Napunk

Felgyújtotta az iskolát, és életét vesztette a tűzben egy diák Pozsonyban

Korábbi felvétel az iskoláról. Fotó – Wikimedia Commons/ Jirka23, CC-BY-SA 3.0,2.5,2.0,1.0.
Korábbi felvétel az iskoláról. Fotó – Wikimedia Commons/ Jirka23, CC-BY-SA 3.0,2.5,2.0,1.0.

A gyerekek nagy nyomás alatt vannak, mondja a pozsonyi Tehetséges Gyerekek Iskolája és Gimnáziuma egyik diákjának a szülője. Ebbe a gimnáziumba járt a Vár utcai gyilkosságok elkövetője is.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Péntekről szombatra virradó éjszaka, alig néhány órával a bizonyítványosztás és a nyári szünet kezdete után tűz ütött ki Pozsonyban a Tehetséges Gyerekek Iskolája és Gimnáziuma épületében.

A tűzben elhunyt az iskola egyik diákja, aki előtt már csak az utolsó, érettségiző évfolyam állt. A Denník N információi szerint a fiú halálát a füst okozta, megfulladt.

A gimnázium épülete Pozsony-Újvárosban a Szakolcai úton áll, az iskola székhelye és az alapiskola pedig nagyjából egy kilométerrel távolabb, a Teplická utcában található.

„A tűzoltóság munkatársai a tűz eloltása után a kiégett helyiségben egy életjeleket nem mutató férfit vettek észre. A kiérkező orvosszakértő a helyszínen megállapította a halál beálltát” – mondta Jana Šimunková, a Pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője.

Több lap azt írja, hogy a tüzet a helyiségben megtalált diák okozta. A Denník N információi szerint a diák felgyújtott tizennégy autót is egy magáncég telephelyén a Pestovateľská utcában nem messze az IKEA áruháztól, ami körülbelül hat kilométerre van az iskolától. A diák éjszaka robogóval közlekedett.

A rendőrség egyelőre mindkét eseményről óvatosan tájékoztat, ismeretlen tettesekről beszél és hangsúlyozza, hogy még vizsgálják a tűzesetek okait. „Ismeretlen tettes által okozott tűz következtében a cég magánterületén hat gépjármű, a cég telephelye előtt pedig további nyolc gépjármű égett ki” – mondta Šimunková rendőrségi szóvivő.

A rendőrség további információkat egyelőre nem közölt.

A Denník N megkereste a Tehetséges Gyerekek Iskoláját azzal a kérdéssel, hogy az elkövető valóban az ő tanítványuk volt-e, és hogyan magyarázzák tettét.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Iskolák

Tűzeset

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak