Napunk

Megvan a Szövetség teljes listája – nagy hiányzókkal, sok újonccal

A Szövetség Országos Tanácsának ülése Pozsonyban. Fotó - a Szövetség FB-oldala
A Szövetség Országos Tanácsának ülése Pozsonyban. Fotó – a Szövetség FB-oldala

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

A Szövetség teljes egészében nyilvánosságra hozta a parlamenti választások jelöltlistáját. Az már korábban kiderült, hogy az első helyről a pártelnök, Forró Krisztián vág neki a választásoknak, az utolsóról pedig Gyimesi György.

Az első helyek

A listán Forrót Pandy Péter és Mózes Szabolcs követi, Menyhárt József, az MKP korábbi elnöke a hetedik helyet kapta. Orosz Örs megelőzi őt, a hatodik a listán.

Ami megfigyelhető, hogy a „nagy öregek” kissé hátrébb szorultak, így Berényi József, az MKP-platform elnöke csak a 20., Bárdos Gyula Csemadok-elnök pedig a 21. helyről vág neki a választásoknak, ellenben Pálinkás Évi, a párt sajtótitkára a 12. helyen áll.

A meghatározó hidas politikusok kiválása után maradt vákuumot is sikerült megtölteni, főleg regionális szinten ismert emberekkel. Szinte a semmiből került a lista második helyére Pandy Péter, aki arról beszélt, hogy a jelöltállítás konfliktusok nélkül, a korábbi Híd-platform által megegyezett feltételek szerint zajlott.

A Szövetség politikusai már korábban többször is arról beszéltek, milyen konstruktívan és simán ment a lista és a választási program elfogadása is az Országos Tanácsban.

A teljes lista

A ma nyilvánosságra került teljes lista is megfelel az elvárásoknak és azoknak az elveknek, melyek az első harminc név kiválasztásánál is jelen voltak.

Néhány olyan nevet, amely megszokott volt a képviselőjelölti listákon, hiába keresnénk, nincs ott például Farkas Iván, Muzsla polgármestere, az MKP egykori gazdasági alelnöke – bár ez nem meglepetés, hiszen a politikus már korábban jelezte, hogy nem indul a választáson. De Pataky Károly, Királyhelmec hidas polgármestere  sem szerepel a listán. További hiányzó Kiss Beáta, az MKP egykori oktatásügyi szakpolitikusa.

Az olyan rutinos politikusok, mint például Fenes Iván, aki Bős első embereként, vagy Hájos Zoltán, aki Dunaszerdahely polgármestereként ismert a tágabb régióban, a várthoz képest kissé hátrább kaptak helyet. Előbbi a negyvenedik, utóbbi a harminckilencedik helyen indul.

A listán meglepően sok a politikában eddig ismeretlen név, ami minden bizonnyal a Híddal való szakításnak és az Összefogás átlagéletkorának köszönhető.

Egyenlőség

Annak ellenére, hogy a Szövetség rendelkezik női tagozattal, ez a jelöltállításnál nem nagyon látszik meg. A nemek aránya nem túl kedvező, mindössze 22 nő található a listán, ami a jelöltek kevesebb mint 15 százaléka.

De az ígérttel ellentétben az egyes nemzeti kisebbségekhez kapcsolatható jelöltek aránya is kicsi.

A listán az egyes régiók képviselete megoldottnak tűnik.

Platformok nélkül

A szerkesztőségeknek eljuttatott listán nem szerepel, hogy az egyes jelöltek melyik platformhoz tartoznak.

A lista

  1. Forró Krisztián
  2. Pandy Peter
  3. Mózes Szabolcs
  4. Cziprusz Zoltán
  5. Pál Attila
  6. Orosz Örs
  7. Menyhárt József
  8. Želinský Jozef
  9. Viola Miklós
  10. Furik Csaba
  11. Nagy József
  12. Pálinkás Évi
  13. Agócs Gergely
  14. Nagy Dávid
  15. Szajko Richard
  16. Csenger Tibor
  17. Őry Péter
  18. Kašo Zoltán
  19. Bauer Ildikó
  20. Berényi József
  21. Bárdos Gyula
  22. Chomča Ervin
  23. Gergely Papp Adrianna
  24. Agócs Kőrösi Ildikó
  25. Andruskó Imre
  26. Tölgyesi Róbert
  27. Baranyay Zsolt
  28. Antal Zoltán
  29. Gyarmati Tihamér
  30. Iván Tamás
  31. Domin István
  32. Horváth Zoltán
  33. Bokor Réka
  34. Régi Anikó
  35. Patasiová Helena
  36. Lengyel Diana
  37. Marcinkó Zoltán
  38. Boldi Attila
  39. Hájos Zoltán
  40. Fenes Iván
  41. Orosz Csaba
  42. Tovaryš Kristián
  43. Zachar Pál
  44. Varga Tibor
  45. Molnár Ladislav
  46. Kiss Kolos
  47. Paulisz Marián
  48. Juhász Ján
  49. Bób János
  50. Farkas Tibor
  51. Geri Valéria
  52. Tankó Viliam
  53. Nagy Teo
  54. Deák János
  55. Dobos Gabriel
  56. Pék Pavol
  57. Brogyányi Michal
  58. Ambrušová Uršula
  59. Krommer Gábor
  60. Kacz Éva
  61. Kovács Jozef
  62. Palko Viktor
  63. Pulen Nándor
  64. Múdry Peter
  65. Atlas Arnold
  66. Marcinkó Adrián
  67. Kocsis Ladislav
  68. Ivanecká Mária
  69. Köpöncei Péter
  70. Bögi Pathó Melinda
  71. Farkas Attila
  72. Kluchová Lenka
  73. Nagy István
  74. Neszméri Tünde
  75. Rico Peter
  76. Görföl Viliam
  77. Beke Beáta
  78. Pásztor Ladislav
  79. Halász Attila
  80. Juhász Peter
  81. Pósa Dénes
  82. Novotný Tomáš
  83. Csala Ján
  84. Kondáš Robert
  85. Illés Zoltán
  86. Bartos Gergely
  87. Szvorák Dávid
  88. Takáč Zsolt
  89. Furik Peter
  90. Kocsis Ladislav
  91. Némethi Bartolomej
  92. Hencz Peter
  93. Pecze Norbert
  94. Gömöry Lóránt
  95. Palágyi František
  96. Kovács József
  97. Képes Alexander
  98. Tuloki Attila
  99. Bacsó László
  100. Polák Ladislav
  101. Karaffa Attila
  102. Seresová Alžbeta
  103. Jókai Andrea
  104. Méry János
  105. Andaházy Tomáš
  106. Molnár Zoltán
  107. Brunczlík Viktor
  108. Lukács Jozef
  109. Becse Norbert
  110. Ágh Ladislav
  111. Králik Róbert
  112. Ravasz Jozef
  113. Maczala Tomáš
  114. Kiss Márton
  115. Török Gergely
  116. Mátyásová Alžbeta
  117. Nyul Gabriel
  118. Šanta Peter
  119. Takács István
  120. Várady Tomáš
  121. Elek Tamás
  122. Jámbor László
  123. Tankó Tomáš
  124. Klenovics Gábor
  125. Bráz Tibor
  126. Stubendek Attila
  127. Baros Róbert
  128. Kršňák Miroslav
  129. Radosicky Gábor
  130. Mocskos Eva
  131. Hajtman Béla
  132. Nagy Gábor
  133. Prešinská Laura
  134. Edmár Attila
  135. Radič Eugen
  136. Šingliar Róbert
  137. Mikóczi Vojtech
  138. Óváry Tomáš
  139. Élesztős Pavel
  140. Szabó László
  141. Horony Ákos
  142. Zink Vass Nóra
  143. Horváth Tomáš
  144. Nagy Krisztián
  145. Ivanecký Ján
  146. Hrubík Béla
  147. Mácsadi István
  148. Nagy György
  149. Halász Béla
  150. Gyimesi György

Szövetség

Választások 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak