs és a nyugati orosz nagyvárosok előteréig is. Letelepedésük központja azonban Budapest környéke volt, ahonnan vonaton számos térséget elértek. Főleg vizenyős és élő vízhez közeli területeket béreltek, gyakran