Napunk

Korábban is zaklatta Andreát a férfi, akit most a meggyilkolásával gyanúsítanak. A nők elleni erőszakot komolyabban kell venni, figyelmeztet Čaputová

Hamran István közölte, vizsgálják, nem történt-e mulasztás. Fotó - TASR
Hamran István közölte, vizsgálják, nem történt-e mulasztás. Fotó – TASR

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A 39 éves, újtölgyesi (Nová Dubnica) Andreát különös kegyetlenséggel ölték meg június 29-én a reggeli órákban Máriatölgyes (Dubnica nad Váhom) Lieskovec városrészében, egy kertvárosi övezetben. A halálát több vágott seb okozta, a rendőrség szinte közvetlenül az eset után elfogta a gyanúsítottat.

A gyilkosság gyanúsítottját, Ján M.-et a bazini Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírájának határozata alapján szombaton előzetes letartóztatásba helyezték. A határozat jogerős, ugyanis a gyanúsított és az ügyész is lemondtak a fellebbezési jogukról.

Daniel Lipšic különleges ügyész az előzetes letartóztatást javasolta, mivel fennáll a szökésnek és annak a veszélye, hogy a gyanúsított folytatná a bűncselekmények elkövetését. A férfi ellen különös kegyetlenséggel és szexuális indítékkal elkövetett, előre kitervelt emberölés bűncselekménye miatt folytatnak eljárást.

Az ügyben Zuzana Čaputová köztársasági elnök is megszólalt szombaton, aki Hamran István országos rendőr-főkapitánnyal is beszélt az ügyről, és felhívta a figyelmet a nők elleni erőszak problémájára.

A férfi veszélyes volt és korábban volt már dolga a rendőrséggel

Mint az a rendőrség információiból kiderült, a férfi ellen korábban már folyt eljárás, mégpedig az áldozat veszélyes zaklatásának bűntette miatt, és 2022 májusában már egyszer őrizetbe vették, a pszichiátriai szakvélemény alapján azonban kiengedték.

2021 decemberének közepén az áldozat anyja feljelentette Ján M.-et, mégpedig a polgári együttélés elleni jogsértő magatartás gyanúja miatt, amely a gyanúsítottól kapott levelekkel állt összefüggésben. Az ügyet ekkor zaklatás vétségévé minősítették át.

Sajtóinformációk alapján a gyanúsított egy csacai lakos volt, aki az áldozatot rendszeresen követte az otthonába és a munkahelyére is. Telefonon hívogatta, üzeneteket és leveleket küldözgetett neki, és még a férjét és a családtagjait is megkereste. Az áldozat állítólag

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Büntetőeljárás

Bűnügy

Rendőrség

Szlovákia

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak